Ezt olvasta már?


K&H: fiatalok ezrei készülhetnek fel a jövőre

Több mint 71 ezer diák, 1800 iskolai csapat 800 településről vett részt az elmúlt tizenkét évben a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn, amelyre az idei tanévben is sor kerül.

A K&H továbbra is elkötelezett a fiatalok pénzügyi ismereteinek fejlesztésében, az októberben rajtoló versenysorozatban kiemelt szerepet kapnak a fenntarthatósági szempontok és a digitális fejlesztések, amelyek megkönnyítik a pénzügyek kezelését.

Minden eddiginél fontosabbá vált a tudatosság és a fenntarthatóság a mostani időszakban, amikor az árak jelentős emelkedésével, az energiaválság kedvezőtlen hatásaival naponta szembe kell néznie mindenkinek, így a legfiatalabbaknak is. A K&H társadalmi felelősségvállalási programjának már több mint tíz éve szerves része a pénzügyi edukáció, a pénzintézet szerint ugyanis a felnőtté váló fiatalok így olyan tudásra tehetnek szert, amelyekkel rövid és hosszú távon is megfelelő döntést tudnak hozni.

A tizenkét év alatt 800 településről, 1800 iskola csapata, több mint 71 ezer gyerek vett részt a vetélkedőn. A legutóbbi, 2021/2022-es tanévben megrendezett versenyen majdnem 10 ezer diák mérte össze tudását az őket felkészítő pedagógusok, szülők és mentorok segítségével. „Az idei verseny első három fordulója a fenntarthatóság és a digitalizációs forradalom jegyében szintén online formában zajlik, a döntőre viszont egy nagyszabású esemény keretében, személyes részvétellel kerül majd sor 2023 májusában” - mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője.  A versenyzők természetesen segítséget kapnak, a felkészülést 15 részes videósorozat és egy ma már 35 ezer letöltéssel “büszkélkedő” mobilapplikáció segíti. „A vetélkedő összhangban van a K&H társadalmi felelősségvállalási politikájával, amelynek több, mint egy évtizede szerves része a pénzügyi edukáció. A legfiatalabbak pénzügyi ismereteinek bővítése ugyanis hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek felnőttként már könnyebben tudjanak eligazodni a mindennapi pénzügyek, banki szolgáltatások, és immár a pénzügyi területre is betörő digitális innovációk rengetegében.”

kik? mikor? hogyan? milyen díjakért?

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn 3-11. osztályos, általános és középiskolások vehetnek részt 3-5 fős csapatokat alkotva. A fiatalokat a felkészítőjük - aki lehet pedagógus vagy szülő - nevezheti be a versenyre. A verseny hivatalos weboldalán már lehet nevezni, erre legkésőbb 2023. január 13-ig van lehetősége az érintetteknek.

A második fordulóra 2023 februárjában kerül sor, a továbbjutók az áprilisi regionális középdöntőben folytathatják a versenyt. Az országos - személyes részvétellel megrendezésre kerülő - döntő pedig 2023 májusában lesz.

A verseny legjobbjai komoly díjakra számíthatnak, a K&H összesen közel 7 millió forintot biztosít a nyereményekre. A nyertes gyerekek egyebek mellett táblagépekért, okosórákért, e-book olvasókért versenyezhetnek, de a legügyesebb diákok tanárai és iskolái is díjazásban részesülnek. A dobogós csapatok felkészítői függően a csapat helyezésétől bruttó 80-120 ezer Ft, az iskolák pedig bruttó 200-300 ezer Ft értékben kapnak ajándékutalványokat. A legtöbb diákot felkészítő személy, a legtöbb diákot nevező iskola és az a hátrányos helyzetű kistérségekben működő iskola, amely a legtöbb diákot nevezi a vetélkedőre különdíjban részesül.

Az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! versenyről szóló részletes leírás és a nevezési felület ezen a linken található: https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/







0
0
0

hírek innen, onnan

Alföldi Róbert váratlanul kiszáll az RTL műsorából: közleményben mondta el az okát

Alföldi Róbert közleményben tisztázta, miért nem szerepel A legjobb ajánlat új évadában.

Kilencen meghaltak a Kijevet és környékét ért újabb orosz légitámadásokban

Már a hatodik napja lövik az ukrán fővárost a megszállók, miközben Vlagyimir Putyin azt állítja, hogy a háború befejezése felé tartó...

Magyar Péter megszólalt a Mol–INA-ügyben, javulhat a magyar–horvát viszony,

Magyarország kész tárgyalni Horvátországgal az INA horvát olajipari vállalat és a Mol kapcsolatáról, és lehetőséget lát arra, hogy...

Tüzet nyitottak a Hormuzi-szorosnál: tankerhajót ért találat, pattanásig feszült a helyzet

Támadás érte egy hajót a Hormuzi-szoros térségében – írta meg a Reuters.

A Kardok Királynője: ezt üzeni a szeptemberi Tarot kártya a tiszta, fókuszált energiák mellé

Amikor a természet lassan átvált az ősz csendesebb ritmusára, a Szűz jegyének rendező, tisztázó energiái kerülnek előtérbe,...

3 csillagjegy, aki idén ősszel rátalál az igazira – lehet, hogy már ismered is?

Van három csillagjegy, akiknél ez az energia most különösen erősen dolgozik, és minden jel arra mutat, hogy náluk nem marad elméleti...

Mélyen hallgat a Fidesz és a Tisza párttagjaik számáról

A tömegpártok korszakát egyre inkább felváltják a média- és professzionális választási pártok, amit az is jelez, hogy sem a Fidesz, sem...

Polt Péter búcsúzott az Alkotmánybíróságtól is

Rajta kívül még hárman távoznak most a bevezetett 70 éves korhatár miatt.

A teljes falut hulladékból építették fel, az áramot és a fűtést is maguknak biztosítják

Használt autógumikból fenntartható otthon: így él egy teljes holland falu.

Írisz tőosztása: ültetési mélység és helyválasztás

Az írisz tőosztása ősszel nemcsak a dúsabb virágzás kulcsa, de elengedhetetlen növényed hosszú távú egészségéhez is. Most...

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Országos leállás jön az egyik nagy hazai banknál: a netbankot is érinti

Több fontos szolgáltatást is érintenek a leállások.

0