Így ünnepel Szekszárd augusztus 20-án és a város napján
Az augusztus 20-ai ünnepről, az augusztus 25-én és 26-án tartandó nyárbúcsúztató rendezvényről és a város napjáról, valamint a 2018/2019-es színházi évadról, illetve az új Operát az operából című sorozatról is szó esett a Babits Mihály Kulturális központban kedden megtartott sajtótájékoztatón.
Egész napos rendezvénysorozattal ünnepel a város augusztus 20-án
Egész napos rendezvénysorozattal ünnepli a város augusztus 20-án az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Az ünnepi program 8 óra 45 perckor kezdődik szentmisével a belvárosi templomban, ahol ökumenikus kenyérszentelést és templomi áldást is tartanak – mondta el Ács Rezső, Szekszárd polgármestere kedden sajtótájékoztatón, a Babits Mihály Kulturális Központban. Hozzátette, a nap további részében a gyermekek és a felnőttek egyaránt találhatnak majd nekik való programot.
A nap egyik fénypontja a délelőtt 10 órakor kezdődő felvonulás lesz, melyhez eddig 17 Tolna megyei településről csatlakoztak csoportok – tájékoztatott Zsikó Zoltán, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte, a menetet a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett és huszárok kísérik a Szent István szobrához, melyet megkoszorúznak és ahol Ács Rezső polgármester tart beszédet.
Zsikó Zoltán az ünnepi programok közül kiemelte a Band Of Streets 16 órakor kezdődő Béla király téri fellépését, illetve a Firebirds vándorcirkusz 17 órakor kezdődő produkcióját. Az ügyvezető szintén kiemelte a Virtus – tánc-cirkusz produkcióját. Az underground kortárstánc és a cirkuszi világ ötvözetéből összeálló produkció 21 órakor kezdődik a Béla király téren. Az ünnepet 22 óra 30 perctől negyed órás tűzijáték zárja majd.
Szekszárdi és környékbeli fellépők a nyárbúcsúztató ünnepen és város napján
Az augusztus 25-26-án tartandó nyárbúcsúztató ünnepen és város napján első sorban szekszárdi és környékbeli fellépők szórakoztatják majd a résztvevőket a Béla király téren, ahol ezúttal vásár is várja a résztvevőket – tudatta Ács Rezső. Hozzáfűzte, szombaton a már szokásos és egyre népszerűbb várostörténeti vetélkedőt is megtartják iskolások számára, illetve szombaton és vasárnap is rendeznek zseblámpás éjszakai kalandtúrát.
A város napján, melynek hivatalos dátuma augusztus 29., ünnepi közgyűlést tartanak a megújult városházán, ahol a városi kitüntetések átadására is sor kerül – mondta el a városvezető. Ács Rezső egy előre pontosan meg nem nevezett bejelentésről is szólt. A város napján tartandó bejelentéssel kapcsolatban a polgármester annyit közölt, hogy az a városlakók és első sorban a fiatalok Szekszárdhoz való kötődését erősíti majd.
Zsikó Zoltán a város napjával kapcsolatosan elmondta, összesen 15 színpadi program lesz látható és hallató, ebből pedig 13 produkció szekszárdi kötődésű.
Két felnőtt, egy pódium és három gyermekbérlet a 2018/2019-es színházi évadban
A sajtótájékoztatón a 2018/2019-es színházi évad kapcsán Ács Rezső tudatta, két felnőtt, egy pódium és három gyermekbérlet előadássorozatot tartanak a Babits Mihály Kulturális Központban. Hozzáfűzte, a magas művészi színvonalú produkciókat igyekeztek úgy megválogatni, hogy a kínálatban mindenki találjon magának valót.
A bérleteket augusztus 8. és 31. között lehet megújítani, a fennmaradó helyeket pedig szeptember 1. és 12. között lehet megvásárolni – tudatta Zsikó Zoltán. Hozzátette, a bérletek ára nem emelkedik. Az ügyvezető igazgató az előadások közül megemlítette az Őrült nők ketrece című darabot, amit szavai szerint már sokan várnak és amelyet februárban, vagy márciusban tűznek műsorra.
