Ezt olvasta már?


K&H: a felvételizők a pénzügyekben is szintet lépnek

Több mint 70 ezer diák vett részt a középiskolai írásbeli felvételin, ezzel megágyaznak a következő lépcsőnek a tanulásukban. A középiskolába kerülés új szintet jelent a mindennapi pénzügyekben is, hiszen a diákok 14 éves koruktól már bankszámlát nyithatnak és bankkártyát igényelhetnek.

Fontos azonban, hogy tudatos pénzügyesek legyenek, amelyhez megfelelő oktatásra van szükség. Felkészülésben segít a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője, amelyre a február 1-jén lejáró jelentkezési határidő előtt több mint 7,5 ezer általános és középiskolás diák nevezett be.

Diákok tízezrei érkeztek mérföldkőhöz a január 22–én tartott középiskolai felvételin, hiszen a következő tanévtől már magasabb szintű oktatásban részesülnek majd. Az előzetes hivatalos adatok szerint 73 ezer diák vett részt az írásbeli felvételin annak érdekében, hogy bejussanak az ország mintegy kétezer középiskolájának egyikébe. A most folyó 2021/2022-es tanévben egyébként összesen közel 400 ezer diák vett részt a középiskolai képzésben a számuk több mint 12 ezer fővel csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A középiskolai tanulmányok megkezdése nemcsak az oktatás terén jelent nagy lépést a diákok életében, hanem a mindennapokban is, hiszen megkezdődik a felnőtté válás. Ennek részeként önállóbban kezelhetik a pénzügyeiket vagy kezdhetnek hozzá annak érdekében, hogy 18 éves korukban ne “zöldfülűként” nézzenek szembe a mindennapi pénzügyekkel - áll a K&H összeállításában. 14 éves kortól ugyanis már nyithatnak ifjúsági számlát, amely ingyenes és a bankkártyázást is megkezdhetik, egyben a takarékoskodáshoz is hozzáláthatnak.

Ugyanakkor a tudatos pénzügyi magatartás elsajátítása nem mindig könnyű feladat, kulcskérdés ebből a szempontból az oktatás. Egy, az Állami Számvevőszék szakértői által készített kutatás1 összefoglalója szerint “bár a Nemzeti Alaptanterv a célok között megjelölte a gazdasági és pénzügyi nevelést, a szakgimnáziumokon kívül azonban kötelező tantárgyként nem oktatnak ilyen ismereteket”. Választható tantárgyként azonban egyre több iskolában kerül fel a menüre gazdasági-pénzügyi ismeretek oktatása. A Magyar Nemzeti Bank támogatásával 2020-ban több mint 430 ezer diák tanulhatta az általános és a középiskolákban a mindennapi élethez szükséges pénzügyi-gazdálkodási ismereteket az általános iskola 3. osztályától kezdve egészen érettségiig.

A pénzügyi képzés azért is lényeges, mert bár a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) még 2015-ben készült felmérése szerint a magyar felnőtt lakosság a pénzügyi ismereteket tekintve a legjobban teljesítők között volt, azonban a tudás gyakorlati alkalmazásában, a pénzügyi szemlélet és a pénzügyekhez való hozzáállás tekintetében az utolsó harmadban szerepelt. Terták Elemér, a K&H Csoport Felügyelőbizottságának elnöke egy rövidesen megjelenő írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzügyi oktatás keretében a lexikális ismeretek átadása helyett azt a készséget kell kialakítani, hogy az emberek adott esetben képesek legyenek felismerni azt, hogy mi mindennek és hol lehet utánajárni ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni. Lehetőséget kell továbbá teremteni ahhoz, hogy az ismeretanyagot legalább az érdeklődők rendszeresen felfrissíthessék.

Ehhez rendszeres a pénzügyi tudatosságot fejlesztő oktatási programokra, képzésekre van szükség. Jól mutatja ezt, hogy a K&H Vigyázz, kész, pénz! - évtizedes múltra visszatekintő - vetélkedőjére a február 1-jén lejáró határidő előtt több mint 7,5 ezer diák jelentkezett 1850 csapatot alkotva az ország minden tájáról, összesen 585 iskolából. Ők fognak versenyezni az értékes nyereményekért, miközben elsajátítják a tudatos pénzügyi döntések meghozatalához szükséges tudást. Az első forduló továbbjutó csapatait további, közösen megoldható online feladatok várják, a legjobbak pedig a tanév végén az országos döntőben mérik össze tudásukat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az...

Szirtes Tamás 123 milliót kapott a Madách Színháztól: az igazgató megszólalt a csillagászati összegről

Szirtes Tamás 2025-ben 123 millió forintot kapott a Madách Színháztól, nagy a felháborodás az ügyben, megszólalt a színházigazgató is.

Hadházy feljelentést tett Fürcht Pál volt főügyész aranykonvojos állításai alapján

Szerinte az ügyészség is hivatali visszaélést és bűnpártolást követett el, azt is tisztázná, ki akadályozta a nyomozást, és mi volt...

Elszabadult a pokol Albánia fővárosában: bankok és épületek borultak lángba a diáktüntetések során

Több tízezer diák vonult utcára szerdán Albánia fővárosában, Tiranában, hogy az oktatás növekvő költségei és a korrupció ellen...

Eszement, mire képes a Tesla Roadster: bemutatta őrült szuperautóját Elon Musk, rakétahajtóművekkel tud repülni

A Tesla egy látványos texasi eseményen mutatta be a SpaceX rakétahajtóműveivel felszerelt Roadstert

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

Érdemi elmozdulás nélkül, az előző napi záróérték közelében indította a napot a BUX, miközben a blue chiep vegyesen teljesítenek....

Befuccsolt esküvő után leánykérés a Házasság első látásra műsorában: mi lesz még itt?

Befuccsolt esküvő után leánykérés a Házasság első látásra műsorában: mi lesz még itt? Juci és Ján kapcsolata a szülők...

Péterfy-Novák Éva: A legfontosabb, hogy beszélgessünk egymással

Péterfy-Novák Éva írónő Pedig szerethettelek volna címmel jelentette meg a legújabb regényét, amely a testvérek közötti...

Példa nélküli lépés az Árulókban, műsortörténeti távozás történt

Még soha nem fordult elő Az Árulók történetében, hogy az ártatlanok egymás után három gyilkost is leleplezzenek: Katz Dávid és Lola...

Busz és vonat ütközött a Csalagútnál, tizenkilencen megsérültek

A hatóságok egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást.

Kiabálás és Unicum a közgyűlés pénteki ülésén, ami kevesebb, mint fél órát tartott

A főpolgármester Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestertől kapta az ajándékot. Karácsony azt mondta, 2014 óta nem ivott Unicumot.

0

Sport

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0