Ezt olvasta már?

Hófúvás miatt, nem tágít a tél

A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.


Ki is az a Rufus Wainwright?

Neves amerikai zeneszerző kortárs operájának bemutatójával zárja az évadot a Pannon Filharmonikusok.

Formabontó művészek csúcstalálkozójának is tekinthető a Pannon Filharmonikusok idei évadának utolsó előadása, hiszen a Magyarországon kevésbé ismert, világviszonylatban azonban komoly hírnévre szert tett zeneszerző, Rufus Wainwright Prima Donna című kortárs operája kerül bemutatásra június 25-én, 17:00 órakor. Az egyedülálló művészopera rendezője, Alföldi Róbert ugyancsak bizonyította már, hogy rendhagyó látásmódjával a székekbe tudja szögezni a közönséget, így nem kérdés, hogy a Kodály Központban is különleges produkciót láthat az ínyencségekre nyitott néző. A darab az önmegvalósítás és az idő múlásának mindennapi harcát mutatja be az egykoron elismert művész szemszögéből, aki még egyszer megpróbál kilépni a feledésből a világot jelentő deszkákra. A magyarországi bemutató karmestere a tavalyi Szigetet is megbolondító Vajda Gergely lesz.

A hazánkban méltatlanul keveset emlegetett művész, Rufus Wainwright munkái során megtalálta az átjárást a komoly- és könnyűzene világa között, miközben mindkét területen hatalmas sikereket ért el. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Bruno Mars, Adele és Amy Winehouse. A zeneszerzés mellett tehetsége megmutatkozik akkor is, ha mikrofont ragad vagy hangszert fog a kezébe. Talán nincs is erre jobb bizonyíték annál, mint hogy a Rolling Stones magazin a legjobb albumnak választotta debütáló lemezét. Ahogy vitathatatlanul árulkodó az a tény is, hogy Rufus Wainwright a legexkluzívabb művészekkel együtt lépett fel és köszöntötte énekével Stinget 2011-ben, 60. születésnapján rendezett koncertjén.

 

A zeneszerző szerteágazó tehetségét és színes egyéniségét tükrözi, hogy kezdetektől fogva kísérletezik műfajokon átívelve. Egyszerre képes nagy létszámú szimfonikus zenekarokra és mindössze egy zongorára vagy gitárra komponálni műveit. Koncertjein gyakran mutat be újszerű megoldásokat a műsor-összeállításnál és előszeretettel valósít meg különleges ötleteket. 2006-ban, majd 2016-ban újra színpadra vitte Judy Garland 1961-es Carnegie Hallban adott koncertjét. A rendhagyó esten ugyanazok a dalok, ugyanabban a sorrendben hangzottak el.

 

A Prima Donna című darab bemutatójára a Kodály Központban június 25-én 17:00 órakor kerül sor. A korai kezdési időpont pedig arra is lehetőséget ad, hogy az érdeklődők a hétvégén bemutatásra kerülő további opera előadásokat is megtekinthessék.

 

A Pannon Filharmonikusok a Prima Donna produkcióval első ízben indul a Budapesten komoly hagyománnyal rendelkező Armel Opera Festival versenyén.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem a mosógép és nem is a hűtőszekrény - ez a legnagyobb energiafaló

Sok háztartás számára az áramszámla komoly anyagi megterhelést jelent, ami gyakran megnehezíti a mindennapokban való boldogulás.

Hiába Vinícius Júnior csodagólja, a Barcelona nyerte a spanyol Szuperkupát

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

50 birka szabadult be egy németországi szupermarketbe, békésen körbenéztek, majd visszatértek a nyájukhoz

Az állatok teljes nyugalomban nézelődtek az üzletben, az eset során senki sem sérült meg.

Bő három évtized balsorsa ért véget, tovább él a sosem látott esély

Végletekig kiélezett csatában az utolsó előtti percben fordítottak a vendégek.

Elképesztő meccset hozott az év első el Clásicója: a Barcelona nyerte a Szuperkupát

Volt itt minden: Raphinha-dupla, Vinícius remek gólja, és egy azonnali piros lap.

Már ötszáz halottja van az iráni tüntetéseknek, a biztonsági erők éles lőszerrel lőnek a tömegbe

A kormány külföldi terroristákról beszél és lekapcsolta az internetet, hogy eltitkolja a vérengzés mértékét. A letartóztatottak száma...

Ötgólos meccsen nyerte meg a spanyol Szuperkupát a Barcelona

A címvédő 3-2-re győzte le a döntőben a Real Madridot.

