Ezt olvasta már?

Hét játékos részvételével indult a felkészülés Szekszárdon

Két tornán is részt vesz a KSC, eldőlt Erica McCall sorsa.

0

Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.


hirdetés

A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben.

A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett.

Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer védte meg címét. A férfiaknál Cseh Lászlónak sikerült hasonló, 2004 és 2012 között 400, 2006 és 2014 között pedig 200 méter vegyesen nyert ötször egymás után.

A délutáni program utolsó előtti döntőjét a háromszoros olimpiai bajnok a második, Jakabos pedig a hatodik idővel várta. Utóbbi 14 év után állhatott újra rajtkőre ennek a számnak az Európa-bajnoki döntőjében, akkor Madridban hatodik lett. Hosszú a döntő miatt végül "beáldozta" a 200 méter hátat, így pihenten vághatott neki a négy hossznak.

A pillangó után második volt egyetlen századdal lemaradva brit riválisa mögött, háton az élre állt és hét tizedes előnyt szedett össze. Ez mellen eltűnt, azaz dönthetett a gyors, ami óriási küzdelmet hozott, s végül nyolc századdal Hosszú diadalmaskodott.

"Ez a szívemből jött. Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a versenyt, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült - nyilatkozott az európai szövetségnek a célba érkezést követően. - Igazi kihívás volt, a győzelem megmutatta, hogy a körülmények ellenére képes vagyok keményen versenyezni. Most minden eddiginél motiváltabb vagyok, kőkeményen fogok edzeni és az úszásra összpontosítani a következő években."

Hosszú a magyar küldöttség hatodik medencés érmét szerezte. Korábban győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kapás Boglárka, második lett 200 m pillangón Kenderesi Tamás és 800 m gyorson Késely Ajna, illetve utóbbi harmadikként csapott a célba 1500 gyorson.

Eredmények:

női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc

2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25

3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83

...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37







0
0
0

hírek innen, onnan

Az 5 legkedveltebb szexpóz

Íme a nők körében leginkább kedvelt pózok néhány tippel és trükkel kiegészítve, amelyek segítségével mindkét fél a legtöbbet...

Holttestet találtak egy leégett házban Mányon

Holttestet találtak a tűzoltók a Fejér megyei Mány külterületén egy leégett faházban kedden - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei...

Egy kép, ami rengeteg dolgot elárul rólad: válassz egy ajtót

Nézd végig az alábbi képeket, és válaszd ki, melyik gyakorolja rád a legerősebb hatást. De ne gondolkodj sokáig! Hagyd, hogy a...

Ez történik, ha a nők abbahagyják a szexet

Veszélyes a hölgyek számára a kielégítetlenség.

Holttestet találtak egy leégett házban Mány külterületén

Három gázpalack robbant fel  házban a tűz miatt. Holttestet találtak a tűzoltók a Fejér megyei Mány külterületén egy leégett...

Holttestet találtak egy leégett faházban Mányon

A tűzben három gázpalack felrobbant.

Átvészelte a vihart a Sziget

A Sziget fesztivál felett átvonult, mintegy egy órán át tartó vihar, a szél és a csapadék miatt néhány helyszínen bizonyos...

Leállították a paksi atomerőmű 3. blokkját

Az eseménynek nincs hatása a másik három blokk működésére.

Forgalmi káoszt okozott a whisky-kiárusítás Skóciában

A rengeteg vásárló miatt egy utat le kellett zárni.

0

Sport

Szexuálisan zaklatta saját lányát a világbajnok bokszoló

A gyerek a hétéves kort sem töltötte még be, amikor Carlos Baldomir fajtalankodott vele.

Fájdalmas hír: gyászol a Mezőkövesd, már az égből szurkol nekik a 8 éves Alcsika

Mezőkövesd Fájdalmas hír árnyékolta be a vasárnapi MezőkövesdHonvéd bajnokit a labdarúgó-NB I 4. fordulójából.

A Malmö edzője szerint pont olyan a pálya, ahogy a Vidi focizik

Értse mindenki, ahogy akarja. Persze azért segít tisztábban látni a gondolataiban Uwe Rösler vezetőedző.

Dajka azonnal odacsapott: az ifikhez száműzte egyik focistáját

A kisvárdai edző így büntette meg a Fradi ellen fegyelmezetlen Anton Sindert.

A szemünk előtt zajlik a következő futballforradalom

Minek próbálkozzunk távoli lövésekkel, ha a statisztika szerint úgysem lesz belőle gól?

