Honnan hova költöznek a magyarok?
A fővároson belüli költözések célpontja tavaly a külső kerületek voltak: a legtöbben a XVIII. kerületbe mentek, a második és harmadik helyen pedig a XVI. és a XVII. kerület áll.
● A legtöbben pedig a lakáspiaci drágulásban elsőként érintett belső kerületekből (V., VI., VII., VIII. IX.) költöztek el.
● Az is látszik, hogy az elköltözők többsége a kijjebb eső, szomszédos kerületeket választja.
● Az országos költözéseket nézve kiderül, hogy sok vidéki megyéből Budapestre és Pest megyébe költöztek, emellett a különböző megyékből jellemzően a szomszédos megyék egyike volt a legkedveltebb célpont.
A külső kerületek egyértelmű fölényét hozták a tavalyi költözések a fővároson belül. Az országon belül pedig Pest megye és Budapest mellett a szomszédos megyék a legkedveltebbek - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely az országon belüli vándorlást, költözéseket vizsgálta a KSH adatai alapján.
Megtorpanhat a belvárosi drágulás üteme
Budapesten belül tavaly közel 40 ezren költöztek másik kerületbe. Az elköltözők és odaköltözők különbsége alapján a XVIII. kerület volt a legkedveltebb, több mint 700-zal többen mentek oda, mint ahányan eljöttek. A második helyen a XVI., a harmadikon a XVII. kerület áll. Az eredményekből kiderül továbbá, hogy a legtöbben a belső kerületekből - V., VI., VII., VIII. IX. - költöztek ki.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a költözési adatokból tényszerűen is látszik, hogy a belső kerületekben elsőként látható és jelentős lakásdrágulás sok ott élőt késztetett arra, hogy magas áron adja el a lakását és a külső kerületekben egy nagyobb, esetleg jobb minőségű lakásba költözzön. Balogh László hozzátette, hogyha a befektetési célú lakásvásárlók nem tudják felszívni és ellensúlyozni a belső kerületekből kiköltözők által generált ingatlankínálatot, akkor a jövőben ezekben a városrészekben megtorpanhat az árnövekedés.
A külső kerületek lakásai azonban továbbra is olcsóbbak mint a belső kerületekben lévő társaik. A budapesti költözések elemzéséből kiderül az is, hogy az érintettek jellemzően a közelben lévő, kijjebb eső kerületekbe mentek. A legtöbben például a XIV. kerületről a XVI-ra váltottak, ők adják az összes fővárosi költöző közel két százalékát. A XIII. kerületből távozók legnagyobb része a szomszédos IV. kerületet választotta, a XI. kerületből elköltözők pedig a XXII. kerületben találtak új otthont.
Budapest, Pest megye és a szomszédok a legkedveltebbek
Az országos adatok arról tanúskodnak, hogy az elköltözők jelentős része Budapestet vagy valamelyik Pest megyei települést, valamint a szomszéd megyéket vette célba. A Bács-Kiskun megyéből elköltözők fele Budapesten vagy Pest megyében telepedett le, 14 százalékuk pedig a szomszédos Csongrád megyében. Budapestről a legtöbben Pest megyébe és Fejér megyébe költöztek. Emellett az is látszik, hogy a munkaerőpiaci szempontból kedvező helyzetben lévő Győr-Moson-Sopron megyébe költözők 13-13 százaléka Veszprémből és Budapestről érkezett, Vas megyéből érkezők aránya 7 százalékos, de az ország másik feléből, Borsodból Győrbe költözők aránya is 7 százalékot tett ki.
A legtöbben Budapestre és Pest megyébe költöztek, több mint 32 ezren és közel 35 ezren, majd Fejér megye következik, ahová több mint 6 ezren érkeztek, a negyedik pedig Győr-Moson-Sopron megye több mint 5 ezer fős eredménnyel.
Beindult a fővárosi kiköltözési hullám
Ha az elköltözőket is számba vesszük, akkor a fővárosban a mérleg negatív: több mint 3 ezerrel kevesebben költöztek be ugyanis, mint ahányan elmentek. Budapestről tavaly több mint 20 ezren költöztek ki agglomerációs városokba és községekbe, részben emiatt Pest megye népessége 13 ezer fővel nőtt. Balogh László hozzátette, hogy a budapesti kiköltözési hullám a dinamikus lakásdrágulás miatt jövőre is folytatódhat, ez pedig mérsékelheti a fővárosi áremelkedés ütemét.
hírek innen, onnan
Napokon belül eleshet az erődváros, egyre több a gyanús esemény a NATO légterében - Háborús híreink hétfőn
Az orosz fegyveres erők lassan de biztosan haladnak előre a donbaszi ukrán erődváros, Pokrovszk elfoglalásával. Az Egyesült Királyság...
Nap, felhő, köd – mindent hoz az időjárás jövő héten
A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé...
„Annyit üzennék a pénzügyi osztálynak...” – ABBA-ként állt színpadra a Sztárban Sztár All Stars zsűrije
A legjobban kétségtelenül Till Attila szórakozott ezen.
Drámai véget ért a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi adása
Ismét a nézők döntöttek a verseny további alakulásáról.
130 éve született az ország kedvenc professzora - még ma is sokan ismerik a nevét
Ennek köszönhette a népszerűségét a fizikusprofesszor!
Vonatok ütköztek Szlovákiában – Egyre több részlet világos
Összeütközött két személyszállító vonat a pozsonyi megyében lévő Bazin (Pezinok) közelében vasárnap este, többen megsérültek –...
Üzent a professzoroknak Orbán Viktor
A Professzorok Batthyány Köre megtartotta fennállásának 30. évfordulóját ünneplő jubileumi konferenciáját. A rendezvény fókuszában a...
Változékony időjárás jön, csak kapkodjuk majd a fejünket
A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé...
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében...
Áprilisi tréfának korai a Tesla Roadster premierje
2017 óta be nem váltott ígéret a második generációs Tesla Roadster, állítólag most mindent beleadnak, hogy elkészüljön.
Kiadták a figyelmeztetést: szinte az egész országban tartós, sűrű köddel indul a hét
Délutánra már javulnak a látási viszonyok, és általában hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Gyenge eső azért néhol előfordulhat,...
Szoboszlaiék bajnoki álmai végleg szertefoszlottak? Így bukott meg a Liverpool újjáépítése
Nagyon úgy néz ki, hogy a 450 millió fontos nyári átépítés egyelőre csak rontott a címvédő helyzetén.
Sport
A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata
A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.
Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak
A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.
Messi a Galatasarayhoz szerződik, de előbb vágott két parádés gólt a Cincinnatinek
Ilyen talpas kötényt még nem látott a futballvilág!
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Luis Díaz az év, de lehet, hogy az évszázad gólját lőtte
Megcsúfolta a fizika törvényeit.
Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe
A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.
Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző
A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.
Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás
Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.
„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja
Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere
Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta
Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Bulvár
A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa
A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.
Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda
A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.
Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés
Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!
Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik
A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.
Robert Fico szerint Prágában dől el a kulcsfontosságú kérés, ami Magyarországot is érinti
Andrej Babis készen áll.
Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?
Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.
Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.
Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden
Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.
Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc
Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto
Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle
Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!
Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása
Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?
blogmorzsák
Kövesedett fa Idahóból
Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?
A küldönc ebédje
Elégedetten és jóllakva.
Emlékek Krétáról
„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


