Ezt olvasta már?


Kézbesítés helyett ellopta a címzettek pénzét a postás

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.


hirdetés

 

Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is. A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.

A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki.

A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot - javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot - nem kézbesített.

A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.

Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

 

MTI

 

 

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Tízmilliós adatvédelmi bírság az egyik fővárosi kormányhivatalnak: 1153 személy adatai szivárogtak ki

Egy tavalyi adatvédelmi incidenst követően 1153 személy egészségügyi adatai váltak jogellenesen hozzáférhetővé, amikor a XI. kerületi...

Újraindultak a közműszolgáltatóknál a kikapcsolások

A visszakapcsolási díjak pedig több mint a felével emelkedtek.

Régóta várt erre Kökény Attila, most végre megtörténik: "Izgatottan várom az előttem álló napokat"

Ugyan a színpados bulik egyelőre még váratnak magukra, Kökény Attila nagyon boldog, hogy újra énekelhet.

Ezek a fiúk-lányok nem buták, nem az eszük, hanem az erkölcsi iránytűjük hiányzik

?A büntetőtörvénykönyvben is azért van benne az emberölés, mert vannak emberek, akik megölnek másokat...ha az újfajta állami...

Végső búcsút vettek az olimpiai bajnok Igaly Diánától

A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar...

Dédiszitternek állt Schmuck Andor

Schmuck Andornak felesége elköltözése óta felszabadultak az estéi, mégsem magányosan, a négy fal között szomorkodik, dédiszetternek állt.

Véget ért a kikapcsolási moratórium

A kikapcsolás több százezer fogyasztót fenyegethet.

Van egy statisztika, amelyben az élen járunk: tényleg a méret a lényeg?

A statisztika azzal a szándékkal készült, hogy a férfiak könnyebben találhassanak maguknak megfelelő óvszert.

Nem hívták meg a születésnapra, ezért agyonlőtte barátnőjét és annak rokonait, majd maga ellen fordította fegyverét

Teodoro Marcias (28) halálosan megsebesítette a barátnőjét Sandra Ibarra-Perezt (28) és öt rokonát, mielőtt maga ellen fordította a...

Egyre véresebb a harc Izraelben ? megrázó felvételek

Gázából folyamatosan lövik a rakétákat, az izraeli hadsereg keményen visszavág. Összedőlt egy 13 emeletes lakóház Gázában.

A bankok csak a nehéz helyzetbe került családoknál és cégeknél tartanák meg a törlesztési moratóriumot

Még folyik az egyeztetés a kormány, bankszövetség és jegybank között.

Sport

Azonnal beállt az agyhalál, gyakorlatilag a baleset pillanatában elvesztettük - összetört a fiatal focibírólán...

Nagykáta és Tápióbicske közötti szakaszon az autó megcsúszott egy kanyarban és frontálisan összeütközött a szemből érkező járművel.

Focista holttestét találták meg egy parkban

Múlt szerdán tűnt el az angol játékos, végül bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottak.

Sokkoló hírt kapott meccs előtt a sztárfocista: feleségét és gyermekeit betörők támadták meg az otthonukban

Amszterdam ? Sokkoló hírt kapott a vasárnapi, a Willem II elleni holland bajnoki mérkőzés előtt a PSV izraeli labdarúgója, Eran Zahavi. A 33 éves támadó családjának amszterdami otthonába betörtek, s a tettesek b

Szenzációs és világhírű edzőjelölt a Fradi kispadjára

A magyar bajnokcsapat az olasz Roberto Donadonival is tárgyalt, mert úgy tűnik, hogy Szergej Rebrov távozik.

Eldőlt, hol rendezhetik meg a Bajnokok Ligája-döntőt

Portugália, közelebbről Lisszabon, esetleg Porto lehet a Chelsea és a Manchester City közötti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő házigazdája.

Otthonában verték össze a PSV válogatott focistájának családját

Feleségét és három gyerekét érte kegyetlen rablótámadás.

Botrány a sportlövészeti világkupán: pozitív lett a doppingtesztje az egyik magyar sportlövőnek

Pozitív doppingtesztet produkált egy magyar sportlövő a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) által rendezett idei nemzetközi versenyen.

Végső búcsút vettek a tragikus módon, koronavírusban elhunyt Igaly Diánától - Fotók

Végső búcsút vettek az április 8-án, koronavírus miatt elhunyt sportoló ikontól, Igaly Diánától a törökbálinti temetőben.

Rég volt ekkora játékosmozgás a Ferencvárosnál: ők pótolhatják a távozó négyeket

Mit azt a Ferencvárosi TC a hétfői közleményében közölte. Négy, lejáró szerződésű labdarúgójukkal nem hosszabbítják meg a szerződést, így távozik Lovrencsics Gergő, Marcel Heister, Isael és Michael Skvarka.

