Ezt olvasta már?


Koncertek 2012-ben

Mások mellett Chris Rea, a Dream Theater, Björk, Jane Birkin, a Fields of the Nephilim, Loreena McKennit, Jan Garbarek, a Stone Roses, Skrillex, a Kosheen és a Levellers is koncertet ad 2012-ben Magyarországon.

A hazai könnyűzenei mezőnyből 50. születésnapját ünnepli az Omega, 30 éves a Bikini és jövőre rendezik meg a huszadik Sziget fesztivált.

Az eddig nyilvánosságra hozott jövő évi könnyűzenei koncertkínálat első sztárfellépője a német Thomas Anders lesz, aki január 6-án egykori zeneszerzője, Dieter Bohlen nélkül, a Modern Talking Band kíséretében ad koncertet a Syma csarnokban. Másnap a világzenei színtér Magyarországon gyakran fellépő formációja, a szerbiai Boban i Marko Markovic Orkestar dupla (délutáni és esti) koncertet ad a Művészetek Palotájában.

Szintén visszatérő vendég Budapesten a melankolikus dark rock/metal színtér egyik fontos szereplője, a finn Amorphis zenekar, amely legutóbbi, The Beginning of Times című konceptalbumát mutatja be az itteni közönségnek a budapesti Club 202-ben.

A húsz évvel ezelőtt elhunyt francia popikon, Serge Gainsbourg egykori múzsája, a brit származású Jane Birkin január 22-én első ízben lép magyar közönség elé: a színész-énekesnő, a modern francia sanzon megkerülhetetlen alakja az A38 hajón Gainsbourg legnagyobb sikereit adja elő egy japán kísérőzenekarral.

A lehengerlő energiájú brit posztpunk, gótikus rock zenekar, a már több mint három évtizede aktív New Model Army (NMA) két tagja, Justin Sullivan gitáros-énekes és Dean White billentyűs február 12-én lép fel a budapesti Gozsdu Manó Klubban. Duójuk 2009 augusztusában már játszott a mátrafüredi Fekete Zaj fesztiválon, az NMA pedig az elmúlt években 2008-ban és 2010-ben is járt nálunk. A hasonló stílust képviselő, 1984 óta létező szintén brit Fields of the Nephilim kétszeri dátumhalasztás után végül március 10-én lép magyar közönség elé a Club 202-ben.

A The Road To Hell és az Auberge című lemezeivel két évtizeddel ezelőtt világhírűvé vált olasz származású brit zenész, Chris Rea február 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában új lemeze, a Santo Spirito európai turnéján. A 60 éves Rea eddig huszonöt albumot készített, hanghordozóit több mint 30 millió példányban vásárolták meg világszerte. Egy nappal később a svéd indie rock zenekar, a Sounds lép fel a Dürer Kertben, a szintén svéd Opeth, a progresszív rockot gótikus színezettel, folklórral vegyítő zenekar pedig - nyolc évvel legutóbbi budapesti klubkoncertje után - pedig február 28-án játszik a Club 202-ben.

Február 17-én a progresszív metál amerikai sztáregyütteséé, a Dream Theateré a Sportaréna - a DT 2010-ben a székesfehérvári FEZEN fesztiválon lépett fel, a 2012-es lesz a zenekar nyolcadik magyarországi koncertje. Az experimentális rock belga élcsapata, a Deus március 3-án az A38-on játszik, a metalcore-t képviselő amerikai Norma Jean pedig március 9-én a Dürerben. Ugyanott játszik öt nappal később az ír instrumentális poszt-rock formáció, a God Is An Astronaut, a chicagói punk-rock, hardcore stílust pedig a Rise Against mutatja be március 19-én az újra működő Petőfi Csarnokban.

Loreena McKennit, a világzenéjébe kelta és közel-keleti témákat beépítő ismert kanadai dalszerző, előadóművész március 27-én lép fel a Sportarénában, egy hónapra rá, április 29-én ugyanott a szimfonikus metál egyik legkiválóbb zenekara, a finn Nightwish koncertezik: a csapat négy év után jön ismét Magyarországra, ezúttal új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéján.

Igazi csemegének ígérkezik a dzsessz kiemelkedő alakja, Jan Garbarek május 2-i budapesti koncertje: a norvég szaxofonos a Hilliard Ensemble társaságában a Szent István Bazilikában játszik. A zenész idén márciusban az indiai Trilok Gurtu Banddel a pécsi Kodály Központ színpadán lépett fel. A heavy metál tündére, az éteri hangú holland Anneke van Giersbergen 2010-ben dupla (pécsi és budapesti) koncerttel örvendeztette meg magyarországi rajongóit: a Gathering egykori énekesnője 2012-ben visszatér és május 30-án a Club 202-ben játszik az Agua de Annique nevű formációval.

