Hatalmas változások előtt áll a szekszárdi borvidék
Az elkövetkezendő 10 év, úgy tűnik, kiemelt fontosságú lesz Szekszárd életében. Érdemes megnézni a borvidék egyik ikonikus borászatán keresztül, hogyan készül a térség a jövőre.
„10 év múlva egy egészen más szekszárdi borvidékről fogunk beszélgetni”
– indítja az interjút a Bodri birtok Optimus éttermének egyik árnyas asztalánál Pölöte Norbert, a borászat vendéglátásért felelős igazgatója. Meg is magyarázza, mire gondol: hamarosan felgyorsulnak az események a paksi atomerőmű bővítése körül, ez pedig az egész régió – beleértve Szekszárdot is – szállásadóinak, vendéglátósainak életére nagy hatással lesz. „Óvatos becslések szerint is több ezer emberről beszélünk, akik az erőmű kivitelezésében, üzemeltetésében vesznek részt hosszú évekig. Őket el kell szállásolni, vendégül kell látni, gondoskodni kell róluk a szabadidejükben. Ráadásul ez egy fizetőképes közönség lesz, ami által jelentősen megnövekszik az igény a minőségi szálláshelyek és vendéglátás iránt” – mondja Pölöte.
A Bodri birtok szomszédjának legújabb projektje is kimondva-kimondatlanul ennek jegyében zajlik. Szeptemberben érkeznek az első vendégek a birtokot ölelő tavaknál jelenleg is épülő modern luxus apartmanokba. A házak saját napkollektorral és fúrt kúttal lesznek ellátva, és a falakon belül is „5 csillagos” kényelem várja az összesen 40 vendéget. Az apartmanokat a Bodri pincészet fogja üzemeltetni, nekik ugyanis már komoly tapasztalatuk van szálláshelyek üzemeltetésében. Ők maguk a 2010-es évek elején kezdtek szálláshelyek kialakításába, felismerve, hogy a borvidék 2000-es években létrejött összefogása kezd beérni, és egyre nagyobb az igény a minőségi szállásokra. Akkor 7 vendégszobával indítottak, ehhez jött később a három vendégház. Jelenleg 65 vendéget tudnak elszállásolni, szeptembertől már 108-at. Az apartmanokkal ellentétben a saját vendégházaik a klasszikusabb vonalat képviselik: kívülről parasztház jellegűek és a berendezésük is hagyományos, rusztikus. A kényelem természetesen itt is 4 csillagos, az egyik ház alatt még wellness részleg is található.
„Fokozatosan erősítjük ezt a szegmenst is” – válaszolja Pölöte Norbert arra a kérdésemre, hogy mennyire gyerekbarát a birtokuk. Rengeteg szakmai előadás szól ugyanis mostanában arról, hogy a borvidékeken egyre nagyobb részt hasít ki magának a családi borturizmus, vagyis amikor a szülők a kiskorú gyerekeiket is viszik magukkal. (És megfordítva: az a borvidék, pincészet, amelyik nem gyerekbarát, le fog maradni.)
Bodriéknál nemrégiben fejeződtek be a tó melletti EU-konform játszótér munkálatai. Ők egyébként eleve jó helyzetből indulnak, hiszen a birtokuk az autós forgalomtól távol, a tóval, az állatokkal eleve ideális választás családoknak. És az említett wellness részleget is használhatják gyerekek. Szintén kedvelt a családosok körében a vendégház előtti homokos napozó a tónál, a „Bodri beach”. A tóba pedig halakat telepítettek; akinek kedve támad, horgászhat. A birtokhoz tartozó Optimus étterem sem feledkezik meg a legkisebbekről, akik állandó gyerekétlapról választhatnak.
Az Optimus egyébként éppen idén ünnepli 5. születésnapját. Idáig eljutni is egy többlépcsős, átgondolt fejlesztés eredménye volt. „Már a 2000-es években látszott, hogy van erő a szekszárdi borvidékben. Egyre többen jöttek bort kóstolni és teljesen természetes volt, hogy a vendégek ételt is fogyasztanának ezeken az alkalmakon” – meséli Bodri István tulajdonos.
2005-ben egy kis kóstolóhelyiségnek még osztoznia kellett az érlelővel és a raktárral az egyetlen felhúzott épületben. 2011-ben aztán a vendéglátás további helyet kapott Közép-Európa legnagyobb kézzel épített, 1800 négyzetméter alapterületű, 12 kupolás pincéjében. Végül pedig mindkét épületet teljesen megkaparintotta: a házban nyitott meg az Optimus étterem, a pincerendszerben pedig kialakításra került a 350 fő ültetett, 600 fő állófogadására alkalmas konferencia- és rendezvényközpont.
