Ezt olvasta már?

0

Hasznos marketing tudást kapnak a dél-dunántúli vállalkozások

A májusban megrendezésre kerülő III. Big Marketing Day konferencia számos kapcsolódó szakterületre is kitekint, mint például a PR, HR, vagy épp a szervezetfejlesztés témaköre.


hirdetés

A középpontjában ugyanakkor természetesen az online marketing áll. Az RG Stúdió csapata átfogó és valóban hasznos segítséget kíván nyújtani a régió azon feltörekvő, sikerre vágyó cégeinek, akik részt vesznek a május 23-i konferencián.

A kifejezetten online marketing megoldásokat taglaló előadások a program délutáni részben lesznek majd porondon. Erős Gábor, az RG Stúdió tulajdonosa az elmúlt 20 év tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel a Jó tanácsok magamnak - hibák, amiket elkövettem 20 év alatt. Te ne tedd! című előadásában. „Minden vállalkozó saját pályája során követ el hibákat, melyeket visszatekintve oly könnyen elkerülhetett volna. Nos volt az én 20 éves Stúdiós pályafutásom alatt is nagyon sok olyan hiba, amiken akkor éjszakákat forgolódtam át és most már mosolyogva kerülném el.” Gábor előadásában megpróbál minél több olyan helyzetet megosztani, mely megkönnyíti a komolyabb döntéshozatalokat. Elvégre a hibákból tanul az ember, igaz?

Gere Alexandra a Facebook, Insta, YouTube? X, y, z generáció? A te célcsoportod hol konvertál? című előadásával készül az idei Big Marketing Day-re. Köztudott, hogy az online marketingben elengedhetetlen a különböző közösségi csatornák megfelelő integrációja. Ugyanakkor kevés márka és cég tudja, ezeket a folyamatokat sikeresen beilleszteni az értékesítési folyamataiba. „Az előadásomban az egyes platformok aktuális felhasználószámain és trendjein túl, szeretném bevezetni a résztvevőket az értékesítést támogató stratégia alkotásba, valamint gyakorlati példákkal bemutatom, hogy az egyes generációk fogyasztói magatartását tekintve melyik csatornán, milyen folyamatok segítségével tudnak a legjobban konvertálni” – mondta Szandra a prezentációja kapcsán.

Nemcsak a fogyasztói magatartás, hanem az online csatornák, és így a keresési szokások is igen sokat változtak az elmúlt évek során. Müller-Váczi Lívia, online marketing tanácsadó utóbbi témakört taglalja majd Így kerestek ti! - A keresési szokások változásáról című előadásában. Ahogy mondta „a generációváltás a régi szokások újraértelmezését is jelenti, és míg a szándék változatlan, addig a kereséshez, az információ felkutatásához már más eszközöket, módszereket és platformokat használunk, mint korábban. Mit jelent ez a te vállalkozásod számára? Hogy kell alkalmazkodnod?” Mindezekre választ ad Lívia az előadása során, így kiderül, hogyan keresnek napjaink felhasználói, és hogyan lehet őket könnyedén megtalálni.

A konferencia végén egy izgalmas, a jövő marketing trendjeit meghatározó téma kerül a porondra. Berek Péter a Messenger Marketing: a Chatbotok térhódítása című előadásban mutatja be a chatbotokban rejlő lehetőségeket. „A generációk változásával a vállalatoknak olyan marketing eszközök felé kell nyitniuk, amelyeken keresztül a leghatékonyabb módon érhetik el a célcsoportjukat. Az előadásom során bemutatom, hogy egyes vállalati profiloktól függően, milyen típusú chatbot támogathatja legjobban a célok elérését” – mondta az online marketing menedzser előadása kapcsán.

Az RG Stúdió szervezésében sorra kerülő rendezvény programjában számos további előadás is helyet kapott. Az előadók bemutatják az aktuális trendeket és gyakorlati megoldásokat, valamint egyéb olyan eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak a régió cégeinek sikeréhez és stabil (online) jelenlétéhez. A jegyek jelenleg szeptember 2-ig vásárolhatók meg a legnagyobb kedvezménnyel. Jelentkezés és további információk a bigmarketingday.hu weboldalán találhatók.

A konferencia támogatói a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Jobcapital Kft.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szijjártó megnyitotta: új konzuli hivatala van Magyarországnak

A külgazdasági és külügyminiszter konzuli hivatalt nyitott meg a máltai Vallettán.

A jógázás = démonidézés, üzente meg a Hit Gyülekezetének vezetője

Németh Sándor szerint azok, akik jógaszalonokba járnak, gonosz szellemeknek áldozzák fel a testüket.

