Hatalmas fordulat a szekszárdi gyermekgyilkosság ügyében
Egy gyermeket idén tavasszal agyonvertek egy térkővel, amin három DNS-mintát is találtak a szakértők. A család szerint van még egy gyilkos, ám a bíróság most azt állítja: az idegen minta az egyik helyszínelőé is lehetett.
Újabb bizarr és váratlan fordulatra derült fény a március 8-án Szekszárdon meggyilkolt 6 éves kis Leonetta ügyében. Információink szerint a nyomozóhatóság hónapokon keresztül vizsgálta a patakparton meggyilkolt kislány közelében talált térkövet. A kő vélhetőleg a patak töltésén akadt a tettes kezébe, amivel később szemből mért több erős ütést is a gyermekre.
„A tárgyon megtalálták a gyermek és a gyanúsított DNS-ét, de egy harmadik, egyelőre ismeretlen személyét is!” – kezdte lapunknak Vidák Aladár a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke.
„Mindenképpen szerettük volna megtudni, hogy kié lehet a harmadik DNS-minta, de arra nem számítottunk, ami ezután következett! A bíróságtól a következő tájékoztatást kaptuk: a gyilkos tárgyon lévő DNS-minta az egyik helyszínelő rendőré is lehetett, azok közül, akik aznap szolgálatot teljesítettek. Mi ezt nagyon furcsának találjuk, ugyanis a helyszínelőkre vonatkozó protokoll nagyon szigorú. Többek között kötelező nekik kesztyűt, maszkot és kezeslábast viselni, pontosan az ilyen hibák elkerülése érdekében!”
Dr. Székely Gábor ügyvéd elmondta: az egyesület ezt nem hagyja annyiban, ugyanis már kérték, hogy vegyenek mintát azoktól a rendőröktől és helyszínelőktől, akik aznap ott jártak, hogy ki lehessen őket zárni. A család is és az egyesület is meg van győződve arról, hogy jelenleg is szabad lábon van egy másik elkövető, akinek köze van a gyilkossághoz.
A gyanú szerint a gyilkosságot a kislány unokabátyja, a 19 éves Dániel követte el, miután a közeli patakpartra csalta a kislányt. A két család közös telken, de külön házban élt. A gyanúsított családja azonban állítja: a súlyos személyiségzavaros fiú nem egyedül követte el a gyilkosságot, sőt, valaki el akarja vitetni vele a balhét.
Leonetta édesapja, Kalányos Gábor az ügy eleje óta állítja: nem csak Dániel volt jelen kislánya megölésénél, hanem egy másik férfi is. A szóbeszéd szerint a zavart fiúval csak elvitették a balhét, az igazi gyilkos pedig ott járkál közöttük…
„Korábban Dani az egyik bírósági ügyénél azt kiabálta nekünk, hogy „Bütyök tette!” – kezdte Gábor.
A ripost információi szerint a becenevén említett férfi a gyilkosság előtt megfenyegette a családot.
„Még inkább erősödött bennünk a gyanú Bütyök iránt, amikor a településen megállított minket egy férfi és közölte a feleségemmel meg velem, hogy még mindig egy gyilkos jár közöttünk, pedig Danit ekkor már régen letartóztatták... Most meg, vizsgálat nélkül azt találgatják, hogy egy helyszínelőtől származhat a DNS? A családommal követeljük, hogy derítsék ki, mi is történt a kislányommal!” – mondta.
forrás: ripost.hu
hírek innen, onnan
Zelenszkij az október 23-ai meghívóról: Nem vagyok ellene
Az ukrán elnök azt mondta, nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel.
Osztrák multinak adhatja el Mészáros Lőrinc a legfontosabb cégét, a V-Hidat
Napokon belül bejelenthetik, hogy megkötötték az üzletet.
Három ember agyonlövésével gyanúsítanak egy volt ortodox papot Kárpátalján
Előbb egy ház udvarában, majd az utcán lövöldözött.
Ha késő este étkezel, akkor jobb, ha tisztában vagy ezzel
Egy friss kutatás szerint a késő esti evés jelentősen növeli a májbetegségek kialakulásának kockázatát.
Rossz hír jött az orosz vodkáról
Rosszabbul fogynak az italok.
Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Bod Péter Ákos a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi...
Orbán Anita: A teljes magyar–ukrán kapcsolatrendszer megújításán dolgozunk
A külügyminiszter pénteken Brüsszelben tárgyalt ukrán kollégájával, Andrij Szibihával.
77 éves Vera Wang elárulta: ebből a 2 lépésből áll az arcápolási rutinja
Az egész világ ámul Vera Wangon: a 77 éves divattervező akár évtizedeket letagadhatna korából. Fiatalos külsejéhez kétségtelenül...
Egy egész régió ül a puskaporos hordón – Itt az első lépés a helyzet stabilizálására?
Abij Ahmed etióp miniszterelnök ideiglenes kormányt nevezett ki az északi Tigré régió stabilizálására, miután a múlt hónapban a...
Váratlan vendég érkezhet Budapestre október 23-án: Zelenszkij mellett más európai vezetők is feltűnhetnek
Az ukrán elnök meghívást kapott az október 23-i megemlékezésre, amelyen Emmanuel Macron és António Costa is részt vehet.
Babavárás: hogyan készülhetnek fel a leendő szülők a baba érkezésére?
A babavárás az egyik legmeghatározóbb időszak egy család életében. Az örömteli várakozás mellett azonban számos kérdés merülhet...
Friss hírek érkeztek a porig égett radostyáni templomról
Megkezdődött a romok eltakarítása a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Radostyán leégett református templománál. A szakemberek már...
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


