Ezt olvasta már?


Keresztesnek komoly aggályai vannak a Stop Sorossal kapcsolatban

Az alaptörvény javasolt újabb módosításáról és a "Stop Soros" törvényjavaslatról kaptak tájékoztatást Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügyi minisztertől a parlamenti frakcióval rendelkező pártok szerdán a Belügyminisztériumban.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az épület előtt várakozó újságíróknak az esemény után azt mondta, az indítványok az ország biztonságát növelik, és az illegális bevándorlás elleni küzdelmet erősítik. Kijelentette, minden olyan képviselő támogatására számítanak, akinek fontos az ország biztonsága.

Az államtitkár közlése szerint egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy támogatná a javaslatokat, a Demokratikus Koalíció viszont bejelentette, hogy egyik törvényt sem fogja megszavazni. Hozzátette, ezt nem tartják meglepőnek, mert a Demokratikus Koalíció "korábban is bevándorláspárti álláspontot" képviselt.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tartja a törvényjavaslat "enyhítésének", hogy az illegális bevándorlás szervezése büntetési tétel lesz.

Balla György (Fidesz) arról beszélt, hogy a korábbi népszavazás, a nemzeti konzultációk és az április 8-ai választás egyértelműen bizonyította: a magyarok biztonságra vágynak, és olyan törvényeket szeretnének látni, amelyek ezt megteremtik.

Hangsúlyozta, hogy az illegális migrációt nemzetbiztonsági kérdésnek tartják, és ennek megfelelően támogatják is a két törvényjavaslatot. A fideszes képviselő szerint az ellenzék semmit nem tanult az április 8-ai választási eredményből, mert egy részének továbbra sem fontos a magyar emberek biztonsága.

Az ellenzéknek ez a része, amelynek "vezérhajója" a Demokratikus Koalíció, világossá tette, sem ezt a két indítványt, sem más, hasonló törvényjavaslatot nem fog támogatni - fogalmazott a politikus.

Mirkóczki Ádám (Jobbik) elöljáróban azt mondta, a Belügyminisztérium - a tárca korábbi gyakorlatának megfelelően - arra törekszik, hogy minél szélesebb konszenzussal fogadják el a fontos törvényeket.

Figyelembe veszik az ellenzéki kritikákat, próbálják a pártok vállalható észrevételeit beépíteni a jogszabályokba - tette hozzá.

A gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának esetében fontos szempont a magántulajdon és a magánélet védelme. Ha garantálják, hogy ezzel nem lehet visszaélni, és nem politikai demonstrációk vagy performanszok ellen használják fel a jogszabályt, akkor "nem lesz ezzel semmi gond", bár "most, jelen formájában ez még így nem látszik" - közölte Mirkóczki Ádám.

A Jobbik nem zárkózik el zsigerileg a törvénycsomag támogatásától, de arról majd csak a jövő héten kezdődik a parlamenti vita, amelynek végén kialakul a végső szöveg, és "meglátjuk, mi sül ki belőle" - fogalmazott a képviselő.

Molnár Zsolt (MSZP) az alaptörvény javasolt módosítását felháborítónak és vállalhatatlannak nevezte, mert azzal alapvető jogokat korlátoznának.

Az MSZP a Btk. módosítását sem tudja ebben a formában támogatni - szögezte le.

A szocialista politikus úgy látta, mindkét törvény esetében "erős politikai prekoncepció és a szokásos fideszes pártpropaganda érződik".

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta, a kormány a gyülekezési jog korlátozásával kizárólag a politikusokat szeretné megvédeni. Azt is kiemelte, hogy a távoltartás intézményével alkotmányos alapjogot sértve lehetne korlátozni azoknak a szabad mozgását, akiket a hatóságok meggyanúsítanak, mert az érintettek nem közelíthetnék meg az országhatárt.

A DK alelnöke megismételte, hogy pártja nem támogatja az indítványokat.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke hangsúlyozta, hogy a párt elnöksége és frakciója csak később hozza meg közös állásfoglalását a két törvényjavaslatról. Hozzátette, hogy mindkét indítvánnyal szemben nagyon komoly aggályaik vannak. Példaként említette, hogy a gyülekezési jogot súlyosan korlátozhatják a törvényalkotók.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, hogy semmilyen fontos kérdésre nem kapott választ, és az aggályait sem sikerült eloszlatni a megbeszélésen.

A törvénymódosítással a kormány el akarja terelni a figyelmet az ország valós problémáiról - vélekedett. Szerinte a bevándorlás szigorításának "látszatát keltő módosítások mögé a valódi aljasságokat" akarják elrejteni, azt, hogy a kormány új bírósági testületet akar létrehozni, és korlátozni szeretné a gyülekezési jogot. A képviselő hangsúlyozta, hogy frakciójuk egyik módosítást sem tudja elfogadni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezt a fényképet 44 fokban kellett volna elkészíteni

Ne legyünk azonban telhetetlenek!

Kiderült, hogyan hat ránk az állandó téli időszámítás

A kutatók szerint a téli időszámítás véglegesítése az egészségesebb választás a reggeli fény biztosítása miatt.

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli...

Független kutatók először találtak bizonyítékot arra, hogy online hirdetésekkel terítettek egy kémszoftvert

A Magyarországon is ismert Candirut, amivel az arab al-Dzsazíra több eszközét fertőzték meg. De a probléma ennél jóval kiterjedtebbnek...

Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200...

„Elkövettem elég sok disznóságot” – Havas Henrik döbbenetes vallomást tett a házasságáról, nem érti, miért nem vált el tőle a felesége

Havas Henrik ritkán hallott őszinteséggel beszélt a magánéletéről: a televíziós bevallotta, hogy több mint fél évszázados házassága...

8 filléres csodaszer, amitől gyógyító oázissá válik az otthoni fürdővíz

Tudományosan bizonyított tény, hogy a rendszeres fürdőzés rengeteg egészségügyi előnnyel jár: nemcsak a szívműködést és a légzést...

Fegyveres rablók rontottak rá két nőre Csarodán: több mint 10 milliót vittek el! - Hajtóvadászat indult

Akciófilmbe illő rablás történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csarodán csütörtökön kora reggel. A kis ukrán határ menti...

Megvan, mekkora minimálbér-emelést tartanának reálisnak a munkáltatók, jóval kevesebb lehet a tervezettnél

A korábban tervezett 14 százalék helyett kevesebb mint 6 százalékos béremelést tartanának reálisnak a munkáltatók jövőre – erről a...

Kilőtt a nyersolaj ára az iráni támadások, valamint Ukrajna tervezett csapásai miatt

Irán a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat lövi, Ukrajna pedig orosz finomítók elleni csapásokat helyezett kilátásba.

Celine Dion élete legszebb ruhájában tündökölt, mintha ráöntötték volna a Chanel kreációt

Celine Dion újra felvette közel 30 évvel ezelőtt viselt ikonikus Chanel ruháját. A darabot, amelyet Karl Lagerfeld tervezett, nemrég kissé...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

0
0

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

0