Ezt olvasta már?

Idén is rangsorolja a legjelentősebb magyar cégeket a Figyelő

Idén is rangsorolja a leggyorsabban növekvő és a legnagyobb magyar cégeket a Figyelő - derül ki az üzleti hetilap közleményéből.

0

Harminc éve indult a képzés Szekszárdon

A szekszárdi főiskolai karon az országban elsőként indult 1989-ben nappali tagozaton főiskolai szintű általános szociális munkás szakon képzés. Prof. dr. Nagy Janka Teodórát, a PTE KPVK Szociális Tanulmányok Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát egy rövid képzéstörténeti áttekintésre kértük.


hirdetés

– Harmincéves a szociálismunkás-képzés Szekszárdon. Mi alapozta meg a szak indítását?

 

– Amikor az általános szociálismunkás-képzés terve az 1980-as évek második felében körvonalazódott, a szekszárdi főiskolán is alakult egy munkaközösség, amely tevékenységének eredményeként 1989 szeptemberében a Közművelődési és Szociálpolitikai Tanszék irányításával az országban elsőként Szekszárdon indult a nappali tagozatos főiskolai szintű általános szociálismunkás-képzés – mondta Professzor dr. Nagy Janka Teodóra. Az első húsz végzős hallgató e szakon a diplomát 1993-ban vehette át és helyezkedhetett el a szociális szférában. Az alapító tanszékvezetőt, dr. Jánosi Györgyöt követően a Szociálpolitikai Tanszék, illetve Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet igazgatója dr. Tolnai Gyula volt 1995–2004 között, 2005-től pedig immár tizennégy éve én irányítom az intézetet, amely 2015-től Szociális Tanulmányok Tanszékként gondozza a képzést. A szekszárdi oktatók 1989-től az általános szociális munkás, majd 2006 szeptemberétől a szociális munka alapszak kialakításában, tantervének folyamatos korszerűsítésében komoly munkát végeztek a különböző szakmai fórumokon. A szakon, ahol már 1993-tól kreditrendszerben szerveződött az oktatás, a kezdetektől lehetőség nyílt szakirányok választására: a gyermek- és ifjúságvédelem, az idősvédelem, közösségszervező szociális munka, mentálhigiéné, 2006-tól a komplex rehabilitáció, szociális informatika, igazságügyi szociális munka, szociális ellátások szervezése, fenntartható szociális munka, a foglalkozási rehabilitáció és a szociális igazgatás szakirányra.

 

– Mikor indult a levelező képzés?

 

– A levelező képzés 1995 szeptemberében indult Szekszárdon, majd 2000–2012 között Székesfehérváron. A szak hallgatóinak a létszáma az első évek húsz-harmincfős évfolyamaihoz képest a kilencvenes évek végére megduplázódott, 2006-ban pedig tizenhárom főfoglalkozású oktató és több óraadó oktatott 822 hallgatót: nappali tagozaton 260 főt, levelező tagozaton 562 főt, Szekszárdon 333 főt, Székesfehérváron 229-et. A szekszárdi karon az elmúlt harminc év alatt közel kétezer hallgató szerzett általános szociális munkás/szociális munkás diplomát!

 

– Milyen, a tudományterület szempontjából jelentős kutatásokban vettek részt az elmúlt években?

 