A PSG 100 millió fontért vinné a Spurs egyik klasszisát

Christian Eriksenért sem sajnálná a pénzt az európai foci krőzusa.

Megvan az új csapata a háromszoros BL-győztes focistának

Samuel Eto'o két hétig volt szabad, a Qatar Sports Clubnál folytatja a pályafutását.

Visszavonul a vb-második horvát válogatott csatára

Mario Mandzukic 89 meccsen 33 gólt szerzett a válogatottban, melyben többet nem lép pályára.

Eltört a nyakcsigolyája a magyar junior válogatott röplabdázónak

Fülöp Péter válságos állapotban fekszik a szolnoki kórházban.

A Vidi a BL-playoffért küzd - sportmenü

A visszavágókkal folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőköre.

Fiatal szurkolóját gyászolja az NB I-es focicsapat

A nyolc éves Alcsika nemrég még az öltözőben ünnepelt a mezőkövesdi játékosokkal.

Ha vicc akart lenni, jól sikerült: bemutatta csatárát a Fenerbahce - videó

Iszlam Szlimanit egy évre vették kölcsönbe a törökök az angol Leicester Citytől.

0

Bulvár

Meghalt Szasa Klein

A munkácsi születésű dokumentumfilmes számos díjat nyert.

Felfordult a lányok gyomra - ez állt szüleik évtizedekkel előtti szerelmesleveleiben

A lányok a közös olvasással elhunyt édesanyjukra szerettek volna emlékezni.

Orbán Viktor elrendelte: 8 milliót kap a Savköpő Menyét Alapítvány

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítványáról van szó.

Felhőszakadás csap le az országra

Üres cikk, ide jöhet a friss tartalom. ...

Leszakadt egy sztrádahíd Genovánál, több tucat halott - videóval

Több tucat halottja van a Genova közelében történt balesetnek, amelyben az A10-es autópálya egyik hídjának egy része leszakadt - jelentette az olasz mentőkre hivatkozva kedden az Adnkronos hírügynökség.

Károly herceg ezért választotta Kamillát - Kiderült, miért imádja annyira

A trónörökös odavan a feleségéért, ami egy egyszerű oknak köszönhető.

Új műsorvezető debütál a ValóVilág 9-ben - Meglepődsz, ki lesz az

Ma kiderült, ki lesz a ValóVilág 9 új műsorvezetője.

Megtaláltuk a Sziget legbetegebb helyét - csak felnőtteknek

A perui Los Grumildos bizarr marionettbábui folyamatosan mozognak, a lehető legkülönfélébb pozíciókat felvéve.

A nap fotói: Az unoka lelt rá a nagyszülők porosodó szupersportkocsijaira

Semmihez sem hasonlítható érzés lehetett rábukkani erre a nagyértékű Lamborghinire és Ferrarira.

blogmorzsák

Hajós munka feketén és fehéren

Az óceánjárós munka sokak számára jelenti az első lépést a határátkelés felé. Aki ezt választja, készüljön fel a kemény pillanatokra is.

Akarnak-e sápot húzni a gender szakból?

Nem lepődnénk meg, ha megjelenne a Közszolgálati Egyetemen, olyan diákok részvételével, akiknek keresztény az értékrendje.

"Amikor jelzem, hogy többet akarok, meglepődik"

"Legtöbbször ő hívott, de úgy éreztem, hogy úgy 1-másfél óra múlva másokat néz, nem figyel, nem érdeklem."

Amerika nem különlegesebb másoknál

Ha egy országvezető kivételesnek találja a nemzet lelkét, az a pokolba vezető út nyitánya.

A kisembernek majd jó lesz a kigyulladó orosz metró is

Közben magángéppel szaladt ki a Vidi BL-meccsére Orbán Viktor?

Az európai mozi királyi házaspárja: Penélope Cruz és Javier Bardem

26 éve csinálták első közös filmjüket, 10 éve házasok.

Milyen a jó íróasztal?

Az íróasztal legyen kényelmes, könnyen megközelíthető, nyugodt és világos helyen helyezkedjen el.

Kádár János magzatai - Magyarország és az abortusz

„1956-ban megadták a magyar nőknek a magzatukról való döntés jogát, de semmi mást nem tettek.“

9 tipp, hogy gazdagabbnak tűnj idén ősszel

Pár apró trükk, és mindenki azt fogja gondolni, hogy a fast fashion helyett Monte Carlóba jársz vásárolni.

Így szerkessz egyszerűen képeket telefonon

Cserélj hátteret, és javíts színeket egyszerűen és gyorsan a mobilodon

0