Ezt olvasta már?


Katasztrófavédelem: 14 megyében folytatódik a szúnyogirtás

A héten 14 megye 276 településén, 76 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).


hirdetés

 

Elmaradt munkálatokat pótolnak a mosonmagyaróvári, a győri, a Csepel-szigeti, a szolnoki régióban és a dunaújvárosi régió egy részén, valamint a főváros két kerületében. Ezen kívül Komárom térségében, a Tisza-tónál, a Dráva mentén, valamint Békés és Csongrád megye számos településén lehet majd szúnyoggyérítést végző járművekkel találkozni – tartalmazza a közlemény.

A permetezés pontos időpontja megtalálható a katasztrófavédelem weboldalán – tették hozzá. Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt héten 110 ezer hektáron, szintén 14 megyében folyt a védekezés. Ugyanakkor a július első napjait jellemző erősen szeles időjárás miatt a tervezett beavatkozásokat több településen is el kellett halasztani; ezeket a következő napokban pótolják.

A kifejlett szúnyogok ellen használt irtószer emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nem jelent veszélyt. Az alkalmazott dózis a legtöbb rovarra, így a méhfélékre és azokra a rovarokra sincs káros hatással, amelyek a madarak legfőbb táplálékát jelentik. A permetezést az esti, éjszakai órákban végzik, a hatóanyag néhány óra alatt lebomlik – közölte az OKF.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A legjobb szexpartnerek 3 csillagjegynek

Találd meg a harmóniát az ágyban is, ha Ikrek, Mérleg, vagy Vízöntő vagy! Megtudhatod, melyik csillagjeggyel lesz észbontó a szex.

Magyarország a világ harmadik legnyitottabb gazdasága - Csak egy ország előz minket Európában

A városállamokat és adóparadicsomokat leszámítva a visegrádi és balti térségben van a világ legnyitottabb gazdaságainak többsége. Mi...

Karanténkötelezett kategóriában maradt Magyarország a briteknél

Vasárnaptól több EU-tagállam átkerül az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az Angliába érkezők számára...

Újpest-Basel: lesz-e csoda a Szuszában?

Egy meghatározó játékosa hiányozni fog a liláknak.

WHO: várjanak az emlékeztető oltásokkal!

Moratóriumot sürgetett a koronavírus elleni emlékeztető oltásokra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerdán, hogy sok...

Így nyerte meg az olimpiai aranyat a kajakozó Tótka Sándor – videó

A magyar kajakozó az olimpiák utolsó döntőjét nyerte meg 200 méteren egyesben.

Öt nap múlva lejár a határidő - figyelmeztet a minisztérium

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második...

Népszava: Trócsányi László válthatja Áder Jánost

Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le.

Rekordszámú teknősfészket számoltak össze

Rekordszámú teknősfészket számolt össze idén Olaszország-szerte a Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet. A dél-olaszországi...

Nick Thorpe: „Legszívesebben egy választási vereség után interjúznék Orbánnal, mert akkor sokkal őszintébb lenne"

​Nick Thorpe, a BBC kelet-közép európai tudósítója volt az első, aki 1988-ban külföldi újságíróként tudósított a Fideszről....

Visszafordítható-e az inzulinrezisztencia?

Az inzulinrezisztenciával járó állapot nagy arányban megelőzhető lenne, de akár vissza is fordítható gondos odafigyeléssel és teljes...

A hüvelygomba kezelése és megelőzése

Minden gombás hüvelyfertőzés esetén törekedni kell a kiváltó ok megismerésére.

Sport

Nevetséges videóbíró: érthetetlen, hogy lehetett ezt a horvát lövést gólnak látni - videó

Az elképesztő bírói ítélet sem tudta azonban megzavarni a szenzációsan játszó magyar csapatot.

Óriási bravúr: 13 év után újra éremért játszhat az olimpián a férfi vízilabda-válogatott

A horvátok elleni negyeddöntőben Manhercz világklasszis teljesítményt nyújtott, de a többiek is kitettek magukért. Pénteken a görögök ellen játszunk az elődöntőben.

Hosszú Katinkáék kirablása: ennyibe kerül Gelencsér Máté órája, amiért rájuk támadtak

Barcelona – Hősként állt ellen barcelonai támadóinak Hosszú Katinka, valamint edzője és párja, Gelencsér Máté.

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás üzent a döntő előtt a testvérének

A kiváló birkózó még mindig keresi a szavakat az aranyérem megszerzése után.

Egy 17 éves gimnazista közel járt ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobb sprintereit

Rendkívül magas színvonalú versenyt hozott a 200 méter és a kalapácsvetés is a tokiói olimpia szerdai napján.

A görög férfi pólóválogatott jutott a magyarok ágán az elődöntőbe

Konsztantinosz Geniduniasz öt góllal segítette a sikerhez csapatát.

Nem sikerült a bravúr a női kéziváloga-tottnak az olimpia negyeddöntőjében

Megnehezítette a norvégok dolgát a magyar női kézilabda-válogatott, de a második félidő utolsó harmadát az északiak bírták jobban, bejutottak a négy közé.

