Ezt olvasta már?


Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál

Idén várhatóan 600 ezer magyar tölti nyaralását Horvátországban, többségük autópályán jut majd el a célállomásra, rájuk a kapus rendszer miatt hosszas sorban állás és nem várt „extra” költségek várhatnak.

Számukra lehet megoldás az ENC-készülék, mellyel kényszerpihenők nélkül és olcsóbban suhanhatnak át a horvát kapukon, de ezek beszerzéséről – a korlátozott és a szezonban gyakran akadozó ellátás miatt – már most érdemes gondoskodni.

A külföldi nyaralást tervező magyarok közül majdnem minden harmadik Horvátország felé veszi az irányt, a Horvát Idegenforgalmi Közösség idén mintegy 600 ezer magyar turistára számít a szomszédos országban. A megallasnelkul.hu több mint 17 000 fős kutatása szerint a legtöbben a Kvarner-öböl felé tervezik útjukat, azon belül is a Krk- vagy Rab-szigetekre, minden ötödik nyaraló pedig az Isztriát vagy Trogir, Omis környékét célozza meg. A Horvátországba utazó magyarok kétharmada előszeretettel választja az autópályát, csupán tízből ketten közlekednek minden esetben autópálya-mentes útvonalon. A sztrádát kerülők fele túl drágának tartja őket, több mint 20 százalékuk pedig a kapuknál kialakuló hosszú sorok miatt választ inkább kerülőutat.

Mindkét problémára megoldást kínál az ENC-készülék, melynek birtokában sorban állás nélkül, ráadásul 10%-kal olcsóbban suhanhatunk át a horvát kapukon. „Ha valaki a kapunál való fizetést választja, a magas útdíjak mellett még a nem várt extra költségekkel is számolhat. A kutatásunkban megkérdezettek közül tízből egy emberrel előfordult már, hogy rosszul adtak vissza neki a kapunál fizetéskor, vagy nagyon magas árfolyamon számoltak”.

Az ENC-készülékkel rendelkezők számára a horvát autópálya-kezelő (HAC) úgynevezett gyors kapukat biztosít, amit csak az ENC-vel rendelkezők tudnak használni. A készülék birtokában a kapuhoz érve „csippanással” fizethetünk, a díjat az előre feltöltött keretből automatikusan levonja a rendszer. Így nemcsak a készpénzfizetés, valutaváltás, de az akár több órás sorban állás is elkerülhető. A legkedveltebb úti célnak számító Krk- és Rab-szigetek felé vezető odaúton minimum 3 alkalommal kell a kapuknál áthaladni, míg az Isztria vidékét választó majd minden ötödik magyar oda-vissza 10 alkalommal kényetlen sorban állni a kapuknál. „Azokat a magyarokat sem érheti veszteség, akik nem használják fel az ENC-készüléken lévő teljes összeget egy szezonban, mivel a feltöltött összeg korlátlan ideig, akár 5-10 év múlva is felhasználható, a készülék pedig nem névre szóló, és nem is rendszámhoz kötött, így érdemes lehet akár családon vagy baráti társaságon belül egymásnak is továbbadni, megosztva ezzel a költségeket” – tette hozzá Szalayné Bujdos Eszter.

Még a szezon előtt érdemes észbe kapni

A megallasnelkul.hu kutatásából jól látszik, hogy ha autóval indul valaki külföldi nyaralásra, a legutolsó dolog, amivel foglalkozik, az a fizetős utakra érvényes pályamatricák vagy a kapus rendszerhez szükséges készülékek beszerzése: a megkérdezett autósok harmada csak útközben gondoskodik róla, további 30 százalékuk pedig pár nappal az utazás előtt.

A horvát kapukhoz praktikus ENC-készülék személyesen kizárólag Horvátországban vásárolható meg a horvát autópálya-kezelő 12 irodájában, melyek szezonban sem biztosítanak hosszabb nyitvatartást, ráadásul az ott dolgozók legtöbbször csak horvátul beszélnek. Online rendelés esetén viszont minimum 2 hét, mire a készüléket készhez kapjuk. „A tavalyi tapasztalatok alapján főszezonban június elejétől kezdve erőteljesen akadozik a készülékek ellátása a horvát autópálya-kezelő részéről, így ez az idő akár 4-6 hétre is kitolódhat, és volt már példa arra is, hogy júliusban hosszabb időre szüneteltették a kiadást. Aki biztosra akar menni, annak érdemes legkésőbb május közepéig online megrendelni a készüléket”.

A felmérés hátteréről:

A megallasnelkul.hu a holtankoljak.hu felhasználói között végzett felmérést a magyarok külföldi autózási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2018. március 26. és április 4. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 17 354 magyar internetező vett részt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kukásautóban landolt egy férfi, és beindult a tömörítő

Egy szemetes konténer tartalmával együtt került egy kukásautóba az a férfi, akit 25 tűzoltó több mint két órán át mentett.

