Ezt olvasta már?


Kiderült, hogy melyik a legjobban keresett szakma 2019-ben

Kedden és szerdán rendezik a 48. Műegyetemi Állásbörzét

A legnagyobb kereslet villamosmérnökökre van, alig megelőzve az informatikusokat és gépészmérnöki végzettséggel rendelkezőket a 48. alkalommal megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén.

Hazánk legrangosabb álláskereső rendezvényén több, mint 140 cég várja a pályakezdőket és tapasztalt munkavállalókat egyaránt.

Március 12-én nyílik meg Magyarország legnagyobb múltú állásbörzéje, amely két napon át több ezer hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínál egy helyen. Pályakezdőknek 118, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 131, míg hallgatóknak 100 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a 140 résztvevő cég legnagyobb számban (90) villamosmérnököket, informatikusokat (81) és gépészmérnököket (79) keres, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk.

„54-56 cég kínál pozíciókat közgazdasági és pénzügyi területen. Műszaki menedzsert 59 vállalat keres, mechatronikai végzettséggel 56 cég ajánlatai közül lehet válogatni. Logisztikai, közlekedésmérnöki és vegyészmérnöki végzettségűeknek 43-39-30 cég kínál állást. Az építő- és építészmérnökök pedig 39-33 munkáltató ajánlatai közül válogathatnak. A kevésbé keresett bölcsész, természettudományi és jogi végzettségűeknek is több, mint 20 cég hirdetett meg nyitott pozíciókat. 41 kiállítónk pedig olyan pozíciókat is hirdetett, melyek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség” – mondta Kiss Gergő, a Műegyetemi Állásbörzére szervezője, aki hozzátette: a munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 7 és 40 000 fő közt mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig szektortól függően 10–100% közötti, átlagosan 87%.

A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal segítik a helyszínen. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

A legtöbb állásajánlat online is elérhető a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon, így már a rendezvény előtt érdemes böngészni a kiállítók által kínált pozíciók között, hogy céltudatosan lehessen felkeresni minél több, számunkra releváns lehetőséget kínáló standot.

„Előzetesen célszerű rendbe rakni, frissíteni az önéletrajzot és a közösségi profilokat is. CV-t a honlapra is érdemes feltölteni és célszerű a rendezvényre is elhozni pár darabot, hiszen ennek alapján tudja majd felvenni a kapcsolatot a pályázókkal a leendő munkaadó. Ezt elősegítendő a Felkészítő Szinten ingyen nyomtatunk, fénymásolunk majd önéletrajzokat 20 példányig. Más felsőoktatási intézményekből is várunk hallgatókat, és már tapasztalattal rendelkező látogatókra is számítunk” – tette hozzá a szervező.

A Műegyetemi Állásbörzén és a Külügyi Börzén az állást vagy szakmai gyakorlatot keresők 1 helyszínen, 2 napon keresztül, 2 emeleten válogathatnak több, mint 140 résztvevő cég, több ezer ajánlata között 2019. március 12-én kedden és 13-án szerdán 10-17 óra között, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rendkívül magasra tette a lécet Netflix ezzel az új minisorozatával

Kár lenne kihagyni, főleg azok számára, akik kedvelik a történelmi minisorozatokat.

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit...

Manipulatív játékok – így provokálja feleségét egy férj

A párkapcsolati viták sokaknál előfordulnak, ám egy harmincéves nő története szerint férje különösen bosszantó módon kezeli ezeket a...

Egy férfi nem akar a barátnője „pénztárcája” lenni – az internet megvédte őt

A párkapcsolatokban a pénzügyek gyakran csendes próbáját jelentik az egyensúlynak és a kölcsönös tiszteletnek.

Hogyan lett a XIII. kerület a modern városi élet szimbóluma?

Az elmúlt évtizedekben Budapest XIII. kerülete látványos átalakuláson ment keresztül.

Jó irányba változott az energetikai otthonfelújítási program

A változások pontosan azok az irányok, amelyeket az építőipar már régóta sürgetet

Elképesztő győzelemmel állított fel történelmi rekordot a marokkói válogatott

A marokkói válogatott az U17-es világbajnokság történelmének legnagyobb győzelmét aratta. Új-Kaledónia ellen 16–0-s győzelmet...

A westernfilm, ami hatalmas mérföldkő volt Kevin Costner számára

Kevin Costner első westernszerepe a Silverado volt 1985-ben, ami karrierje egyik fontos mérföldkövének számít. A film Lawrence Kasdan...

Lewandowski vezérletével őrült meccset nyert a Barcelona

A lengyel sztárcsatár egy hónap után először volt kezdő, amit sikerült emlékezetessé tennie.

Tisztítsd meg a beleid és szabadulj meg egyszerűen a hasi zsírtól ezzel a csodaitallal! Mutatjuk, hogyan készítsd el

Egyszerű ital a puffadás ellen és a hasi zsír csökkentésére – próbáld ki!

Így idd a vizet, ha fogyni szeretnél! 2 hét alatt akár 4-8 kiló felesleg is lemehet rólad

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása nemcsak egészségünk megőrzésében fontos, hanem a fogyás folyamatát is elősegítheti....

0

Sport

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba

Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0