Ezt olvasta már?


Jó évet zártak Tolnában az építőipari cégek 2019-ben

Kedvező tavalyi teljesítményről és visszafogottabb idei várakozásokról számoltak be az MTI által megkérdezett Tolna megyei építőipari cégek.

Az MTI által megkérdezett cégvezetők főként az operatív programoknak és a lakástámogatásoknak tulajdonították a 2019-ben elért kedvező eredményeket.

A bátaszéki Alisca Bau Zrt. 2019-es nettó árbevétele a 2018-as 3,6 milliárd forint után megközelíti az ötmilliárd forintot, adózott eredménye az egy évvel korábbi 155 millió forint körül alakul - mondta Korcsmár István vezérigazgató. Az arányában kisebb eredményt az magyarázza, hogy a korábbi években kötött szerződésekben nem tudták érvényesíteni az építőanyagárak emelkedését - tette hozzá.

A cég tavaly többek között a bátai, bátaszéki, pincehelyi, madarasi és katymári csatornahálózat kivitelezője volt. Az idei évre, júliusig, augusztusig már most stabil szerződésállománya van mélyépítési munkákra a száz főt foglalkoztató társaságnak, így nem várható az árbevétel csökkenése az idén sem - mondta a vezérigazgató.

A tamási Tam Bau Kft. az egy évvel korábbi 2,8 milliárd forint után tavaly 2,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és megtartotta akkori, 135 millió forintos adózott eredményét - közölte Kólya József ügyvezető igazgató. A társaság mások mellett részt vett az M3-as mogyoródi csomópontja és egy napelempark építésében, illetve a Balaton déli régiójában zajlott vízépítési munkákban.

A cégvezető elmondta: 2020-ban az operatív programok és a Modern Városok Program mellett a kkv-szektor beruházásaira számítanak, így a tavalyi év eredményeit meg tudják ismételni. A kft. jelenleg költözik egymilliárd forintot meghaladó beruházással épített, új telephelyére, ahol új betonkeverő üzemmel hatékonyabban működik majd - jegyezte meg.

A mélyépítést, parképítést, sportlétesítmények építését, egyházi ingatlanok felújítását egyaránt végző, szekszárdi PSN Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a cég valamivel növelte 2018-as, 3,2 milliárd forintos árbevételét, és megtartotta adózott eredményét, amely 509 millió forint volt. Simcsik Pál elmondta, a 29 fős cég - amely jelenleg is dolgozik a mohácsi Nagyboldogasszony templom felújításán -, idei szerződésállománya még nem köti le teljes kapacitását.

A transzportbetont gyártó, dunaföldvári Csigi Beton Építőipari Kft. nettó árbevétele és adózott eredménye is a 2018-as 806, illetve 194 millió forint körül alakult - mondta Csiginé Köntös Orsolya ügyvezető igazgató. Az évi 15-20 ezer köbméter betont gyártó cég többek között a dunaföldvári etanolüzem bővítéséhez, paksi társasházépítéséhez szállított alapanyagot, és érezhető volt a családi otthonteremtési kedvezmény hatása a magánépítkezések növekedésében is - tette hozzá.

A szekszárdi Gemenc Bau Kft. a 2018-as 1,45 milliárd forintról 1,6 milliárd forintra növelte árbevételét, eközben adózott eredménye 113 millió forintról körülbelül 50 millió forintra csökken - ismertette Werner Miklós ügyvezető igazgató. Az eredménycsökkenést a 35 főt foglalkoztató kkv vezetője azzal magyarázta, hogy a cég több megrendelést vállalt a rendelkezésre álló kapacitásánál. A tavaly két jelentős pinceépítésen dolgozó, és az előző évihez hasonló nagyságrendű árbevételt tervező Gemenc Bau 2020-ban is "megrendelésdömpingre", 2021-ben viszont már hullámvölgyre számít - mondta a cégvezető.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Amikor két technológia találkozik: traktor a földön, repülőgép a kifutópályán

Az egyik gép a termőföldön dolgozik, a másik hamarosan a levegőbe emelkedik. Szántói Imre különleges felvételén a mezőgazdaság és a...

Elloptak 18 ezer liternyi sört egy amerikai főzdétől, a teherautóval együtt

A sörgyár az emberek segítségét kéri, hogy visszaszerezzenek mindent.

Volkswagen, Skoda, Mercedes: itt a 47 milliárdos állami flotta teljes listája

A MÁV-csoport és a Magyar Közút legfeljebb 4113 új járművet bérelhet négy évre. A teljes körű flottakezelésről szóló szerződést a...

A kormány megszüntetné a trafikokat és kaszinókat felügyelő szuperhatóságot

A kormány egy határozatban rendelte el a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának átvilágítását. Görög Márta...

Ma egyéves az Otthon Start: 13+1 ábra arról, mit értünk el vele

Éppen egy éve, 2025. szeptember 1-jén indult el minden idők egyik legnépszerűbb és egyben legvitatottabb otthonteremtési programja, a fix...

Hajszálra volt a Tisza-kormány leggyengébb forintárfolyama

Kismértékű erősödéssel kezdte a napot a forint, délelőtt azonban esésnek indult. Napközben érkezik néhány makrogazdasági adat,...

Ő a TV2 új műsorvezetője: ebben a sikerprodukcióban szerepel

Kiderült, ki lett a Házasság első látásra online műsorvezetője. Őt láthatod mostantól az adásokban.

Lilu kisebbik fia ma ment elsőbe: íme a kisiskolás sztárcsemeték

Több sztárcsemete is idén kezdi az első osztályt, büszke anyukák posztjaival van tele az internet.

Kezd elszabadulni a Schengen-konfliktus, Olaszország és Spanyolország újra egymásnak esett

Egyre nagyobb a kockázat, már Oroszország és Izrael is előkerült.

Friss kutatás: súlyos mentális ára van, ha egy tini a chatbotnak önti ki a szívét

A JAMA Pediatrics szaklapban megjelent felmérés szerint az MI-chatbotokat érzelmi támogatásra használó tinédzsereknél lényegesen magasabb...

Még csak nem is valódi a kép, amivel Unger Annán és Lannert Juditon gúnyolódtak

Nem mintha ez lenne a legnagyobb baj a kialakult helyzettel.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok

A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

0