A magyar kéziválogatott kapusa elárulta, mi hiányzott a norvégok elleni bravúrhoz

Szikora Melinda szerint a skandinávok fizikálisan jobbak voltak nálunk.

Nagy csatában jutott az elődöntőbe a spanyol férfi vízilabda-válogatott

Az Egyesült Államok alaposan megnehezítette az európai csapat dolgát.

Videón az ötödik magyar aranyérem: Így lett olimpiai bajnok Tótka Sándor

Mutatjuk a férfi kajakosok sprintszámát, amelyben Tótka Sándor révén megszületett a magyar olimpiai csapat ötödik aranyérme.

A Fradi egy kabaréba illő öngóllal és egy tizenegyessel került jelentős előnybe a BL-selejtezőben

A Ferencváros komoly lépést tett a továbbjutásért, de piszok nehéz lesz a keddi visszavágó.

0

Bulvár

Veszélybe kerülhetnek egy hazai bank ügyfelei

Újabb adathalász átverésről adott ki figyelmeztetést az egyik legnagyobb magyarországi bank.

Egy intenzív terápiás orvos véleménye a védőoltásról

Az intenzív terápiás részleg (ICU) orvosaként sokszor nem hiszek a fülemnek, amikor a nem beoltott pácienseink magyarázatait hallom - írja az alábbiakban ismertetett cikkében egy intenzívterápiás orvos, egyetemi kuta

Szörnyű tragédia történt Sárváron

Halálos közlekedési baleset történt szerda reggel a Vas megyei városban.

Sokkot kapott a menyasszony, mikor meglátta a vőlegényét az oltárnál

Elég hihetetlen sztorit osztott meg egy nő követőivel, amely az esküvője napjához kapcsolódik.

Kiadós felhőszakadás jön, ekkor csap le ránk

Csütörtökre elromlik a kellemes idő, zápor, zivatar, felhőszakadás is lehet, a szél viharossá fokozódhat. De mi várható előtte és utána? Íme, az előrejelzés!

Újabb változás a magyar boltokban - minden vásárlót érint

Közel 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban, ez jobb, mint az első félévben elért 2 százalékos többlet.

27 százalékkal nő az infarktus veszélye, ha 60 évesnél idősebb és nem tornázik

Veszélyeket is rejt az a gondolat, hogy sokan a 60 év fölötti életszakaszt és különösen a nyugdíjas éveket kizárólag a pihenés időszakának tekintik és a fizikai aktivitásukat a minimálisra csökkentik. Cikkünk

Nevetséges videóbíró: érthetetlen, hogy lehetett ezt a horvát lövést gólnak látni - videó

Az elképesztő bírói ítélet sem tudta azonban megzavarni a szenzációsan játszó magyar csapatot.

Rossz hír, a lambda variáns ellenáll a vakcináknak

Laboratóriumi körülmények között a koronavírus lambda variánsa rezisztensnek mutatkozott a védőoltásokkal kialakuló immunvédelemmel szemben - közölték japán kutatók.

blogmorzsák

A zirci apátságra zuhant német pilóta története

A második világháború idején egy fiatal német pilóta zuhant a zirci apátságra, melynek nyomai még ma is láthatóak.

Ennél szexibb ma már nem lesz! 2021 a bralette éve

Forró nyarunk kedvence ez a szellős, izgalmas és különleges darab. Éljen a bralette!

Mesterséges intelligenciával csökkenthetjük a bennünk lévő munkahelyi stresszt

A megkérdezett alkalmazottak szívesebben beszélgetnek egy mesterséges intelligenciával, mint egy kollégával.

Még anyukám Spotify-playlistjéhez is hozzáadtam

Végre van egy fiúbandánk, amiért oda lehet lenni! A Fiúk lemezén kilenc darab igazi, nagybetűs POPSZÁM található.

Egyszerű és hűsítő desszert az Eb-győztes hazájából: a panna cotta

Pár alapanyag kell csak a hagyományos piemonti panna cottához. A történetében meghúzódik egy magyar szál is.

„Nem tudok okot, amiért elmennék innen”

Milyenek egy Svájcban élő magyar szoftver­fej­lesztő hétköznapjai? Tapasztalt-e megkülönböz­tetést? Megy vagy marad?

Tüskevár 1x07 - Tüskevár meghódítása

„És a három férfiember elgondolkodva nézi a lángokat, merengve a nagy misztériumon, aminek a neve: NŐ“

Az államtitkár saját Századvégje

Egymilliárdos támogatásból gründoltak agytrösztöt az innovációs tárcánál.

A Návai-interjú és ami mögötte van

A szerzőnek tudnia kellett, hogy olyan írást vár tőle a szerkesztőség, amit nem összeollóz innen-onnan.

A koncert, ami tönkretette Velencét

1989 júliusában a Pink Floyd 200 ezer ember előtt lépett fel az olasz városban. Ami utánuk maradt, letaglózó volt.

11 tipp, hogy ne ítélkezz mások felett

Hogyan állíthatjuk meg az automatikusan érkező és ítélkező gondolatokat? A 11 legjobb módszert mutatjuk be.

Palvin Barbi bepiált

Egy kis ital szupermodellekkel!

0