Ötcsillagos minősítést szerzett a Geely kisautója, az elektromos E2

A Geely E2 amely 2025-őt a világ kedvenc kisautójaként zárta - a legkelendőbb autónak bizonyult a globális A- és B-szegmensben együttesen...

Ő Brigitte Macron, a francia first lady ritkán látott lánya: Tiphaine szépsége és párválasztása terén is anyja nyomdokaiba lépett

Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a...

Jön a Környezetvédelmi Főhatóság, célkeresztbe kerülnek az akkumulátorgyártók

Döntött a kormány az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság létrehozásáról, egy évtized után újra önálló...

Eltűnhet egy itthon is népszerű autómárka

A Volkswagen-csoport egyik legnagyobb átalakításának áldozata lehet a Seat, egy kiszivárgott belső dokumentum szerint.

Az Arsenal brazilja az Al-Hilalhoz igazolt, a Real védőjét ittas vezetésért elítélték - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.

Itt a friss tanulmány eredménye: ez a növény gyógyíthatja a rákot

Egy új japán kutatás arra utal, hogy a sztívia a jövőben akár a hasnyálmirigyrák elleni kezelések kutatásában is szerepet kaphat. A...

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban,...

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi...

A top liga egyik nagyágyúja? – Lexus RX 450h+

A Lexus RX 450h+ egy olyan prémium SUV, amely elsősorban nem a sportosságával, hanem a kifinomultságával, kényelmével és hosszú távú...

Sokan ültetik a kertbe, pedig komoly bajt okozhat, ha ott a ház közelében

Ha mindenképpen ilyen fát szeretnél, ültesd minél távolabb a háztól, és akkor nyugodtan gyönyörködhetsz benne.

Elérhetők lettek a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatok

Rengeteg részletes adat került ki, de nem az intézmények rangsorolása a cél, hanem a transzparencia biztosítása, valamint hogy a...

0

Sport

Valami történt Lamine Yamallal, az FC Barcelona sztárja eltűnt, a rajongói nagyon aggódnak érte

A világbajnok támadó szurkolói szerint a barátnője teljesen megváltoztatta a fiatal focistát.

Kiderült végre, ennyi pénzt kapott a Fradi Izraelből, megköttetett a bombaüzlet

Most még Magyar Péterék is elégedettek lehetnek, a piacból él meg a Fradi és nem az állami vagyonból.

Ousmane Dembélé klubváltása a címla-pon, a PSG-sztár januárban igazolhat a Premier League-be

Luis Enrique aggódhat, mert Hvicsa Kvarachelia sincs biztonságban.

Michael Schumacher esete intő jelként szolgálhat a pusztításra kész izomkolosszus számára

A világ kíváncsian várja, mire lesz képes más monstrumok ellen.

Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól

Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.

Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferencváros Győrben szórta meg a címvédő ETO-t

A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.

0
0

Bulvár

"Nehogy már országbérlettel szálljon fel a Volánbuszra" - Magyar Pétert vette tűz alá Hadházy, az emberek védik a miniszterelnököt

A kormánykritikus Hadházy Ákos az új kormányfőt sem kíméli, most a helikopterezés miatt szállt bele Magyar Péterbe.

Kegyetlenül megalázták Schmidt Máriák, Molnár Áronék felsorolták a történészlegenda legnagyobb tévedéseit

Rainer-Micsinyei Nóra kendőzetlen őszinteséggel sorolta fel Schmidt Mária vélt hibáit.

Kitiltották Amerikából Krausz Gábort: 15 évig nem léphet be az országba

Krausz Gábor egykor Amerikában képzelte el a jövőjét, ám az álma már a tengerentúlra vezető úton szertefoszlott. Egy kínos reptéri incidens miatt ugyanis visszafordították, sőt 15 évre kitiltották az Egyesült

Új áramtarifát jelentett be az MVM: rengeteg háztartás kerülhet döntési helyzetbe

Jövőre lép életbe az új rendszer, de már szeptembertől igényelhető.

Tóth Gabi valóra váltja régi álmát: Befejezi a 8 általánost és új projektet is indít

Tóth Gabi bejelentette, hogy szeptembertől elindítja saját Előadóművészeti Mentorstúdióját, miután április végén kiderült, hogy nem...

Eláll a lélegzet: megrendítő videót küldött a halála előtt a Himalájában eltűnt amerikai nő

Gleccserösszeomlás pusztított a Himalájában: több mint ezer halott, 4800 eltűnt. Egy amerikai nő utolsó videóját osztotta meg a gyászoló család.

Bugyogni kezdett a medence a XI. kerületi uszodában, egy férfit azonnal kórházba szállítottak

Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak toxi

Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegez-tetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek

Az államtitkár szerint már annak is örültek, ha megtalálták a „horkolásgátlókon” az angol nyelvű menüsort.

Hagyd a céklát: meghálálja a májad, ha minden nap eszel ebből a fura zöldségből - Tele van antioxidánsokkal

A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.

0