A 2013-ban indult Optimus az első pincészetnél működő, állandó a la carte konyhával és napi nyitvatartással üzemelő étterem volt a borvidéken. Séfje a kezdetektől Makk Norbert, aki előtte séfhelyettesként Olaszországban egy két Michelin-csillagos étteremben dolgozott. Az Optimus konyháját az utolsó csavarig ő tervezte. Másik érdekessége a konyhának, hogy akkora a kapacitása, hogy ha a rendezvényközpont teltházas, még akkor is ki tudja szolgálni az a la carte vendégeit. „Igyekszünk minél több alapanyagot helyben beszerezni, ez azonban Magyarországon ma még nem egyszerű. Félévente van étlapcsere, amikor is az adott szezonhoz igazítjuk az ételeket.” – mesél a kínálatról Makk Norbert.
Idén annyiban változott a menetrend, hogy a jeles évfordulóra kiválasztották az elmúlt öt év legkedveltebb 20 ételét, és abból csináltak egy „best of” étlapot, ez egészül ki a nemrégiben téliesített, immár egész évben üzemelő látvány grillterasz legjobbjaival. Makk Norbert a kreativitását így most egy ideig a napi menün illetve az olyan rendezvényeken élheti ki, mint például a nyári Bodri Bormozi, ahol az idei franciaországi Mondial du Rosé verseny három szekszárdi aranyérmes rozéját (Bodri, Dúzsi, Vesztergombi) és a hozzá párosított fogásokat kóstolhatják a mozinézők.
S hogy melyik volt az a Bodri rozé, amelyik nyert a versenyen? Ez is kiderül a látogatásomról készült beszámoló hamarosan megjelenő második részében, ahol Bodri Istvánnal és Urbán Péter főborásszal beszélgetünk a pincészet borairól. Hiszen mégiscsak ez lenne az ő fő tevékenységük...
forrás: boraszportal.hu
hírek innen, onnan
Kiszivárgott: titokban Amerika techmilliárdosok fizették Trump hajmeresztő ötletét
Az Nvidia és az Apple egyaránt 25-25 millió dollárt ajánlott fel Donald Trump tervezett fehér házi báltermének megépítésére –...
Itt vannak a friss számok: kiderült, mennyit keresnek a magyarok
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatása szerint meghaladta az 519 ezer forintot a nettó átlagbér augusztusban, a...
Ingyenes rollerezést kínál a Revolut Magyarországon
Új partneri kedvezménnyel bővült a Revolut előfizetőinek kínálata: a Premium, Metal és Ultra csomag ügyfelei havonta egy díjmentes...
Életveszélyes hibát találtak ezeknél a gyereküléseknél,visszahívást rendelt el a német autóklub
A gyermekek biztonsága az autóban minden szülő számára elsődleges, ezért különösen fontos, hogy mindig megbízható gyermekülést...
Fontos információt tett közzé Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán
A háború 2022-es kitörése óta első alkalommal került sor házelnöki szintű kétoldalú tárgyalásra Magyarország és Ukrajna között:...
Tálcán kínált cseh bukta a Fradinak: "Azt sem tudom, mit látott a játékvezető, szerintem nem volt 11-es" - lapszemle
Így látták a cseh lapok és portálok a csütörtöki Ferencváros-Viktoria Plzen Európa Liga-mérkőzést (2-1). Lapszemle.
Mentális egészség a munkahelyen: új uniós fókusz
A pszichoszociális kockázatokat nem lehet többé kizárólag egyéni stresszkezelési kérdésként kezelni. 2026 őszétől a munkahelyi...
Döntöttek a Házasság első látásra szereplői: Laci zokogva mondott nemet
Nem voltak könnyű helyzetben a Házasság első látásra szereplői.
Karikó Katalint ez a legendás színésznő játssza majd el a színházban: döbbenet, hogy átalakult a szerepért
Karikó Katalin Nobel-díjas kutató történetét színpadra viszik, legendás magyar színésznő játssza el a kutató szerepét.
Többtucatnyi magyar pártot szüntetne meg az ügyészség: van köztük olyan, ami egyesületként tovább működhetne
Összesen 61 olyan pártot fenyeget a megszűnés, amelyek az elmúlt két választás során egyetlen jelöltet sem indítottak. Van, amelyik...
Meghívták Zelenszkijt az október 23-i megemlékezésre, Budapestre érkezhet
Az ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke beszélt erről. Azt nem tudni, elmegy-e.
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


