Halálos áldozatokat követelt a Moszkván átvonuló vihar
Tizenegyen életüket vesztették, és hetvenen pedig súlyosan megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében - közölte Szergej Szobjanyin, a város polgármestere.
Az emberek halálát az óránként 80 kilométeres sebességű, és hurrikán erejű széllökések által kidöntött néhány fa és egy buszmegálló összeomlása okozta az orosz főváros több kerületében. A TASZSZ hírügynökség legfrissebb értesülése szerint a sérültek száma 137. Az érintetteket tíz kórházban látják el.
Szobjanyin példátlannak nevezte a tragédiát. Az áldozatok nagy számát azzal indokolta, hogy a szélvihar napközben söpört végig a városon. A meteorológiai intézet egyébként előzetesen figyelmeztetetést adott ki, amely éjfélig érvényes.
A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg. A vihar következtében 18 ezren ideiglenesen áram nélkül maradtak. Az ítéletidő zavarokat okozott a közúti és a vasúti és légiközlekedésben.
A régióban legkevesebb 3 és fél ezer fa pusztult el. Mintegy harminc lakó- és középület, így a Szenátusi Palota (Putyin elnök Kremlbeli munkarezidenciája) és a belügyminisztérium tetőszerkezete is megrongálódott. Az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is.
Szobjanyin polgármester közölte, hogy a halálos áldozatok után családonként 1 millió rubel (mintegy 5 millió forint) fájdalomdíjat fizet ki az önkormányzat. Az erről szóló határozatot kedden fogják hivatalosan is jóváhagyni.
A RIA Novosztyi hírügynökség azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületegyüttesben bennrekedtek a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók.
A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség egyharmada hullott le.
Moszkvában 1998. június 21-re virradóra egy hasonló, hatalmas károkat okozó viharban 9 ember halt meg és 165-en szenvedtek sérüléseket.
hírek innen, onnan
Ez a 4 csillagjegy vonzza magához a szerencsét szeptember első napjaiban
Szeptember első napjai négy csillagjegy számára különösen szerencsés fordulatokat, váratlan lehetőségeket és kedvező találkozásokat...
Perintfalvi Rita pert nyert a Magyar Jelennel szemben
A bíróság szerint személyiségi jogsértéseket követtek el a teológussal szemben, kétmillió forint sérelmi díjat kell fizetnie a lap...
Leáll a brüsszeli MCC működése
Egy nappal korábban derült ki, hogy az MCC Brussels ügyvezető igazgatója a pénzhiány miatt lemondott.
Újabb csapás a Diósgyőrnek: Alapember hagyja el a klubot
A már amúgy is komoly gondokkal küzdő DVTK fontos játékosát veszíti el: Tamás Márk külföldön folytatja pályafutását.
Nem számít már kiemelt jelentőségűnek a margitszigeti teniszközpont és a Pázmány campus építése
A kormány a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot is lehúzta a listáról.
Tizenhárom éve nem történt ilyen, történelmi lépésre szánta el magát Magyarország és Japán
Japán külügyminiszterével találkozott Orbán Anita.
Újra felcsillant a béke esélye Iránban: Teherán kész visszatérni a tűzszünethez, de van egy feltétele
Irán kész visszatérni az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodáshoz, amennyiben Washington is betartja vállalásait.
Erős kritikát kapott Ruff Bálint: egy ismert politológus már hatalomkoncentrációtól tart
Jelentősen átrendezte a kormány az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit: a hétfő este megjelent kormányrendelet egyik legfontosabb...
Kinevezték a bizottság tagjait, akik felülvizsgálják az állampárti titkokat
Rainer M. János történész lesz az elnök, a tagok között Ungváry Krisztián mellett a téma több szakértője is helyet kapott.
Furcsa tengeri élőlényekre bukkantak a kutatók a tengerben - nem hittek a szemüknek
Ilyen látványban csak keveseknek lehetett részük eddig.
A vörös szőnyegnél csak egy dolog trendibb: a csontsoványság Ariane Grande után szabadon
Nem éri meg naivnak lenni: sehol nem tart a testpozitív mozgalom. Legalábbis annyi bizonyos, ezer önelfogadást hirdető hírességre jut...
Összetört a gyásztól az ATV műsorvezetője: „Nem hittem, hogy ilyen kevés jut nekünk”
Nemes Anna életében az elmúlt hónapok a boldogságról szóltak. Az ATV műsorvezetője nemrég élhette át az egyik legfontosabb pillanatot...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal
Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona
Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.
Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”
Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.
„Nem akartam elhinni, hogy így úszik és aranyérmet nyerünk” – Kós örökké hálás lesz Miláknak, hogy vállalta a váltót
Az utolsó ötven métert a magyar káromkodások legszélesebb tárházának áldozta.
Bulvár
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének
Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
blogmorzsák
A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala
Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.
„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”
Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