Beszakadt a tó jege, 23 tehén zuhant bele a fagyos vízbe – drámai fotók

23 tehén esett be a tóba, mert a súlyuk alatt beszakadt a tó jege egy román faluban. A katasztrófavédelem a rendkívül nehéz mentési...

0

Sport

Soha senki sem várt még ennyit erre: 17 év után, 37 esztendősen lett a világ legjobbja

És nem is ez volt az egyetlen, aminek a klasszis örülhetett a nap során.

Óriási botrány az Eb-n, a Fradi klasszisát cserben hagyták az olimpiai bajnokok

A házigazda szerb válogatott egy igen ellentmondásos VAR-ítéletnek köszönhetően tudott nyerni.

A Fradi edzője a játékvezetőket is okolja a történtek miatt

Győzelemmel tért vissza a BL-be Jesper Jensen csapata.

Edzője alig hitt a szemének, amikor visszatért az olimpiai bajnok magyar sportoló

Tótka Sándor újra egy hajóban evez majd Nádas Bencével.

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

Nem hétköznapi a története az FA-kupában a címvédőt kiejtő amatőr csapatnak.

Liverpoolban a kezdőbe várják Szoboszlait, de ez kivételesen rossz hír is lehet

Még ő sem tud egyszerre két helyen lenni, pedig Budapesten is nagyon várják.

A Liverpool edzője egyértelmű választ adott Szoboszlai dilemmájára

Arne Slot nem akar ugyanabba a hibába esni, amibe az előző szezonban.

Varga Barnabás bemutatkozott az AEK Athénban, de első győzelmére még várnia kell

Nem játszott túl jól a fővárosi csapat Szalonikiben.

Fradi: Tóth Alex megállapodott a Lazióval, 4 évre írhat alá - sajtóhír

A legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás Tóth Alex és a Lazio között.

Szoboszlain és Kerkezen is múlik, hogy lesz-e negyedik magyar játékos a BL-idényben

Eddig a Liverpool két magyarja mellett Sallai Roland játszott a Bajnokok Ligájában, de jöhet a negyedik is.

0
0

Bulvár

Kinyitották Matolcsy György elhagyott villáját, rendkívüli dolgokat találtak benne

Novák Katalin villája után újabb politikus elhagyatott ingatlanába lestek be.

A rendeletet aláírták. 65-94 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től a nyugdíjelőleget már nem határozatban, hanem végzésben állapítják meg. Felmerül a kérdés, hogy ez a formai változás milyen hatással lehet a nyugdíjasokra és magukra a nyugdíjakra. Érdemes részleteseb

„Fél percen belül így jöttünk sorban: Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Németh Hanna, Magyar Péter”

Németh Hanna videóin – amelyeket olykor egy Jóbarátok-jelenet, máskor Orbán Viktor vagy más politikusok félresikerült megnyilvánulásai apropóján készít – ma már százezrek tanulnak meg számolni és gondolkodni

A magyar énekesnő első számú gyanú-sított volt pénzmosásban: le is csukták volna

Deák Rebekának nemcsak a műsorban való szereplése, de jövője is kockán forgott.

Így kente el a Delta Force az orosz Wagner zsoldosok száját

2018 februárjában Kelet-Szíriában a Wagner zsoldosai nekimentek egy amerikaiak által védett olajmezőnek.

Ezt a filléres keveréket öntsd a jeges járdára só helyett – Azonnal felolvasztja

Van egy meglepően egyszerű, filléres megoldás, ami sokaknál már bevált a jeges járdák ellen. És nem a só az.

Meghalt a börtönben egy letartóztatott rendőr

Venezuelában meghalt egy hazaárulás vádjával letartóztatott 52 éves rendőr, akit tavaly decemberben vádoltak meg - közölte vasárnap egy emberi jogi szervezet, nem sokkal azután, hogy a hatóságok az Egyesült Államo

Fiatalon ő volt a világ legszebb színésznője: 62 évesen így néz ki most az egykori bombázó

A 80-as évek sztárszínésznője, Phoebe Cates idén júliusban tölti a 63-at, és bár manapság ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, olykor azért előkerülnek róla friss fotók.

Dagad a médiás szexbotrány

David Lammy brit miniszterelnök-helyettes szerint az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance is elfogadhatatlannak tartja az X-en terjedő, mesterséges intelligenciával készült szexualizált képeket, köztük a nőket és gye

Külföldön mondtak döbbenetes véleményt Orbán Viktorról a Fidesz kongresszus után, nagy visszhangja van a kormánypárti eseménynek

Mintegy tucatnyi külföldi politikus, közük kormány- és államfők üdvözölték a Fidesz szombati, Budapesten tartott 31. kongresszusát videóüzeneteikkel, amelyekben Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök nemzetközi

0