Ezt olvasta már?


Kínai nyelven versenyeznek

Április 27-én rendezik meg a ’’Chinese Bridge’’ elnevezésű, kínai nyelvi versenyt a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége és a Pécsi Tudományegyetem ETK HKO Konfuciusz Intézet szervezésében.

A „Kínai Híd”, avagy „Chinese Bridge” nyelvi verseny a Hanban (Kínai Nyelvoktatási Tanács) által rendezett nagyszabású nemzetközi verseny, melynek keretei között három kategóriában mérhetik össze kínai nyelvtudásukat a tanulók: „Kínai Híd” nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak, „Kínai Híd” nyelvi verseny középiskolásoknak, és „Kínai Híd” nyelvi verseny Kínában tanuló diákoknak. A világszerte egyre népszerűbb versenyek elődöntőit mintegy 20 országban évente rendezik meg, a döntők helyszíne Kína.

Így Magyarországon is évente van „Kínai Híd” nyelvi verseny, az egyik évben középiskolás, az azt követőben egyetemista indulóknak. A magyar elődöntő a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének és egy hazai kínai nyelvképző hely, oktatási intézmény közreműködésével valósul meg. Idén a pécsi Konfuciusz Intézetet érte a megtiszteltetés, hogy a nagykövetséggel együttműködve megszervezze a 17. „Kínai Híd” verseny magyarországi elődöntőjét egyetemisták részére.

Ráadásul a pécsi intézet néhány éves munkájának eredményeként három versenyzőt is delegálni tudott a versenyre. Az indulók mindegyike olyan magyarországi egyetemek hallgatói, ahol kínai nyelvoktatás folyik, így a Konfuciusz Intézeteknek otthont adó PTE, ELTE, Szegedi Tudományegyetem és Miskolci Egyetem, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

A verseny több részből épül fel. Elsőként a versenyzők egy adott témához kötődő, általuk írt beszédet prezentálnak kínai nyelven, melyet egy rövid Kína-ismereteket tartalmazó feleletválasztós kvíz követ. A megmérettetés további, elengedhetetlen eleme a kínai kultúrához kapcsolódó művészeti produkció előadása. A versenyzők teljesítményét szakmai zsűri pontozza, figyelembe véve a nyelvi felkészültségen túl az előadói képességet is. Ezeket a megpróbáltatásokat megéri vállalni, hiszen az eredményesen szereplő hallgatók többek közt nagyvonalú kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjat, Kínába szóló nyári tábor részvételt nyerhetnek.

A versenyen részt vesz majd Wu Hua, oktatási atasé, illetve Wang Zheng, kulturális jogtanácsos a Kínai Népköztársaság Nagykövetségének képviseletében. A verseny keretében a hallgatók kínai nyelvi tudásukon túl, a kínai kulturához kötődő művészeti produkcióikat is bemutatják.

Fotó: Hisu lee on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Már a harmadik legnagyobb a történelemben: elképesztő méretűre duzzadt az amerikai költségvetési hiány

Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a 2026-os pénzügyi évben közel 2000 milliárd dollárra emelkedett, ami az elmúlt öt év...

Megvannak az Eurojackpot nyerőszámai

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Egy elnökválasztáson múlhat, hogy megmenekül-e a világ legnagyobb esőerdője

A brazil kormány legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt az amazóniai erdőirtás mértéke, a mérések 1988-as kezdete...

Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár

Október 16-án a KDNP a budapesti Belvárosi plébániatemplomba hirdetett „fogolykiváltó imát”.

Trump elszólta magát, jobban bízik a zsarolásban, mint a választási győzelemben

Az elnök állítása szerint terhelő információkkal rendelkezik Hillary Clintonra, Joe Bidenre és Barack Omabára, amelyeket eddig nem akart...

Minimálbér: 14 százalék helyett csak 6 százalék alatti emelést adnának a munkáltatók

A korábban tervezett 14 százalék helyett akár 6 százalék alá is csökkenhet a minimálbér 2027-es emelése – számolt be az RTL Híradó....

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink...

Újra kell írni a biológiakönyveket? Kiderült a sokkoló igazság az évszázadok óta rejtőző tavi tokhalról

Eddig úgy hitték, csak 150 évig élnek, de egy új kutatás bebizonyította, hogy a tavi tokhalak életkora a 400 évet is elérheti. Az...

Csonka András Az Árulók legújabb száműzöttje: „A szorongás napról napra erősebb lett bennem”

Ekkora szeretettel még nem száműztek feltételezett gyilkost Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban műsorában, mint Csonka Andrást a...

Lecsap A Kísértés korábbi nőcsábásza – Máté máris izgulhat a párjáért

Az előző évadban több lányt elcsábító Bazsi A Kísértés mostani szezonjában is megjelent kísértőként, és ezúttal sem várt sokáig...

Orvosmeteorológia: szombaton Szibéria felől érkezik egy front, de ez melegfront lesz

Északkeletről ront ránk a melegfront, ami igen szokatlan jelenség.

Megmutatta ritkán látott testvéreit Kasza Tibi - fotók

Egy hónapig élt a világ másik végén felesége és kislányai nélkül Kasza Tibi, ennyi ideig zajlott ugyanis a TV2 népszerű realityje, a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

0
0

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

0