Ezt olvasta már?


Hetekig is eltarthat mire kiderül mi történt a Korda Filmstúdiónál

Megkezdte a tűzvizsgálati eljárást a katasztrófavédelem szerda délelőtt az etyeki Korda Filmstúdióban, ahol kedden kigyulladt az egyik csarnok; az eljárás hivatalosan 35 napig tart, de az eset összetettsége és más szakértők bevonása miatt akár még hosszabb lehet. - Pécsi Napilap -

Farkas-Bozsik Gábor közölte, hogy az eljárás jelenleg a tűz keletkezési helyének meghatározására koncentrál, az égett anyag- és díszletmaradványok bontása után pedig az okokra is fény derülhet.

Kiemelte, hogy a tűz keletkezésekor a műteremben tartózkodókat és egyéb tanúkat folyamatosan meghallgatják, továbbá zajlik a különböző fotók, biztonságikamera-felvételek elemzése is.

Az MTI kérdésére a szóvivő elmondta: a tűzben az épület vélhetően nem károsodott annyira, hogy el kelljen bontani, de a végső szót majd a statikusok mondják ki. Megjegyezte, a csarnok belső felújítására biztosan szükség lesz.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője az MTI érdeklődésére azt mondta, a hivatalos vizsgálatok lezárásáig nem nyilatkoznak. Megemlítette, hogy az anyagi kár mértékét sem ismerik, mert annak felmérése most kezdődött el.

Kedd délelőtt ütött ki tűz az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában. Az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. A műteremben a tűz keletkezésekor 27 ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek.

Farkas-Bozsik Gábor szerda este azt közölte, hogy az oltási munkálatok tizenegy órán át tartottak, este negyed hétkor hagyták el a területet. A tűzoltók megfeszített munkájának eredményeként más épületben nem keletkezett kár, a csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be.

Kresmery Dániel kedd délelőtt elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak a műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban. A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá.

A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

A stúdióban a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják. A produkció képviselője kedd délután az MTI-vel azt közölte, hogy a tűz kitörésekor éppen nem forgattak, igyekeznek felmérni a károkat, a tűz okát egyelőre nem tudják.







0
0
0

hírek innen, onnan

Árakat csökkent itthon a Citroën

A legkisebb kedvezményes modell a kínálatban az elektromos e-C3, ez 1,2 millió forinttal vihető el olcsóbban, így 8,3 millió forint alatt...

„Magyar Péter a jelölés módjával Polgár Juditot is kellemetlen helyzetbe hozta”

Nem Polgár Judit személye, hanem a jelölés módja okozza a legnagyobb problémát – mondta a Magyar Hangnak Somogyi Zoltán politikai elemző.

Kepes András: Az ideiglenes államfőnek is elsöprő társadalmi támogatottságra van szüksége

Bár ő is ajánlotta Polgár Juditot, megvárta volna, milyen nevek merülnek még fel, mert más kiváló személyeket is támogatni tudna.

Meglepő fordulat a megtakarításoknál: a bankbetétek visszavágtak az állampapíroknak

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre.

A minimalisták ezt az 5 dolgot egyszerűen nem veszik meg – ezért olyan nyugodt az otthonuk

Sokan úgy gondolják, hogy a rendezett otthon a nagyszabású selejtezéssel kezdődik. A minimalisták szerint azonban a legfontosabb döntések...

Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában

Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után.

50 forint, ami életet ment: Így változtathatod kutyakajává a PET-palackot.

A magyarországi hulladékgazdálkodásban bevezetett MOHU REpont rendszer nem csupán a környezetvédelem terén hozott jelentős előrelépést,...

Születési dátumod elárulja, melyik az a tulajdonságod, amit mások azonnal észrevesznek rajtad: te melyik hónapban születtél?

Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális...

Magyar Péter: már legalább 10 „komolyan vehető” államfőjelöltre van javaslat

Magyar Péter miniszterelnök egy posztjához írt kommentben elárulta, már legalább 10 olyan javaslat érkezett a köztársasági elnök...

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Az európai tőzsdéken ma vegyes mozgásokat láttunk, ehhez képest a magyar piac relatíve felülteljesítő volt, mérsékelt pluszban zárt a...

Már európai egységeit is beveti az USA Irán ellen

Az Egyesült Államok F–16-os és F–35-ös gépeket vezényel a Közel-Keletre, miközben Trump újabb csapásokat helyezett kilátásba Irán...

A Karsai Dániel Alapítvány üdvözölte, hogy Magyar Péter az eutanázia kérdésében is társadalmi egyeztetést ígért a parlamentben

Magyar Péter az Országgyűlés hétfői ülésén jelentette ki, hogy szakmai-társadalmi egyeztetést követően születhet döntés az...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét

Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.

Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott

Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta

A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.

Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott

Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.

Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után

Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.

Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól

A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.

0
0

Bulvár

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé

Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat, négy hónapra elengedik a szankciót

Magyar Péter kormánya átírta a pénzügyi szabályokat. Négy hónapra elengednek egy befizetési kötelezettséget.

Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg

A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf

Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg

Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról

Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól

Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.

Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám

Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.

Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet

A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá

0