Kaposvár továbbra is az ország egyik legolcsóbb városa kíván maradni
Kaposvár továbbra sem mond le arról, hogy az ország egyik legolcsóbb város legyen - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn este Kaposváron a Szivárvány Kultúrpalotában, ahol a Kaposvár Polgáraiért Egyesület meghívására tartott előadást az elmúlt év értékeléséről és az idei év feladata
A polgármester a tavalyi évet értékelve úgy fogalmazott, Kaposvár történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programját hajtották végre, élve az utolsó szabad pénzpiaci lehetőségekkel. Ennek eredményeként egyebek közt megújult a belváros, a vásárcsarnok és több lakótelep, átépítették az Együd Árpád művelődési házat, bővítették a fürdőt és az ipari parkot.
Szita Károly szerint az elhúzódó nemzetközi pénzügyi válság miatt nehéz és küzdelmes év lesz 2012, "de Kaposvár a kaposváriak érdekeit fogja szolgálni akkor is, ha ez a politika a politikusok számára bizony hoz majd nehéz perceket". A polgármester beszélt arról is, hogy a somogyi megyeszékhelyen az idei év két alapelve a biztonság és a minőség, ezért jut forrás a magas színvonalú oktatásra, a szociális ellátásokra, továbbá folytatódik a közszolgáltatások rendszerének átalakítása. A somogyi megyeszékhely idei tervei között szerepel a tömegközlekedés fejlesztése uniós támogatással. Áttörést jelenthet az energiagazdálkodásban az alternatív energiák felhasználása. Bővíteni és korszerűsíteni kívánják a város távhőrendszerét, továbbá elindítják a térség új hulladékgazdálkodási programját.
"A város a helyi adók mértékét hosszú ideig az országos átlag alatt tudta tartani, amire idén sajnos már nincs lehetőség" - fogalmazott a polgármester. Az új adók mértéke a jelentős emelés ellenére is a nagyvárosok átlagán marad - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy a város a közszolgáltató cégeit továbbra sem engedi privatizálni, a fogyasztók érdekeinek védelmét tartva szem előtt.
Ez az év elsősorban a munkahelyek megőrzéséről szól, de újak teremtéséről is beszámolt Szita Károly. Ezt a célt szolgálta, hogy a város bővítette Keleti Ipari Parkját 16 hektárnyi területet vásárolva az államtól, majd 127 millió forintot költött a közművesítésére. Az ipari parkba meg is érkezett az első, új munkahelyeket teremtő vállalkozó, a Cabero Kft., amely első ütemben 70, majd 300 főnek ad munkát a tervek szerint. Újraindul a NABI is, 200 dolgozónak biztosítva munkalehetőséget. Az örömben üröm - mondta a polgármester -, hogy a buszgyártó üzem jövője bizonytalan ameddig hazai piacra nem, csak amerikai megrendelésre dolgozik.
Kaposvár tervei közt szerepel a Rippl-Rónai emlékmúzeum felújítása és a Deseda tó környékének ökoturisztikai fejlesztése, hiszen a térség turizmusában rejlő lehetőségeket jól bizonyítja, hogy az eddigi fejlesztések nyomán tavaly 23 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak a száma. Ugyancsak munkahelyeket kívánnak teremteni az idén induló Kaposvári Élelmiszeripari Programmal, amely a helyben termelt, illetve Kaposváron előállított élelmiszerek közvetlen értékesítését tűzte ki célul.
mti
hírek innen, onnan
Külön utakon folytatják: Horváth Éva válik a férjétől – videó
Megrázó vallomást tett Horváth Éva az RTL Reggeliben: az egykori szépségkirálynő megtörte a csendet, és először beszélt nyilvánosan...
Magyar Péter nem várt, nekiszegezte a kőkemény kérdést a Fidesznek
Ennek lesz folytatása.
Rengeteg kárt okoznak ezek a járművek a magyar utakon: minden ötödik esetben nincs felelős
Az elektromos rollerek néhány év alatt a városi közlekedés meghatározó szereplőivé váltak, de a népszerűségükkel együtt a...
Nagy bajban a Sziget fesztivál: 1,5 milliárdos veszteséggel számolnak Gerendai Károlyék
A Sziget Fesztivál, amely évről évre a magyar és nemzetközi közönség egyik legkedveltebb eseménye, idén is komoly kihívásokkal nézhet...
Ez a négy csillagjegy hihetetlenül kapzsi a horoszkóp szerint
A kapzsiság nemcsak az anyagi javak területén mutatkozhat meg, hanem az élmények, a figyelem vagy akár a szerelem iránti vágyban is. Az...
Kunetz Zsombor: Győrfi Pál menesztése régóta esedékes váltás volt
„Semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges...
Megdöbbentő dolog derült ki egyes ásvány- és gyógyvizekről: ilyenkor jobb, ha nem iszod őket
Fontos dologra világít rá a Semmelweis Egyetem legújabb kutatása.
Elindult a kísérlet az emberen: beadták az első adagot a sejtek öregedésének visszafordítására - A kockázat óriási
Egy bostoni biotechnológiai cég a látóideg sejtjeinek megfiatalításával kísérletezik. A beavatkozás biztonságát egy speciális...
Kiderült, miért zuhant le a kamera a pályára a magyar-kazah meccsen
A 4iG csoport közölte, hogy a kamera mozgómotorjában keletkezett tűz okozta a balesetet. Pedig a berendezésnek hibátlanul kellett volna...
Elkészült az ország legnagyobb áramtárolója
11 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással.
Megrázó hír feketíti be a szerdát: nem tudta legyőzni a mellrákot, meghalt a gyönyörű 51 éves színésznő
Fájó szívvel búcsúzunk.
Ki ül a vádlottak padján, ha baj történik? Tisztázatlan a felelősség a belterületi puskahasználatnál
A városokban egyre gyakoribb vadmegjelenés új felelősséget ró az önkormányzatokra. A jogi szabályozás hiányosságai komoly kockázatokat...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


