Ezt olvasta már?


Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén

A Somló-hegy lábánál található Nagyréten rendezik meg május 12-13. között a hagyományoknak megfelelően a Somlói Tavasz Fesztivált; a rendezvényen 14 élvonalbeli somlói borászat mutatja be borait, emellett színes programok várják a látogatókat.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az ország legkisebb borvidékének hagyományos fesztiválját, amelyet minden évben május második hétvégéjén tartanak - tájékoztatta Baráth Sándor, a rendező Somlói Tavasz Egyesület elnöke az MTI-t.

A programsorozat szombaton délelőtt a legnevesebb pincészetek bemutatkozásával veszi kezdetét; a látogatók megismerkedhetnek a jellegzetes somlói fehérborokkal, amelyek mellé kézműves sajtokat kínálnak. Hozzátette: belépőjegy nincsen, viszont május 12-én, szombaton teljes egészében levásárolható, fogyasztásra jogosító jegy megvásárlásával látogatható a rendezvén.

A Somlói Tavasz Fesztivál első napján a somlóvásárhelyi gyermek néptánccsoport mellett fellépnek a Magyarpolányi Művészeti Iskola diákjai, egyórás koncertet ad a Fláre Beás Zenekar. Este nyolc órától a Csík Zenekar lesz látható a fesztivál színpadán.

Vasárnap délután a Zagyva Banda és a magyarpolányi Apte Táncegylet közös, másfélórás lemezbemutató koncertjét élvezheti a közönség.

A szervezők több ezer vendégre számítanak a 8-as főút mellett található kéthektáros Nagyréten, ahol kézműves termékek, fanyűvő játékpark és gyermeklovagoltatás várja a családokat.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének

Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...

Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...

Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban

A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...

Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel

A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen

150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

0