Időközi választások: új polgármesterek
Öt helyen tartottak időközi polgármester-választást. A Somogy megyei Varászlón a tavalyi szavazategyenlőség miatt megismételt voksoláson független Kuti Lászlónét választották polgármesterré. 148 lakosú településen a nem hivatalos eredmény szerint a két jelöltre 113 adták le szavazatukat.
Kuti Lászlónéra 65-en, Bata Gáborra 48-an szavaztak. A vasárnapi választásig a települést húsz évig irányító - az októberi választás óta független képviselő - Gresa Gyula ügyvezető polgármesterként vitte az ügyeket. Az eddigi vezető nyugdíjba vonulása miatt októberben már nem indult a polgármester-választáson.
A baranyai Mindszentgodisa polgármestere Megyeri Vilmos, a Civil Mozgalom Egyesület jelöltje lett 251 szavazattal, a független Link Viktor József 66 érvényes szavazata ellenében. Itt az időközi polgármester-választásra azért volt szükség, mert a község korábbi vezetője, Bimbó István alig több mint két héttel tavaly októberi újraválasztása után lemondott tisztségéről. A faluért 24 évig polgármesterként dolgozó Bimbó István ezt akkor az országban zajló folyamatokkal, a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntésekkel indokolta.
Fazekas Tibor független jelöltet választották Vázsnok polgármesterévé a baranyai településen tartott időközi választáson. A győztes 60, míg szintén független vetélytársa, Tóth Sándor 26 érvényes szavazatot kapott. A település korábbi vezetője, Tóth Mária egy hónappal tavaly októberi megválasztása után lemondott. A polgármesteri tisztség ugyanis összeférhetetlen volt falugondnoki állásával, s ő végül az utóbbit választotta.
A Vas megyei Iklanberényben a független Berényi Pált választották polgármesternek. A 43 választásra jogosult közül 38-an járultak a szavazóurnához: Berényi Pál 20 szavazatot kapott, míg 18-an voksoltak Mészárosné Nagy Máriára, a község korábbi polgármesterére. Közöttük tavaly október 3-án szavazategyenlőség alakult ki, akkor Berényi Pál és Mészárosné is 16-16 szavazatot kapott. A körjegyző korábban arról tájékoztatott, hogy a választói névjegyzékre október harmadika óta öt választásra jogosult állampolgárt vettek fel, akik időközben a községbe költöztek. Így a korábbi 38 helyett most a névjegyzéken 43-an szerepeltek.
Magyar László, az MSZP jelöltje győzött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken. A kisvárost eddig is vezető szocialista jelölt 1508 szavazatot szerzett, míg riválisa, a Fidesz-KDNP színeiben induló Kovács Judit 1084 szavazatot. Az 5723 választásra jogosult szavazóból 2612 járult az urnák elé, ami 45,6 százalékos részvételi arányt jelent. Itt azért kellett polgármestert választani, mert a tavaly októberi választáson ugyanez a két jelölt végzett az első helyen, egyaránt 1.036-1.036 szavazattal. A harmadik akkor a független Oleár István lett, ő azonban nem indult a vasárnapi időközi választáson. Magyar László 2002 óta irányítja polgármesterként a 7.100 lakosú, Nyíregyházához közeli Nyírtelek városát.
MTI
hírek innen, onnan
Serena Williamsnek cseh partnere lesz a berlini füves pályás tenisztornán
A 44 éves legendás játékos Londonban tért vissza, de fiatal társa megsérült, és nem folytathatták a versenyzést.
Új korszak jöhet a román műtrágyapiacon? Milliárdos üzletet kötött a Romgaz
A 69 millió eurós felvásárlással Románia legnagyobb műtrágyagyártója állami tulajdonba kerülhet. A lépéstől a kormány a termelés...
A DK is tisztújítást tartott
Alelnök lett többek között Bakai-Nagy Zita és Bakk István.
A Migration Aid is reagált a kormány által nyilvánosságra hozott vitnyédi tervekre
A kárpátaljai menekülteket utcára tevő kormányrendelet felülvizsgálatát kérik a Tisza-kormánytól.
Fekete-Győr András: A Fideszt ellenzékből is el kell takarítani
A Momentum volt elnöke szerint Orbán Viktor politikailag teljesen elveszítette a kapcsolatát a valósággal.
Ada Kaleh? – A Tisza-szigetek jövőjéről
A dilemma az, hogy a választási mozgósítás közösségei képesek-e a jövő polgári testületeinek magjaivá válni?
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Leomlott a muzsnai XV. századi erődtemplom falának egy része
Éjszakai omlás Erdélyben.
Belfast lángjai Európa jövőjét vetíthetik előre
Ketyeg az óra, öt szempontra érdemes odafigyelni.
Röpköd Varga Judit neve: az elemzők is reagáltak a szombati ellenzéki beszédre
Nem hagyták szó nélkül az elemzők Orbán Viktor beszédét és megelőző röpiratát a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán: van, aki...
Újra itt az IPO-láz – De mi jön utána?
A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja. Az idei évre tervezett tőzsdei bevezetések...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