A 2012-es fesztiválszezon már bejelentett fellépői közé tartozik Skrillex, az idén öt kategóriában Grammy-díjra jelölt amerikai dubstep előadó és dj, aki a június végi soproni VOLT Fesztiválon lép fel, a kísérletező kedvéről ismert, elképesztő hangú izlandi énekesnő, és Björk, aki a július 12-15. közötti zamárdi Balaton Soundon ad koncertet. A 15 év szünet után idén újjáéledt manchesteri Stone Roses, amely óriási hatást gyakorolt a brit gitárpop-korszak zenekaraira, a 20. Sziget fesztivál (augusztus 6-13.) fő attrakciója lesz, a brit trip-hop/drum and bass együttes, a Kosheen pedig a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) lesz látható-hallható.

Már biztos az is, hogy október 12-én visszatér az A38-ra az ott 2009-ben már nagy sikerrel fellépett remek brit folkpunk produkció, a Levellers, amely új lemezét, a 2012 derekán megjelenő Static on the Airwaves-t mutatja majd be.

A magyar fellépők közül a Bikini február 18-án a Sportarénában ünnepli fennállása 30. évfordulóját, a 2012-ben 50 éves Omega pedig az év során a tervek szerint ingyenes szabadtéri nagykoncerteket tart. A jubileumi Omega-év szeptember 23-án Budapesten zárul, várhatóan valamelyik nagyobb téren - 1962-ben ezen a napon adta első koncertjét az Omega a Műegyetemen.

Bár a szervezők nemrég nehézségekről számoltak be, várhatóan 2012-ben is lesz magyar dal napja, amely jövőre szeptember 9-re esik.

Jövőre ünnepli fennállása 55. évfordulóját a Benkó Dixieland Band, amely ebből az alkalomból jubileumi koncertet ad április 17-én a Művészetek Palotájában, 2012-ben lesz 25 éves a Tátrai Band és a Satöbbi, és a hírek szerint nagy dobásra készül az ötévessé "korosodó" Budapest Bár produkció.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiszámolták: a Szép-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között...

Megszólalt az ukrán külügyi szóvivő, Volodimir Zelenszkij hamarosan találkozhat Magyar Péterrel

Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai tájékoztatása szerint Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a...

Éjszakai fény babáknak: sokan választják ezeket a lámpákat. De jól teszik? Utánajártunk, mi segíthet a jobb alvásban

Sokan gondolják, hogy a cuki rókalámpa vagy unikornisos égő milyen jól mutat a gyerekszobában és békés hangulatot teremt. Valóban...

Megmászta a Chimborazót egy humanoid robot – videó

6200 méteres magasságra jutott el a Pemba nevű robot, ami a kínai Unitree G1 egy átalakított verziója.

Donald Trump rendkívüli támadást rendelhet el Irán ellen – súlyo csapás lehet a vége

Az amerikai elnök iráni erőművek és hidak elleni támadásokra készül, miután lelőttek egy Apache-helikoptert.

Súlyos bajt okozhat, ha ásványvízzel veszed be a gyógyszert

Bizonyos ásvány- és gyógyvizek meggyengíthetik a gyógyszerek védőbevonatát, ami miatt azok veszíthetnek a hatékonyságukból – derül...

Nem edzel eleget – vagy csak nem jól? A kutatók szerint itt a megoldás

Elég lehet egy apró változtatás az edzéseidben, hogy hosszabb és egészségesebb életet élj. A kulcs nem feltétlenül a több, hanem a...

Rainer-Micsinyei Nóra: Csodálatos és dermesztő, hogy Deák Dániel komolyan gondolja – Kultúrtáj

Mit tehetünk, hogy Orbán Viktor esete ne ismétlődjön meg? Mitől működött hatékonyan a nemzeti megfélemlítés rendszere? Nézze meg Ön...

Nem lett könnyebb az újságírás helyzete Magyarországon az áprilisi választás óta

Média helyzet: bedőlő szerkesztőség, csökkentett fizetések és kérdőjelek a közszolgálati média kapcsán.

Súlyos bajba került a leggazdagabb megyeszékhely: azonnali egyeztetést szeretne Magyar Péterrel Pintér Bence

Újra egyeztetést kezdeményez Győr vezetése Magyar Péter miniszterelnökkel és Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési...

Hold, K&H, Wood & Co. és Concorde: ők vitték el a legújabb innovációs díjakat

A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis...

A késelés orvos áldozata elvesztette a szemét, lincselő hangulat Belfastban

Egy szudáni menedékkérő által többször megszúrt kórházi radiográfus elvesztette az egyik szemét a belfasti késeléses támadás...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0