Szekszárdra látogat az opera
A kulturális központban emellett egy teljesen új rendezvénysorozat is indul Operát az operából címmel – jelentette be Ács Rezső. Hozzátette, a rendezvénysorozatnak – mely elindításában a kulturális központnak oroszlánrésze volt – köszönhetően sok szekszárdi ismerkedhet meg az operával.
Zsikó Zoltán ezzel kapcsolatosan elmondta, a budapesti Andrássy úti Ybl Palotát, mely az Opera központi épülete, teljesen felújítják, ezért az opera utazókörútra indul. A programhoz 22 város csatlakozott, köztük Szekszárd az elsők között. Mint tudatta, a rendezvénysorozat keretében szeptemberben szimfonikus estet, októberben balettestet, decemberben egy nagy Toscát és egy Puccini gálát lehet majd megtekinteni.
Az ügyvezető kiemelte, a négy előadásra szóló belépőt már 4800 forinttól meg lehet vásárolni, ami nagy gesztus a város részéről. Mint fogalmazott: ilyen magas szintű kultúra ennyiért, sehol máshol nem hozzáférhető az országban.
forrás: kadarka.net
hírek innen, onnan
Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry Sándor és a Bagi-Nacsa páros műsoraiért
Ezért a pénzért 2024 óta mindkét produkcióból 52 adás készült.
Stohl András a 39 ezres színházbelépőről: Ha valaki ennyi pénzért jegyet vesz egy prózai darabra, akkor én érzem magam kellemetlenül
A Centrál Színházban játszott Furcsa pár iránt akkora az érdeklődés, hogy egy sima őszi estére már 39 ezer forintba kerül egy jegy, a...
Sophia Loren 92 évesen is a szépség ikonja: ezt a titkot kevesen tudják a legendás színésznőről
Sophia Loren neve egyet jelent az időtlen nőiességgel, az eleganciával és a hollywoodi csillogással.
Megvan a jóváhagyás, jöhet az EU-ba a szájon át bevehető fogyókúrás gyógyszer
Már csak a végső engedélyezésre vár az Európai Bizottságtól az Eli Lilly Foundayo nevű fogyókúrás gyógyszere.
Házasság első látásra: több szereplő is a válás mellett döntött, mégsem szakítanak
Izgalmakkal teliek a Házasság első látásra utolsó részei.
Politico: Több miniszterelnök, köztük Magyar Péter is hamarabb elhagyta az EU-csúcsot, lemaradtak a migrációról
Az elhúzódó csúcsról három kormányfő idő előtt távozott, így a migrációról távollétükben tárgyalnak.
A dédi trükkjével ilyen egyszerűen készíthetsz kenyeret.
Október 16-án a kenyér világnapján emlékezzünk arra, mennyi tudás, türelem és munka sűrűsödik minden szeletben. Ha megérted a kenyér...
Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Brutális napra készülnek Franciaországban: visszatérnek a sárgamellényesek, válságstábot hívott össze a kormány
A francia kormány „meglehetősen jelentős megmozdulásokra” számít szombaton, miután az egykori sárgamellényes mozgalom több száz...
Tarr Zoltán erdélyi körútján 110 millió forintos adományt jelentett be a leomlott szilágycsehi templomtorony újjáépítésére
A miniszter hangsúlyozta, hogy ez a magyar adófizetők pénze.
Annyi minden miatt aggódunk, de biztosítást szinte csak a lakásra és az autóra vagyunk hajlandók kötni
Rengeteg magyar fél a betegségektől és aggódik az egészségéért, de közben egészségbiztosítással csak alig negyedik rendelkezik. Más...
A takarítási szakértők egyetértenek: „A kanapé tisztításához csak egy csésze vízre, egy csepp fehér ecetre és egy evőkanál mosószerre van szükség"
A kanapé tisztítása fehér ecettel egyike azoknak a háztartási trükköknek, amelyek egyszerűségük és olcsóságuk miatt újra és újra...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Bulvár
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Király a reptéren
Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