Danyi győri menesztése a válogatott egyensúlyát is boríthatja

A másfél éve megálmodott összefogás, a Fradi és a Győr edzőjének koprodukciója számára is kihívást jelenthet Ambros Martín visszatérése az ETO kispadjára.

Elmenekült Ceausescu elől a BEK-döntő hőse, aztán új hazájában is BEK-et nyert

Miodrag Belodedici 35 évvel ezelőtt, 1986-ban nyerte meg először a BEK-et, majd 30 éve, 1991-ben másodszor. Két olyan csapattal, amelyről akkor se hitte senki, hogy nyerhet.

0

Bulvár

Ijesztő időjárást jósolnak Magyarországra

Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - figyelmeztet Péliné Németh Csilla meteorológus.

Jönnek az új szabályok a beoltottaknak: ezekre számíthatunk

Jelenleg, még ha valaki már mindkét oltását meg is kapta a koronavírus ellen, akkor sem mentesül a mindenkire érvényes szabályok alól.

Művész úr, értse meg, ön halálos beteg!

Forgács Gáborral egy évvel ezelőtt közölték a rossz hírt az orvosok.

Német külügyminiszter: ?Mindenki ki tudja találni, mi az oka?, hogy Magyarország megvétózza a Kína elleni unió...

Heiko Maas szerint Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kapcsolata túl jó és szoros ahhoz, hogy hazánk elfogadja a kínai ellenzék vegzálása miatt hozott közös határozatot.

Halálos fekete gomba terjed a Covid-betegek között

Egyre több koronavírus-fertőzött vagy a vírus okozta Covid-19-ből éppen felépült ember betegszik meg Indiában egy ritka és halálos kimenetelű gombás fertőzésben - közölték hétfőn indiai orvosok.

Itt a bejelentés, ilyenek lesznek az új magyar rendszámok

Napokon belül megjelenhet a rendelet, meglepő formátum jön.

Lantos Gabriella keményen nekiment Müller Cecíliának a Sinopharm vakcinája miatt

Az egészségügyi szakember szerint a tisztifőorvosnak azonnal lépnie kellett volna, amikor kiderült, hogy nem biztos a kínai oltóanyag hatékonysága.

Orbán Viktor és Áder János is részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak

A miniszterelnök és a köztársasági elnök is részvétet nyilvánított Oroszország elnökének a kazanyi iskolában kedden történt fegyveres támadás miatt.

Azonnal beállt az agyhalál, gyakorlatilag a baleset pillanatában elvesztettük - összetört a fiatal focibírólán...

Nagykáta és Tápióbicske közötti szakaszon az autó megcsúszott egy kanyarban és frontálisan összeütközött a szemből érkező járművel.

Meghalt Demény Attila

A zeneszerző 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2020-ban az Emmi minisztere Erkel Ferenc-díjat adományozott neki.

blogmorzsák

Rendszerváltó csibészek, akik kék tollal írtak történelmet

Készül az egyik legjobban várt magyar animációs film, a Kék Pelikan.

Gender és ember 2021-ben

A gender szó lett az egyik legtöbbet használt és a hírekben is felmerülő fogalom az utóbbi he­tek­ben.

Elon Musk semmibe veszi a ható­ságokat

A Tesla és a SpaceX miatt is meggyűlt már a baja a hivatalos szervekkel a feltaláló-vállalkozónak.

Megbüntethet a rendőr azért, ha nincs a kocsiban láthatósági mellény

Sok érdekes sztori kering a közvéleményben a láthatósági mellénnyel kapcsolatos bírságok miatt.

Jó lenne elolvasni, amit megosztunk

A Facebook erre szeretne rávenni minket.

Miért játszunk?

A videójátékok összekötnek minket, de szét is tudnak választani.

15+1 legjobb EU raktáras kínai cucc 5000 alatt - május

Ime, itt az e havi válogatás, egy rakat olcsó, de használható

Tényleg fontos az, hogy kövér vagy sovány egy politikus?

A kérdést a legújabb Karácsony- Orbán csörte tette aktuálissá.

Hogyan rombolja a NER a szállodapiacot és a szak­mát?

"Az a szomorú tapasztalatom, hogy az elmúlt hónapokban egyre több szakmabeli kapitulált a hatalomnak."

Pofátlan átverés terjed a használtautó-piacon

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a használtautó-eladót csaló vásárlók verik át.

Meseházikó a Sagrada Familia tövében

Na de vajon mi célt szolgálhat ez a girbegurba épület azon túl, hogy hangulatos és kedves?

Ezek Csányi Vilmos etológus professzor legnagyobb áttörései

A kutyák egyedülálló módon kötődnek és működnek együtt az emberekkel. Talán egyszer beszélni is képesek lesznek?

0