Senki sem olyan hülye, hogy a feleségének írjon üzenetet a szeretője helyett. Csak az én férjem...

Azt hittem, efféle baki csak a filmekben történhet meg. A való életben senki sem olyan hülye, hogy a párjának címezzen egy levelet a...

Debrecen megelőzi Budapestet. Drágaságban.

A cívisvárosban húsz év (!) kemény munka után juthat lakáshoz az átlagmagyar.

Jogsértő kamerafelvétel is felhasználható bírósági perben

A közterület-felügyeleti diszpécseri számítógép egyes fotóit kinyomtatta, majd azokat feliratozva a közös férfiöltözőben...

Karácsony: Nyilvánosságra kell hozni, ki a zaklató a Katona József Színházban

A főpolgármester elmondta, erre fogja kérni a fővárosi fenntartású intézmény vezetését.

Ha utál parkolóhelyet keresni, ez az újítást szeretni fogja

Magyar mérnökök olyan megoldást fejlesztettek ki, aminek segítségével az önvezető autók önállóan megtalálják helyüket a...

Előretörőben a környezetvédelem, már a kötvény is zöld

Napjainkban egyre növekvő érdeklődés tapasztalható a környezetileg és társadalmilag fenntartható befektetések iránt, sőt egyes...

Félmilliárddal több pénzt ad a kormány 10 vidéki EU-s projektre

Tíz vidéki települési és területfejlesztési EU-s projekt támogatási keretét összesen mintegy 550 millió forinttal megemelte a kormány...

Kevés nő választja az IT-biztonsági pályát

Ugyan egyre több női alkalmazott kezd el dolgozni az informatikai biztonság területén, a számuk még mindig alacsonynak mondható.

0

Sport

Így látják a külföldi sajtóban a Wales-Magyarország mérkőzés esélyeit

Lapszemlénk az Európa-bajnoki selejtezősorozat eddigi legfontosabb találkozójáról.

Orbán Viktor a helyszínen szurkol a magyar válogatottnak - fotó

A miniszterelnök Csányi Sándor társaságában foglal helyet a lelátón.

Sallai Roland: Öt pontos passzunk nem volt Wales ellen

A magyar válogatott játékosai semmit sem valósítottak meg abból, amit elterveztek.

Wales - Magyarország: nem hiszi el, kivel találkoztunk Cardiffban a meccs előtt

Náksi Attilába is belefutott kollégánk Cardiffban a magyar szurkolók között. Náksi Attila mondta a Walkabout Barban ahol gyülekezik a szurkolótábor:

Nem volt esélye a magyar válogatottnak Walesben, maradt a pótselejtező

A tartalékos magyar válogatott mindent megtett, de Wales más szint volt, Bale, Ramsey és James tarthatatlannal bizonyult. Wales ott lesz az Eb-n, nekünk pedig a pótselejtező maradt.

Bale a magyar válogatott elleni ünneplése miatt kerülhet bajba a Real Madridnál

Madridban valószínűleg nem díjazzák a walesi drukkerek poénját.

Cavani kihívta egy bunyóra Messit az Argentína-Uruguay mérkőzésen

"Verekedni akarsz?" - kérdezte Cavani. "Amikor csak akarod" - felelte Messi.

Sallai Roland kritikájánál csak Marco Rossi szavai voltak keményebbek - Így látták a főszereplők a Wales - Mag...

A Walesben elszenvedett kétgólos vereséget követően önkritikusan értékeltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik így nem jutottak ki a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, de pótselejtezőn még javíthatnak.

Gareth Bale vigasztalta a földön zokogó Lovrencsics Gergőt - videó

A nagy ünneplés közben erre is figyelt a Real Madrid négyszeres BL-győztese.

Mintha csak a magyaroknak lenne sorsdöntő a walesi Eb-selejtező

Cardiff belvárosában erotikus magazinnal tudtak szolgálni sportnapilap helyett.

Rossi: Képességbeli hiányosságok vannak, ezt elég egyértelműen ki kell jelentenünk

Azt is mondta a kapitány, hogy ő holnap lemond, ha erről van szó.

0

Bulvár

Megvannak az első képek Tóth Gabi kislányáról

Karakteres és gyönyörű a baba, és ezt nem az anya mondja.

Megmutatjuk, hogyan látszik arcon a sok glutén, alkohol és cukor

Nem titok, hogy a helytelen táplálkozással és az egészségtelen életmóddal, ártunk a bőrünknek. De  érdemes azt is tudni, hogy egy plusz pohár bor vagy egy extra pirítós is azonnal kiülhet az arcbőrünkre. Nigma Talib írja: "Ha valaki eljön hozzám, ránézek és azonnal meg tudom mondani, milyen élelmiszerből eszik túl sokat, és milyen anyagok fogyasztása miatt öregszik az arcbőre." [...]

