Huszonnégymillió forinttal támogatta a gyermekkori leukémia gyógyítását egy alapítvány
Huszonnégymillió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermekkori leukémia gyógyítására - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
hirdetés
Úgy fogalmaztak, hogy ez a civil forrás kiemelkedő nagyságúnak számít.
Azt írták, hogy ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy ezerötszáz-kétezer daganatos gyermek küzd az életéért.
Bár a daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek, napjainkban már a daganatos gyermekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható, míg az ötvenes években mindössze tíz százalékuk élte túl a betegséget.
Az alapítvány támogatásából az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai eszközt tudnak megvásárolni.
Az adományt életmentő berendezések megvásárlására fordítják az ország nyolc intézményében. Három budapesti kórház mellett (Heim Pál Gyermekkórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint Tűzoltó utcai Gyermekkórház) egy-egy debreceni, szegedi, miskolci, pécsi és szombathelyi intézmény kap három-három millió forint támogatást.
A közleményben idézték Fodor Zsuzsát, az alapítvány kurátorát, aki szerint a hatásos kezelésnek elengedhetetlen feltétele egyrészt a modern orvostechnikai eszközök elérhetősége, másrészt az érintett családok anyagi és lelki támogatása. Az alapítvány mindkét területen segít, hiszen a kórházak anyagi támogatása mellett közvetlenül az érintetteknek is juttat havi húszezer forintot - emelte ki, hozzátéve: megalakulása óta a szervezet több mint hetvenhatmillió forintot adott a családoknak.
Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke azt hangsúlyozta, hogy munkájukhoz felbecsülhetetlen segítséget jelent az alapítvány munkája, amely eddig több mint 104 millió forinttal támogatta őket abban, hogy sikeresen küzdjenek a daganatos gyermekek életéért.
Az alapítvány most új kampányt indított, hogy a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagja, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya beszerezhessen egy modern, a legfejlettebb technikát képviselő véralvadás-diagnosztikai készüléket. Ez a berendezés nélkülözhetetlen a leukémiás és rákos gyermekeknél az életveszélyes vérzéses állapotok elhárításához.
Az alapítvány az utóbbi években több mint 693 millió forinttal segítette a leukémiás és rákos gyermekek gyógyítását - írták a közleményben.
hírek innen, onnan
Évtizedekre elásták, pedig ez a film nem a szomorú végszó a Beatles sztorijához
Megjelenésekor lesújtó kritikák jelentek meg róla, aztán sokáig csak kalózverzióban volt elérhető a Let It Be. Peter Jackson kellett...
Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
Valóságos rejtély, hogy vajon hová nézett a sofőr, miközben kanyarodott.
Tom Hankset is meghívták Szoboszlai Dominikék meccsére
Videó és kép is készült az Oscar-díjas amerikai színészről.
Orbán ledobta a humorbombát: "Küzdősport kedvelőknek"
Orbán erőteljesen reklámozza új Orbán kontra Soros című könyvét. Viccesre vette a figurát. Könyv mindenkinek Küzdősport kedvelőknek ...
„Elfelejtette, hogy anya. Meg kell fizetnie azért, amit tett” – Hat napra víz és élelem nélkül egyedül hagyta másfél éves gyermekét, a kicsi éhen halt
A milánói törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre itélte Alessia Pifferit lánya, Diana halála miatt. Az anya 2022 júliusában...
Vakrandin vett részt egy nő, de amit a partnere művelt, attól mindenki gyomra felfordult
Az interneten rengeteg sztorit lehet olvasni, aminek a középpontjában egy vakrandi van. Ezek olykor romantikus, néha pedig felháborító...
Versengve gúnyolódott Magyar Péteren a DK és a Fidesz a parlamentben
Arató Gergely (DK) bírálta napirend előtt a kormánypártokat, de kitért Magyar Péterre is. Erre reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda...
Piacvezető ellen tüntettek csirkemaszkos állatvédők
A legnagyobb francia készételeket gyártónál szerveztek látványos akciót.
A Fidesz volt parlamenti képviselőjét javasol szakértőnek a kormányhivatal a CATL-perben
A szakértőnek kéne megállapítani, hogy a felperesek egyáltalán perelhetik-e a CATL-t.
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Megölte kutyáit, majd egy mezőn hagyta a tetemeket egy kegyetlen férfi
A rendőrök őrizetbe vették.
Erősödött hétfőn a forint
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Sport
Olyan popsit villantott ez a kanadai korcsolyázó, hogy elpirultunk
Nincs gond azzal, ha te is.
Nem gratulált a Győrnek az ellenfél edzője: „Ha egy zsoldosokkal teledűzdelt csapatnak húznia kell az id...
