Ezt olvasta már?


Kicsi a bors, de erősít

A Kicsi a Bors Sportegyesület 197,11 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén” című pályázati kiíráson.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.8.6-17-2017-00051. A 197,11 millió forint összköltségvetésű projekt célja, hogy olyan egészségfejlesztő testmozgás és szabadidősport programok valósuljanak meg a régióban, melyek hozzájárulnak a lakosság életminőségének javulásához, az egészséges életvezetéssel összefüggő kompetenciák fejlődéséhez, a szabadidősportok kínálatának bővüléséhez, a szakmai együttműködések fokozásához.

A projekt keretén belül többek közt 3 év alatt összesen 10 db sport rendezvényt valósítunk meg, a dél-dunántúli régióban. Baranya, Tolna és Somogy megyében is sor kerül programok megvalósítására.

A rendezvények programjainak összeállítása során az volt a célunk hogy a programok tömeget vonzanak, a programok sokszínűsége lehetőséget biztosítson, hogy mindenki megtalálja a hozzá közel álló mozgásformákat, programokat, továbbá célunk hogy a rendezvények interaktívak legyenek, a résztvevőknek lehetősége legyen kipróbálni egy-egy mozgásformát. A rendezvények összeállítása során próbáltunk újdonságokkal előállni, amiért véleményünk szerint érdemes kilátogatni és aktívan részt venne egy-egy rendezvényen (pl. akrobatikus kosár show, freestyle foci bemutató, freestyle kosárlabda bemutató, break tánc show, aerobik torna, önvédelmi bemutató stb.) Példaképek bevonásával, a sokszínű programok kialakításával a lakosságot könnyebben meg tudjuk szólítani, el tudjuk érni, be tudjuk vonni a programokba.

A projekt megvalósítása során garantált sportprogramokat, Pécsett és Kaposváron ingyenes önvédelmi edzéseket fogunk tartani. Egészségfejlesztő testmozgásról szóló lakossági fórumokat szervezünk, szemléletformálási célú print kiadványokat készítünk, terjesztünk. A tevékenységeink által felkeltjük az érdeklődést a rendszeres testmozgás iránt. A garantált sportprogramok által lehetőséget biztosítunk a rendszeres testmozgásra, szeretnénk elérni, hogy a lakosság jelentős hányada a projektzárását követően is rendszeresen sportoljon a testmozgás az életük részévé váljon, ezáltal az egészségi állapotuk javuljon.

A rendszeresen sportolók jobban tudnak koncentrálni a feladataikra, energikusabbak, erősebb az immunrendszerük, javul az egészségi állapotuk.

A projekt megvalósítás lehetővé teszi, hogy a Dél-Dunántúli Régióban élő lakosság birtokába kerüljenek az egészséges életvezetéssel kapcsolatos ismeretek, készségek, attitűdök. Egyesületünk a projekt megvalósítása során szeretne a lakosságnak minél több sportágat bemutatni, hogy az ott és a környéken élő lakosság minél nagyobb hányada megtalálja a számára legideálisabb mozgásformát, azt a szabadidős vagy rekreációs sporttevékenységet, melyet nem csak alkalmanként, hanem rendszeresen, élete végéig gyakorolhat.

A projektről bővebb információt a www.kicsiabors.hu oldalon olvashatnak.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?

Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban

A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...

Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató

A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...

Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét

Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.

Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány

Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...

Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben

Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.

A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost

Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...

A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus

Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...

Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről

Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.

Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka

Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0