– A képzéshez szorosan kapcsolódva, a tanterv részeként, 2000-től éves rendszerességgel, elsősorban Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében a települési önkormányzatokkal együttműködve szociális kutatások valósultak meg, szükségletfelmérések készültek. Az intézeti közös kutatási irány kialakítására 2006-ban létrehozott Szociális Szakmai Műhely célként fogalmazta meg a szociális alapszolgáltatásokhoz való hozzáférhetőség vizsgálatát a hátrányos helyzetű, aprófalvas településeken. Az elmúlt időszakban évente két-három könyv, oktatási segédanyag, tíz-tizenöt publikáció jelent meg az intézet oktatóinak tollából, a képzésben is használt monográfiám az „Az Év kiemelkedő szellemi alkotása” elismerést kapott. A szekszárdi felsőoktatási intézmény neve a képzés első pillanatától egyet jelentett a magyar szociálismunkás-képzés legjobb hagyományaival. Egy hallgatói elégedettségi felmérés során a megkérdezett végzős hallgatók az egyik legfontosabbnak a képzésben a magas színvonalú oktatói munka, a szakmai érvek mellett a hallgatóbarát, szakmai identitásformáló, emberséges magatartást tartották. A harmincéves képzőintézmény számára a legnagyobb dicséretet pedig az jelentette, hogy a megkérdezett hallgatók nagy többsége úgy fogalmazott, hogy ha újrakezdené tanulmányait, ismét a szociális munka szakot választaná – és újra Szekszárdon.

 

Több szakirányú képzést indítottak

A bolognai folyamat részeként 2006-tól a főiskolai szociális munkás szak szociális munka alapszakként folytatódott a szekszárdi karon. Az új felsőoktatási szerkezetben szociális munka felsőoktatási szakképzés, a diplomával rendelkezők számára szakirányú továbbképzések (pl. komplex rehabilitációs mentor, szociálgerontológia, francia diplomát is adó szociális gazdasági menedzser), továbbá akkreditált felnőttképzések, szakmai tanfolyamok és felkészítők is megvalósultak. Utóbbiak elsősorban a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakemberei számára szerveződtek. Az intézmény 2002 és 2016 között elismert szociális szakvizsgaközpontként is működött. A három évtized alatt számos nemzetközi és hazai szakmai konferencia, szeminárium szervezése, sikeres pályázati projekt megvalósítása kapcsolódik a szekszárdi szociális képzéshez. Jelképesen is a Szociális Munka Napjához és a Tudomány Napjához, illetve hónapjához kötődnek az évente megrendezésre kerülő szakmai és tudományos programok. Az intézet oktatói számára az egyéni kutatási eredmények mellett mindvégig folyamatos prioritást jelentett a hallgatói tehetséggondozás, az elmúlt években több kiváló, az OTDK-n országos helyezést elérő hallgatói teljesítmény született.

 

 

 

 

 

forrás: teol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt a legendás fotós

81 éves korában életét vesztette Terry O'Neill fotós, akinek a kamerája előtt David Bowie is több ízben pózolt, de lencsevégre kapta a...

Ariana Grande hetek óta beteg - maga sem érti, mi történik vele

A londoni fellépése óta betegséggel küszködik.

Wales, golf, Madrid: Gareth Bale éltetése Azerbajdzsánban - videó

Visszatért, kulcsszerepe lehet kedden Magyarország ellen.

Cesar Millan - A kutyasuttogásból középszerű életvezetési tanácsadó show lett

Lassan már nyomokban sem tartalmaz kutyát, ami nem épp előny egy kutyasuttogónál.

Nagyon durva: bubópestissel fertőzött beteget kezelnek Kínában

Bubópestissel fertőzött beteget kezelnek a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen írja az MTI.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai -  A legjobb közlekedési appok

Az okostelefonos alkalmazásoknak köszönhetően ma már jóval egyszerűbb és kényelmesebb az utazás, ezekből az appokból ajánlunk most hetet.

Babos második lett a tajvani tenisztornán

A magyar teniszezőt Vitalija Djacsenkó győzte le a döntőben.

Jakupcsek Gabriella: Műsort akart velem forgatni Andy Vajna

Sosem foglalkoztatta a múlt, legnagyobb levegőjét házasságainál és válásainál vette Jakupcsek, aki illatokkal üzen a külvilágnak és...

Babis: A bársonyos forradalom az újkori cseh történelem legfontosabb eseménye

Nem feledjük, hogy a magyarok voltak az elsők, akik átvágták a vasfüggöny szögesdrótjait - mondta a cseh kormányfő a forradalom 30....

