Ezt olvasta már?


Kettészakad a lakáspiac

Kettészakad a lakáspiac az új és a már meglévő hitelek közötti kockázatot tekintve - mondta Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Az újonnan felvett lakáshitelek több mint 70 százaléka évekre fix törlesztőrészletet biztosít, de 3-4 évvel ezelőtt nagyrészt változó kamatozású hiteleket vettek fel a magyarok - ismertette.

Elmondta: érdemes felülvizsgálni a már meglevő, változó kamatozású hiteleket, mivel ha bekövetkezik a szakértők által kilátásba helyezett kamatbővülés, akkor súlyos törlesztőrészlet-emelkedéssel számolhatnak az érintettek.

Egy százalékos kamatemelkedés esetén egy 20 éves futamidőre felvett 10 millió forintos változó kamatozású hitel törlesztőrészlete körülbelül ötezer forinttal emelkedhet havi szinten - mutatott rá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Káoszba fulladt a Batman folytatása, Oscar-díjas rendező menti meg a széthullott filmet

Félbemaradtak a munkálatok, de nincs veszve a Batman folytatása.

Azonnal vissza kell téríteniük a bankoknak a csalók által ellopott pénzt abban az esetben is, ha súlyos gondatlanság történt

Egy lengyelországi eset után az Európai Unió bírósága magasabb szintre kapcsol a csalás áldozatául esett banki ügyfelek...

Tarlós: Aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt egy szűk kör, közülük némelyek közel álltak Orbán Viktorhoz

Budapest volt főpolgármestere szerint azonban az „rosszindulatú hülyeség”, hogy Orbán Viktor személyesen tett zsebre pénzt. Szerinte a...

„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel

Az ukrán elnök szerint az egyeztetésen szóba kerültek a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok, különös tekintettel a...

Szökésben lévő orosz diplomata: A Nyugatnak meg kell semmisítenie Putyin rendszerét

Kemény szavakkal ostorozza Európa naivitását Borisz Bondarev, aki az ukrajnai háború kirobbanása után nyílt levélben szakított a...

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir...

Kritizálta a vezetőséget, megbüntették a Manchester United világbajnok futballistáját

A játékos találkozott a vezetőséggel, ahol pontot tettek a kellemetlen ügy végére.

Ruff Bálint: Hosszabb lesz a gazdaság „orbántalanítása”, de jönnek a bátor lépések

Rendszerváltásügyi minisztériumnak nevezte tárcáját Ruff Bálint egy pénteki lapinterjúban, amelyben az elszámoltatásokról...

Zelenszkij bejelentette, hogy kölcsönös látogatásokat szerveznek Magyar Péterrel

A találkozók pontos időpontjait a két ország illetékes csapatai egyeztetik majd.

Óriási siker a Netflix új sorozata, máris megduplázta a nézettségét

A Florence Pugh főszereplésével készült Édentől keletre megduplázta a nézettségét a Netflixen a második hetére.

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most...

Váratlan fordulat: külföldi kézbe kerülhet Mészáros Lőrinc legjövedelmezőbb cége

Piaci források szerint megegyezett Mészáros Lőrinc és az osztrák PORR építővállalat a hazai vasútépítési piacot eddig uraló V-Híd...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Király a reptéren

Lear drámájára ma is ezrek kíváncsiak Berlinben.

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0