Három férfival szexelt egyszerre, teljesen szétcsúszott az élete

Teherbe esett, a férje pedig azt hiszi, hogy az övé.

Karácsonyi utalványt kaphatnak a nyugdíjasok

De nem mindenki, csak ahol az önkormányzatok így döntöttek.

5 perc gyanús csend után lépett be a szobába: ez várta a szülőt odabent

Először biztos, hogy nem volt természetes a mosolya.

Elromlott a konnektor, amikor meglátták, hogy mi van benne, leesett az álluk

Nem értették, hogy miért nem működik, amikor megtudták nem hittek a szemüknek.

Megvan az előrejelzés, ekkor köszönt be az igazi tél

Mutatjuk, mire számíthatunk a következő hetekben.

Súlyos szexuális zaklatási botrány a Katona József Színházban

Saját magát az átláthatóság és a metoo-mozgalom élharcosának mutató színház egyelőre hallgat. Az Origó megkérdezte őket.

Hány órakor szoktál éjszaka felébredni? Eláruljuk, milyen lelki problémára utal

24 óra sok időnek tűnik, de valójában annyira sok elintéznivalónk van egyetlen nap alatt, hogy az órák csak úgy elillannak. Munkába megyünk, utazunk, főzünk, takarítunk, és akkor még ott vannak a baráti és családi programok. Ezek után valószínűleg te is hulla fáradtan dőlsz be este az ágyba, abban reménykedve, hogy legalább 7 órát átaludhatsz gond nélkül. De mi van akkor, ha folyton felébredsz az éjszaka közepén, nagyjából mindig ugyanakkor? Ez lelki problémákra utalhat, és most eláruljuk, melyik időpont mit jelent!

Titkos Mercedes járt Budapesten, ez lesz a szabályszegők rémálma

A fekete G-osztályban már 2020 drónos csúcstechnikája rejtőzik, radikális elfogó megoldásokkal.

Válogatott focista zsarolhatta Borkai Zsoltot a szexvideóval - többeket letartóztattak

Kényes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították. A Nemzeti Sport megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata szűkszavú válasszal szolgált: Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad. A Nemzeti Sport információja szerint az eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült erotikus felvételekkel, amelyek hatására a választások után lemondott polgármesteri posztjáról Győr első embere, az olimpiai bajnok tornász. A hírek szerint Borkai...

Nagy-Britanniában megtörtént az, ami nálunk Orbán Viktor miatt már elképzelhetetlen

Tévés vitában csapott össze a decemberi, előrehozott parlamenti választás két főszereplője, Boris Johnson konzervatív párti miniszerelnök és kihívója, a Munkáspártot vezető Jeremy Corbyn. Sokra mondjuk nem mentek egymással.

blogmorzsák

A D-vitamin a barátunk

Hiánya számos negatív következménnyel járhat.

Helyzetjelentés az elektromos repülésről

Nemcsak, hogy jönnek, de a kicsik már itt is vannak.

"Az élet csupa szörnyű bonyodalom"

Vajon mi lehet az oka az oly gyakori tépelődésnek, döntésképtelenségnek?

Amerikai mézeshetek váratlan izgalommal

Az első hetek és hónapok izgalma után lassan külföldön is beindul a mókuskerék. Amit néha váratlan izgalom színesít.

A túl korai kelés, mint "népbetegség"

Ismerd meg és optimalizáld az alvásod, hogy többé ne lehessen túl korai a reggeli ébredés.

Amikor szorongat a magány...mit tehetsz ellene?

Mi a magány, mi különbözteti meg az egyedülléttől és mit tehetünk ha magányosak vagyunk?

Szexi a női pocak?

Két ausztrál nő megmutatta azt, amit mások takargatni szoktak.

Lúgos ügy: miről szól az alkotmányjogi panasz?

Interjú a vádlott és a sértett jogi képviselőjével.

A populizmus kora

„A nép hangjára” hivatkozva, bármi­lyen marhasággal elő lehet állni.

Lázár János miért horthyzott?

Kuncze Gábor és Magyar György hétfő este az ATV stúdiójában a nagy visszhangot keltő megnyilvánulást latolgatták.

Milyen folyamatok zaj­la­nak egy vágóhídon?

Bepillantás az ország egyik legkorszerűbb húsüzemébe.

Már biztos, hogy lesz máso­dik évada A Gyűrük Ura sorozatnak

Nég az első évada is csak előkészületek alatt áll.

0