Kitüntette Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség

A magyar sportvezető megkapta a Primo Nebiolo-díjat, amit olyan személyeknek ítélnek oda, akik sokat tettek az egyetemi sportért

Kína jobban nyomul külföldön

Kína növelte pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezését az idei első tíz hónapban éves összevetésben - írja az MTI.

Milliókat nyert Harsányi Levente

Ügyesen fogadott a műsorvezető.

0

Sport

Mi történt Rossival? - Ezt senki sem látta jönni

A szombati nap nem a Doktoré volt.

Garantált libabőr, ahogy a telt házas Puskásban felcsendül a Nélküled

A Puskás Aréna nyitómeccsén nemcsak a magyar himnusz szólt gyönyörűen, hanem az Ismerős Arcok Nélküled című dala is.

Hosszú Katinka hidegzuhanyt kapott - videó

A háromszoros olimpiai bajnok hétvégén sem lazít.

A magyar fociválogatott már biztosan pótselejtezőt játszik az Eb-részvételért

Miközben mi arénát avattunk Uruguayjal, szép csendben eldőlt, hogy a walesi meccsen kívül is biztosan lesz még lehetősége kijutni a válogatottnak az Európa-bajnokságra.

Borzasztó komikus jelentsoron nevet a fél világ

Ilyet aligha láttunk mostanában.

Így szólt a ''Nélküled'' a Puskás Arénában

Az M4 Sport felvétele a megnyitóról.

Győztek a walesiek Bakuban, sorsdöntő Eb-selejtezőt játszanak a mieinkkel

Ryan Giggs csapata már az első félidőben eldöntötte az azeriek elleni mérkőzést.

A horvátok kijutottak az Eb-re, a szlovákok esélye minimálisra csökkent

A magyar válogatott kedden az Eb-szereplésért játszik Cardiffban.

Ne vicceljünk, ez egy komoly ország - Videó készült Orbán Viktorról a stadionavatón

Orbán Viktor Facebook-oldalára felkerült egy rövid videó a pénteki Puskás Aréna avatómeccséről.

Kirúgták az olasz edzőt csapata 27-0-s győzelme után

Tiszteletlenség ekkora különbséggel nyerni.

Gareth Bale nyíltan beszólt a Real Madridnak

Nem tűnik a világ legokosabb nyilatkozatának a walesitől.

0

Bulvár

Ránézett a babafigyelőre a nő az éjszaka közepén: majdnem halálra rémült attól, amit látott

A véletlen illúziók nagyon érdekesek, de olykor ijesztőek is lehetnek.

Matolcsy György bemondta: Magyarország vállalta az euró bevezetését

Nincs már szó eurázsiai közös devizáról.

A rák 12 apró tünete, amit senki nem vesz komolyan

A szív- és érrendszeri betegségek után Magyarországon a rák következtében halnak meg a legtöbben. Száz emberből átlagosan huszonöt ember halálát okozza valamilyen daganatos megbetegedés, Európában ezzel az aránnyal sajnos az elsők vagyunk. A legveszélyeztetettebb az 50-60 év közötti korosztály, pedig ma már a szűrővizsgálatoknak köszönhetően a betegség korai felismerése miatt a rák már közel sem jelent halálos ítéletet. Mi, magyarok viszont sajnos nem szívesen járunk vizsgálatokra és a betegség kezdeti tüneteit sem vesszük komolyan. Ezek a ráknál persze nem mindig egyértelműek, így felismerésükben segíthet az alábbi lista.

Karácsonyra már nem lesz életben - A színész a barátai szerint menthetetlen, annyit iszik, hogy bele fog halni

Már pár órát sem bír ki pia nélkül, kávéspohárban viszik neki a vodkát.

Ez vonja ki a vizet a szervezetedből: figyelj oda, mert gyorsabban fogsz öregedni.

A hidratáltság azt jelenti, hogy a szervezetben megfelelő mennyiségű víz található. Közismert, hogy az emberi test tömegének több mint a fele víz.