Ahogy arról beszámoltunk, az ETO FC Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. Az összecsapást követően a hazaiak vezetőedzője, Csábi József saj
Kifakadtak a Fradi-ultrák: „Nem akarnak gyerekeket, nőket, férfiakat a lelátóra”
Változásokat szeretnének a szövetség részéről.
A ferencvárosi B-közép kiakadt az MLSZ-re: „Nem akarnak gyerekeket, nőket, férfiakat a lelátóra”
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem sokkal azután tudatta, hogy pontosan mikor rendezik a Ferencváros-Újpest derbit az NB I utolsó, 33. fordulójában, hogy a zöld-fehérek keménymagja hétfő reggel kiakadt a Facebo
Székenként több mint 2 millióért kap új lelátót egy ötödosztályú magyar csapat
A projekt tao-támogatásból fog megvalósulni.
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
Rasovszky Kristóf mindent egy lapra tesz fel Párizsban, ahol még a Szajna vízminőségétől sem riadnak vissza a magyar nyíltvizi úszók.
Brutális horrosérülés: felismerhetetlenre verték a tíz éve veretlen MMA-harcost
A lengyel sztárbunyós alig lát, akkorára duzzadt a két szeme, és az egész arca véres volt. Kórházba került.
Angliában is felfigyeltek a bajnokságot nyerő magyar edzőre
Tímár Krisztián megnyerte az NB II-es bajnokságot a Nyíregyháza labdarúgócsapatával, és ennek Angliában is megvolt a visszahangja.
Itt a magyar válogatott 23 fős kerete
A kapitány és stábja június elején fogja szűkíteni a vb-ezüstérmes csapatot, amelyben egyelőre 4 kapus és 19 mezőnyjátékos kapott helyet.
A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC és a Honvéd egykori gólvágója
Ahogy korábban megírtuk, Davide Lanzafame edzőként bajnoki címet nyert csapatával. Edzőként hatalmas sikert ért el a kétszeres magyar bajnok és […] A A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC é
Halálos balesetet okozott a belga sztárfocista
A klubja számolt be a tragédiáról.
A műsorközlő jelentette be a Bayern támadójának távozását
Nyáron lejár a szerződése, így a következő idényt már nem a Bayern Münchennél kezdi meg Eric-Maxim Choupo-Moting.
Bulvár
Az étteremben a pincér elém tette le a számlát mikor a pasimmal voltam: szólni akartam de ekkor egy írást vett...
Mikor megláttam mit írt a pincér a blokkra, azonnal elrohantam.
Megváltozik a személyi igazolvány, téged is érint
Egyszerűbb lesz az ügyintézés és az azonosítás.
Sulyok Tamás megdöbbentette az egész Vatikánt: három dolgot mutatott a pápának, de ezzel az egész országunkat ...
A hun-magyar rokonság is szóba került a pápával való beszélgetésben, lenyűgözték az egyházi vezetőt országunk krónikái.
Olyan popsit villantott ez a kanadai korcsolyázó, hogy elpirultunk
Nincs gond azzal, ha te is.
Kórházba is kerülhetsz, ha így használod az air fryert: soha ne csináld ezt, különben súlyos bajod is lehet.
Manapság már szinte minden háztartásban megtalálható a kompakt légkeveréses sütő, sokan azonban elkövetnek vele egy komoly hibát, amely az egészségre is káros lehet.
Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
Pszichológiai tanácsadást, sportolási lehetőséget biztosítanak a dolgozóknak.
Magyar Péter újabb családi konfliktusról számolt be
A Tisza Párt alelnöke nem szokott politikáról beszélgetni a gyerekeivel, de úgy érzi, nagyobbik fiával eltérő platformon vannak.
Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
A TV2 bepánikolt és most próbálják menteni a menthetőt.
Varga Judit a háttérben segíti volt férjét
A három gyermekükkel hétköznap a volt igazságügyi miniszter, hétvégén pedig a Tisza Párt alelnöke van. Kizárólag hétvégente tud megfelelő időt tölteni a gyerekeivel az országot járó Magyar Péter – írja a b
Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe
Napirend előtt szabadultak el az indulatok.
Reggeli étkezés - Ezek a leggyakoribb tévhitek
A reggeli étkezést sajnos rendszeresen elhanyagoljuk. Általában egy újabb nap kezdetekor, munka vagy iskolakezdés előtt arra van a legkevesebb időnk, hogy nyugodtan elkészítsük egészséges reggelinket, és asztalhoz ü
Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
Saját pártot akar alapítani Dominic Cummings. A volt brexit-ideológus és Boris Johnson exminiszterelnök egykori tanácsadója a konzervatívok várható összeomlásából akar tőkét kovácsolni. Emellett nagyon unortodox
- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!