Ezt olvasta már?


Itt az első EU-s ország, ahol vége a járványnak

Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak. Sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.

 

Öt magyar határátkelő nyílik

 

Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van.

 

Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz. Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni.

 

Szlovénia felől érkező kamionok a magyar-szlovén határ közelében, az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyénél 2020. március 17-én. Fotó: MTI/Varga György Szlovénia felől érkező kamionok a magyar-szlovén határ közelében, az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyénél 2020. március 17-én. Fotó: MTI/Varga György

 

A hírügynökségi jelentések nem szólnak a Horvátországgal közös határátkelőhelyekről. Zágráb szerdán jelentette be, hogy Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt. Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.

Lazítanak - amíg nem jelenik meg újra a vírus

 

Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai - derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Mindazonáltal hozzátette: arra is fel kell készülni, hogy két lépést tesznek hátra, akkor és ott, amikor és ahol a vírus újra felüti a fejét.

mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Visszanézték a felvételeket az Orbán-Trump találkozóról, furcsa dolgot vettek észre

Több felvételen is kiszúrtak valamit Orbán Viktor kezén, amire egyelőre nincs magyarázat.

Svájci település áll Magyarország közepén, rendkívüli a neve

A története egy bátor svájci tanárral kezdődött, aki szembeszállt a természettel.

Támad a köd a héten

A jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé...

Egy szérum, három összetevő, szebb, ruganyosabb bőr

Akár hisszük, akár nem és akár elfogadjuk, akár nem, a bőr öregedési folyamatai már a húszas éveinkben elkezdődnek. Ebben a korban...

Most adták ki az időszerű, friss téli időjárás-előrejelzést: brutális, ami jön, még a meteorológusokat is teljesen lesokkolta

A meteorológusok előrejelzései alapján a 2025/2026-os tél Európa-szerte az átlagosnál hidegebb és keményebb időjárást hozhat. A...

Születésed ideje elárulja, mi lesz életed legszerencsésebb pillanata – és mikor teljesül be

Születésed napja elárulja, mikor mosolyog rád igazán a szerencse – és milyen életesemény hozza el ezt a pillanatot.

A szupermarketek titka: így verik át az emberi elmét a csomagolások optikai trükkjei

Bizonyára előfordult már, hogy hazaérve úgy érezte, a szupermarketben vásárolt gyümölcsök valahogy kevésbé tűnnek csábítónak, mint...

Erre várt mindenki! Így lehet 600 ezer forint feletti nyugdíjad

Magyarországon több mint 24 ezer nyugdíjas havi juttatása meghaladja a 600 ezer forintot, ami több mint kétszerese az átlagos...

Durva kritikával illették Molnár Áront az RTL műsorában, hosszú percekig nem tudott szóhoz jutni

A zsűritársai nem akarták elhinni, hogy Áront kivel hozták összefüggésbe.

7 tuti tipp, hogy felkészülten várd a megfázás-szezont

Rövidülnek a nappalok és egyre hűvösödnek a reggelek – visszafordíthatatlanul beköszöntött az ősz, és ez nemcsak a hangulatunkra van...

300 új munkahely Vecsésen: elindult a termelés

Megkezdte a termelést a kanadai Magna International magyarországi vállalatának vecsési üzeme – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

0

Sport

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba

Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0