Karácsony: Undorral és megvetéssel fogadom, hogy a Fidesz álellenzéki fiókpártja vonulást tart a városban

"Történészi beszámolók szerint Budapest 1919. november 16-án se fogadta kitörő örömmel a városba fehér lovon bemasírozó Horthy Miklóst én ma kifejezett undorral és megvetéssel fogadom, hogy a Fidesz álellenzéki fiókpártja erre a napra emlékezve tart vonulást a városban." - írja Karácsony Facebook-posztjában.

Ezt sokan nem tudják az orális szexről

Az orális szex a normális szexuális élet élvezetes velejárója lehet, de sajnos nincs mindenki tisztában azzal, hogy komoly veszélyforrás is lehet.

Hatalmas tévhitek a magas vérnyomásról. Öntsünk tiszta vizet a pohárba

120/80 fölött tilos az edzés? Tényleg a stressztől alakul ki a baj? És lehet-e érezni, ha éppen magas a vérnyomásod? Lássuk, mi az igazság e gyakran hangoztatott mondatokkal kapcsolatban!

Ezek az ötöslottó nyerőszámai - 2,350 milliárd forint volt a tét

Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 45. játékhéten.

Sátorban lakott a Tisza-tónál a magyar férfi, aki felmondott, hogy szemetet szedjen

Párdy Bence több mint három hónapja folyamatosan gyűjti a szemetet a Tisza-tónál.

Egy Facebook-jelszónak köszönetem, hogy rájöttem: a mintaférjem fűvel-fával megcsal

Az egyik barátnőmet a válóperes tárgyalása Másnapján hívta meg egy 'búfelejtő kávécskára', ahogy írta. Még olvasni is undorító volt. Aztán nyomozni kezdtem.

Úgy tűnik, végül nem az atombomba nyírja ki a világot, hanem ez!

Ha a valamin azt olvasod szóját nyomokban tartalmaz, ne nagyon vedd meg, ha nem muszáj.

blogmorzsák

Kisvasúttal Vadvízországban

Efféle vasútat kizárólag a Kárpát-medencében találhatunk, hazánkon kí­vül csupán Horvátországban van tu­domásunk halgazdasági iparvasútról.

A klímaváltozás túlélői

Mely fajok lesznek a nyertesek és melyek tűnnek el örökre?

A zenélés jót tesz testnek-léleknek

Javítja a koncentrációt, a memóriát, a mozgást, korrigálja a motorikus készséget.

Mennyire kapnak hasznos tudást a gyerekek a középiskolákban?

A jelenlegi iskolarendszerben tanulunk az életünk későbbi szakaszára nézve hasznos dolgokat?

Mi lett ezekkel a futballistákkal?

A Milan 15 legnagyobb kisiklott, vagy eltékozolt tehetsége az elmúlt 15 évben.

Nem fogsz hinni a szemednek!

Biro Dávid képein mintha nem is valódi tárgyak lennének.

Élelmiszer-a kender?

Illegálisak-e a ma oly népszerű kenderolajok? Bár ezek nem kábítószerek, de a válasz meglepő.

Feláll? Nem áll fel?

Magyarország legnagyobb gond­ja az, hogy feláll vagy nem áll fel?

Bárki legyen a minisz­ter­el­nök, ragaszkodunk az elveinkhez

A Fidesz szimpatizánsait is meg fogjuk védeni egy kormányváltás után, ha nem fütyülhetik ki a kormányfőt.

Adjátok vissza a parkokat az embereknek

Belegondoltál már? A városi parkok is a közúthálózat részei.

Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Kevesen ismerik ezt az utat, pe­dig van itt minden: panorámák, orom, barlang, szakadék, sőt bunker és labirintus is.

Az év képregényes bejelen­té­se: jön a Lencsilány 2. kiadása!

Ez még nem a 2. rész, „csak” a Lencsilány 1,5 – kibővült tartalommal, sok-sok extrával.

0