Ezt olvasta már?


Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt

Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.

A szakmai szervezetek állítása szerint Magyarországon egyre csökken az orvosok száma, becslések szerint már a 28 ezret sem éri el. Az EEKH statisztikái szerint közben évről évre nő a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérelmező orvosok száma. Míg 2009-ben 887, 2010-ben 1111, tavaly már 1200 orvos számára állították ki a külföldi munkavégzéshez szükséges hatósági bizonyítványt.

A tavalyi kérelmezők közül 651-en általános orvosdoktori oklevéllel rendelkeztek, a szakorvosi képesítése 549 embernek volt meg. Közülük 195-en - vagyis az összes szakorvos kérelmező több mint harmada - pedig olyan területeken szereztek szakképesítést, amelyeket Magyarországon már így is a hiányszakmák közé soroltak.

A legtöbben, 45-en az aneszteziológia és intenzív terápia területén szereztek szakképesítést. Mellettük 34 az ortopédia-traumatológia, 26 a csecsemő- és gyermekgyógyászat, 23 a radiológia, 20 a patológia, 19 a pszichiátria, illetve további hiányszakma területére szakosodott orvos gondolkodott tavaly külföldi munkavállaláson.

A szakorvosok közül még csaknem 60 belgyógyász, több mint 50 háziorvos, több mint 40 sebész, valamint 20 kardiológus döntött úgy tavaly, hogy esetleg külföldön vállalna munkát.

Az EEKH adataiból ezen felül az is látszik, hogy a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok kiállítása az év második felében jelentősen emelkedett. Míg januárban 60-an, áprilisban 59-en, de még júniusban is csak 82-en, júliusban már 151-en, augusztusban 129-en és szeptemberben is 128-an kérték ezt az engedélyt. A kiállított bizonyítványok száma 2011-ben az év első hat hónapjában egyszer sem érte el a százat, az év második felében viszont mindig ennél több volt.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg az EEKH-t, hogy a Népszabadság múlt csütörtöki számában egy felmérésre hivatkozva azt írta: havonta száz orvos távozik Magyarországról, a frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon. A gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen mentek nyugdíjba vagy haltak meg, mint ahány frissen végzett a helyükre került. Csak 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.

A cikk azon állításával összefüggésben, miszerint "a távozókat az sem kedvetleníti el, hogy az igazolásokért az eddigi 42 ezer forint helyett januártól már 99 ezret kérnek a hatóságok", Rikker Nándor, az EEKH megbízott főosztályvezetője az MTI-vel azt közölte: az igazolások kiállításának igazgatási szolgáltatási díja igényelt hatósági bizonyítványonként ebben az évben 19500 forintról 23250 forintra emelkedett. Ez pedig ha átlagosan úgy számolják, hogy egy ember kétféle hatósági bizonyítványt igényel, akkor az 39 ezerről 46500 forintra történő emelkedést jelent, szemben a cikkben említett 42 ezerről 99 ezer forintra emelkedéssel - jegyezte meg a főosztályvezető.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Irán és Izrael megint megállapodott

A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.

Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai

Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...

Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett

Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.

Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket

A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális

A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.

Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései

Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...

Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak

Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...

Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából

Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0