Jelentősen megugrott a csok-folyósítás az idén - banki körkép
Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg.
Az MTI-nek nyolc magyarországi nagybank válaszolt az államilag támogatott konstrukcióval kapcsolatos kérdésekre.
Az OTP Banknál idén október végéig a folyósított támogatások összege megközelítően 29 milliárd forintot tett ki, ami az előző év ugyanezen időszakához képest 46 százalékos bővülés - közölte a pénzintézet. A szóban forgó időszakban az OTP-nél 9300 csok-kérelmet fogadtak be, az elutasítási ráta minimálisnak tekinthető.
A Takarékbankot, az FHB Kereskedelmi Bankot és az FHB Jelzálogbankot, valamint a takarékszövetkezeteket magában foglaló Takarék Csoportnál január elejétől szeptember végéig a folyósítások 14,41 milliárd forintot tettek ki, ami csaknem 40 százalékkal haladja meg a 2016-os év első kilenc havi értékét. Összesen 4959 darab csok-igénylés érkezett hozzájuk, tíz százalékkal több az előző év azonos időszakinál.
Az UniCredit Banknál több mint 4,7 milliárd forint csok-támogatást folyósítottak az ügyfeleknek az első tíz hónapban, ez több mint kétszerese az előző év azonos időszakinak. A pénzintézet azt is közölte, hogy összesen 1600 csok-igénylést fogadott be, amelynek 85 százalékát hagyta jóvá.
A K&H Banknál az év első hét hónapjában az igényelt támogatások összege elérte a 6,4 milliárd forintot, ez 33 százalékkal több, mint 2016 első hét hónapjában. A pénzintézetnél az igényelt támogatások átlagos összege mintegy 2,8 millió forint volt.
A Budapest Bank és a Raiffeisen Bank október végéig százas nagyságrendben hagyott jóvá csok-kérelmeket, az előbbinél a folyósított támogatás összege 931 millió forintot tett ki, ami csaknem ötszörös növekedést jelent. A CIB Banknál az előző évhez képest idén 38 százalékkal magasabb volt a folyósított összeg, és közel ennyivel nőtt az igénylők száma. Az Erste Banknál az első tíz hónapban befogadott csok-igénylések száma 10 százalékkal nőtt az idén a tavalyihoz képest, és a pénzintézet az év végéig további növekedésre számít. Az Erste a benyújtott igénylések több mint 65 százalékát hagyta jóvá a támogatási jogosultság vizsgálata után.
A bankok adatai alapján a darabszámot tekintve többségben vannak azok az igénylések, amelyek használt lakás vásárlására vonatkoznak; a CIB Banknál 58 százalék, az UniCreditnél kicsit több mint 60 százalék, a K&H Banknál 62 százalék, az Erste Banknál több mint 70 százalék ez a szám. Több bank is jelezte ugyanakkor, hogy érzékelhetően nő az igény az új lakás vásárlásához és az építéshez kapcsolt konstrukciók iránt.
A folyósítás összegét tekintve többnyire már más a kép, hiszen ezen a területen - az ingatlanok árfekvéséből adódóan - az építés és az új lakások vásárlása vezet. Az UniCreditnél például építésre és új lakás vásárlására a teljes folyósított összeg 75 százalékát nyújtották. Az OTP-nél a folyósítás 44 és 26 százalékát tették ki a lakóház építéséhez és új lakás vásárlásához igénybe vett támogatások, miközben a használt lakás vásárlásához nyújtott támogatás 29 százalék volt, a bővítési cél pedig minimális részarányt képviselt (egy százalék). A Budapest Bank számai kicsit kilógnak a sorból, a pénzintézetnél a folyósított összeg 36 százaléka vonatkozott mindössze új lakás építésére, vásárlására.
A három vagy több gyermekes családok által igénybe vehető, 2016 januárban bevezetett 10 plusz 10 millió forintos konstrukciót a Takarék Csoportnál a csok-igénylők 45 százaléka, az OTP Banknál 40 százalék, az UniCreditnél 25 százalék, a K&H Banknál 13 százalék, a Budapest Banknál 10 százalék, a Raiffeisennél 4 százalék kérte. Miközben a Takarék Csoportnál például a szerződést kötők között a nagycsaládosok aránya 69 százalék, az UniCreditnél a 10+10-es ügyletek kétharmadában van az igénylőknek három vagy több gyermeke. Érdekesség, hogy ez utóbbi pénzintézetnél a 10+10-es ügyletek 3 százaléka esetében nincs még megszületett gyermek. Az Erste Banknál az összes csok-ügyletet nézve a befogadott igénylések közel felénél még meg nem születetett, vállalt gyermek után igényelték a családi otthonteremtési kedvezményt.
Jellemző, hogy az ügyfelek lakáscéljuk megvalósításához a támogatásuk mellé lakáshitelt is igénybe vesznek, a pénzintézetek válaszaiból az derül ki, hogy 70-77 százalékban történik ez így. Egy-egy csok-igényléshez átlagosan 5-10 millió forintos hitelösszeg kapcsolódik.
hírek innen, onnan
A Meta és a DeepMind szövetsége nulláról tervezne élő sejteket az MI segítségével, de a szintetikus vírusok veszélye mindent felülírhat
Kísérletezés helyett digitális tervezés a biológiában A szintetikus biológia történelmi fordulóponthoz érkezett, ahol a generatív...
24 szem csokoládéért kérnek közel 50 ezer forintot – Meghan Markle új terméke kiverte a biztosítékot
Meghan Markle idén sem aprózza el a karácsonyi készülődést: saját márkája egy különleges adventi naptárral rukkolt elő, az ára...
Már a New York Post is a dekoltázst kerülő fociedzőről ír
Világszerte virálissá vált a cseh fociedzőről készült videó, amelyen kétségbeesetten igyekezett nem a riporterre nézni a meccs után.
Bocsánatot kért az RTL Gryllus Dorka "összeomlása miatt"
Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában viselkedett zavartan a hét elején, pár nappal később kiderült, hogy az egész jelenet...
205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz
A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az...
Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
Két monumentális ókori szobor maradványait tárták fel Egyiptomban, miután egy helyi lakos hieroglifákkal díszített kőtömböt talált a...
Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
Két nő indított szövetségi polgári pert Matt Gaetz volt republikánus kongresszusi képviselő ellen, akit Donald Trump 2024-ben...
Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
Feljelentést tett a gazdasági és energetikai miniszter az előző kormány 475 milliárd forintos szálláshelyfejlesztési programja kapcsán...
Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
Az indoklás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Diplomáciai fellépéssel vették le Kerkez Milost az ukrán ellenséglistáról, de a családtagja ellen folytatódik a hajsza
Törölték a magyar védő adatlapját a hírhedt nyilvántartásból Lekerült Kerkez Milos az Ukrajna ellenségeit nyilvántartó...
Figyelmeztetnek a kutatók: a házimacskák egy része emberre is veszélyes parazitát hordozhat
Egy friss kutatás szerint a Giardia nevű bélparazita jóval több házimacskát érinthet, mint azt sok gazdi gondolná.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


