Ezt olvasta már?


Két hét múlva lesz az EP-választás

Két hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 14 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.

A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz-KDNP, Momentum Mozgalom, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Lehet Más a Politika.

A május 26-i szavazáson a választópolgárok 10 277 hazai szavazókörben, 132 külképviseleten személyesen szavazhatnak, a több mint 115 ezer regisztrált választópolgár pedig levélben adhatja le szavazatát.

Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. A listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása volt szükséges.

A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumokat az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint osztják ki. Mandátumot az a párt kaphat, amelyik a voksoláson több szavazatot kap, mint az összes listára leadott összes érvényes szavazat öt százaléka. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

Az EP magyar tagjainak választásán választójoga van mintegy 7,9 millió, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárnak, közülük most vasárnap reggelig 29 588-an jelezték, hogy a szavazás napján a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket május 22-én 16 óráig lehet benyújtani, öt évvel ezelőtt 69 200-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön szavaznának.

A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 93 ország 132 magyar külképviseletén adhatják le majd voksukat a magyarországi szavazás napján (A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szudánban és Líbiában nem biztosíthatóak a külképviseleti szavazás feltételei).

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, május 25-én, szombaton lesz a voksolás.

Két héttel a szavazás előtt 14 073-an jelezték, hogy valamelyik külképviseleten voksolnának. Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben 7572-en szerepeltek, közülük 6253-an el is mentek szavazni. A külképviseleti névjegyzékbe vételt május 17-én 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől vagy online a www.valasztas.hu-n.

Választójoga van az EP-választáson az EU más tagállamának magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárának (amennyiben magyar listára kíván szavazni). A Nemzeti Választási Iroda (NVI) 113 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük már 3 396-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 1622-en szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.

Emellett - akik regisztráltak - szavazhatnak azok a nagykorú magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az EU más tagállamában nincs lakcímük. Regisztrálni május 2-án 16 óráig lehetett, a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint 115 810 levélben szavazó szerepel a névjegyzékben. A levélben szavazók hétfőtől és csak személyesen vehetik át a szavazási levélcsomagjukat a kijelölt külképviseleteken. A levélcsomagot 30 ezren akarják átvenni személyesen, 85 ezren a postai kézbesítést választották.

A Brexit határidejének csúszása miatt a Nagy-Britanniában élő, magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben a magyar pártlistákra, ők a helyi szabályoknak megfelelő regisztrációt követően a brit listákra szavazhatnak.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyelőre alig valamivel több mint ezer pártdelegáltat jelentettek be a szavazókörökbe.

Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) lassan befejeződik a több mint 8 millió szavazólap nyomtatása. A szavazólapokat többféle biztonsági jellel védik, például azokat Magyarország címerét mutató vízjeles papírra nyomtatják, található rajtuk mikronyomtatás és a lap Magyarország térképének körvonalát mutató úgynevezett riccelést, perforálást is tartalmaz.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Nagy Feró ennyit kap az államtól havonta

Nagy Feró 80 évesen is színpadon marad: azt mondja, 74 ezer forintos nyugdíjából nem élne meg, ezért tovább dolgozik. A Kiderült: Nagy...

Fecskendők és ürülék a lépcsőházban: elszabadult a fővárosi droghelyzet

Használt tűkre, ürülékre és vizeletre panaszkodnak Bécsben: a lakók szerint a drogfogyasztók már a lépcsőházakba is bejutnak. A...

Balázs Andi a szakítása után Curtissel vigasztalódik

Balázs Andi 24 év után szakított párjával. A nehéz időszakban Curtis, Horváth Tomi és közeli barátai támogatják. A Balázs Andi a...

Elszabadult a háború: kiterjedt orosz csapások Ukrajnában, rendkívüli állapot Oroszországban

Kedd reggelre virradóan az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint precíziós fegyverekkel és nagy hatótávolságú drónokkal...

Daniel Munoz távozott a Crystal Palace-tól: 22 millió fontot fizettek érte

Daniel Munoz 22 millió fontért a Crystal Palace-tól a Nottingham Foresthez igazolt, így a Premier League-en belül váltott klubot.

Palackvisszaváltás: megszűnhet az egyik népszerű kifizetési lehetőség

A MOHU jogszabály-módosítást kezdeményezne, mert szeretné elérni, hogy a palackvisszaváltásnál megszűnjön a készpénzes kifizetés.

Több ezer oldalnyi iratot foglaltak már le az Eximbank ügyében

Az egyik feljelentés a Zambia és Kongó közötti gyorsforgalmi autóút, híd és határátkelő megépítését érinti.

NKA-pénzből rendezett nőnapi eseményen kampányolt a fideszes főispán

Az egyik Békés vármegyei szervezet csaknem hárommillió forintot kapott közösségépítő programokra, a márciusi rendezvényen pedig az...

Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban

A honvédelmi államtitkár szerint a kelet felől érkező biztonsági kihívások tovább növelik a székesfehérvári NATO-egység...

Tűz ütött ki Gyál határában, lakóházakat veszélyeztetnek a lángok

A száraz aljnövényzet ég, a tűz érint egy erdőt is.

Milliós bírságot kapott a Vál-völgye Vadásztársaság a zebra miatt

A hatóság csak több mint egy évvel az állat pusztulása után értesült az esetről. A Milliós bírságot kapott a Vál-völgye...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

0