Ezt olvasta már?


Konferencia-liga - Új vezetőedzővel várja az Olimpiakosz a Ferencvárost

Közel két évtizedig egyetlen magyar labdarúgócsapat sem élte meg a kupatavaszt a nemzetközi porondon, a Ferencváros viszont 2023 után 2024-ben is a kieséses szakaszban szerepelhet: ezúttal a Konferencia-ligában az Olimpiakosz lesz az ellenfele a 16 közé kerülésért.

 

A tavaly az Európa-ligában nyolcaddöntős magyar bajnok maga mögött hagyta az ősz végi hullámvölgyet, amikor a sérült Varga Barnabás hiányában kilenc meccsből csak kettőt tudott megnyerni. A válogatott csatár felépülésének is köszönhetően viszont remekül kezdte a 2024-es esztendőt, ugyanis mindhárom mérkőzését megnyerte az OTP Bank Ligában, ráadásul igencsak gólerős játékkal. Utóbbiban elévülhetetlen érdemei vannak a tavaly még paksi játékosként gólkirály Vargának, aki a tíz találat felét vállalta magára idén.

A zöld-fehérek nemcsak a góllövőlista éllovasának visszatérésével erősödtek a tavaszi folytatásra, hanem új játékosok igazolásával is, akik közül az elefántcsontparti középpályás, Habib Maiga és a bosnyák csatár, Kenan Kodro is bevethető a harmadik számú európai kupasorozatban. A két klub keretének értéke között azonban így is jelentős a különbség, az Olimpiakoszé dupla annyit ér a szakértők szerint. Ennek ellenére a Ferencváros korántsem esélytelenül várja a párharcot és a pireuszi első felvonást, mivel a rivális ebben a szezonban elmarad a várakozásoktól, amit nemcsak bajnoki tabellán elfoglalt negyedik helye mutat, hanem az is, hogy már két edzőváltásra is sor került ebben az idényben.

Az viszont jelentősen megnehezíti a Ferencváros és Dejan Stankovic vezetőedző felkészülését, hogy José Luis Mendilibart vasárnap nevezték ki, azaz éppen a csütörtöki összecsapáson debütál majd a piros-fehérek kispadján. Ennek nyomán ugyanis nem lehet tudni milyen taktikai, szerkezeti és személyi változások várhatóak a görög csapatban. A spanyol tréner tavaly mindenesetre hasonló feladatot kapott, akkor márciusban került a Sevillához, amelyet aztán az Európa-ligában vezetett végső diadalra éppen Budapesten.

A Ferencvárosnak ez lesz a hatodik párharca görög ellenféllel szemben, az Olimpiakoszról kellemes emlékeket őrizhet, mert 1996-ban elbúcsúztatta az UEFA Kupa első fordulójában, miután 3-1-es hazai sikerét követően idegenben 2-2-es döntetlent ért el. Emellett 1965-ben a BEK-ben a Panathinaikoszt, hat évvel később pedig a második számú sorozatban a Panionioszt is kiejtette. Ami rossz előjel, hogy a legutóbbi két alkalommal az FTC alulmaradt görög riválisával szemben: 1997-ben az OFI Kréta és 1998-ban az AEK Athén búcsúztatta az UEFA Kupában. Az Olimpiakosz egyetlen magyar ellenfele a nemzetközi kupasorozatokban a Ferencváros volt.

Az Olimpiakosz és a Ferencváros eddigi menetelésében akad közös pont: a görögök az Európa-liga selejtezőjében nyáron előbb a Genket, majd a Cukarickit búcsúztatták veretlenül, amelyek így a Konferencia-ligába kerültek - éppen a Ferencvárossal azonos csoportba. A magyar bajnok aztán ősszel a belga és a szerb csapatot megelőzve végzett veretlenül másodikként a csoportjában a tavaly döntős olasz Fiorentina mögött. A pireuszi gárda a Sallai Rolandot is foglalkoztató német Freiburg, illetve a Konferencia-ligát tavaly megnyerő angol West Ham United mögött lett harmadik az El-csoportkörében, így esett le a Kl-be, ahol most a magyar bajnokkal akadt össze.

A több mint 32 ezer néző befogadására alkalmas Karaiszkakisz Stadionban csütörtökön - közép-európai idő szerint - 18.45-kor kezdődő találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és a Kossuth Rádió. A visszavágót egy héttel később a Groupama Arénában rendezik.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Lépett az ügyészség az inaktív pártok miatt

Több tucat olyan szervezet van, amelyik nem indult két egymást követő választáson.

Két magyar futballistával nyert a Köbenhavn a Konferencia-ligában

A dán csapat a portugál Bragát győzte le magabiztosan.

Saját mérkőzéseire is fogadott, 24 évre eltiltották a profi teniszezőt

70 ezer dolláros csekket is kapott a büntetés mellé.

Meglepő számok érkeztek a bérekről: ennyivel nőtt a magyarok fizetése, már 740 ezer felett a bruttó átlagkereset

A nettó átlagkereset már közel 520 ezer forint, a bérek reálértéke pedig 8,6 százalékkal nőtt egy év alatt.

Emelkedett a nettó átlagkereset Magyarországon

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Háromórás vita robbant ki az EU-csúcson

Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére...

Elindult az ingyenes MediaScan sajtófigyelő – még reklám sincs rajta

Ingyenes és reklámoktól mentes hazai sajtófigyelő indult MediaScan néven, amely egy felületen szedi csokorba a magyar szerkesztőségek...

Egyre több kamerával figyelik a szabálytalankodókat a horvátok

Péntektől 39 új helyszínen figyelik kamerák a szabálytalanul megálló és várakozó járműveket Zágrábban, így a felügyelt pontok...

Tisza-kormány: megy a harc az Uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós...

Újraélednek a Digitális Polgári Körök, a korábbi alapító felesége is beszállt a bizniszbe

A fideszes kezdeményezés az online jelenlét helyett inkább a közösségépítésre helyezi a hangsúlyt.

Majka elárulta, hogyan gazdagodott meg valójában: „Ha otthon ülsz, akkor nem lesz szerencséd” – videó

Majka, a hazai show-business egyik legismertebb alakja őszintén beszélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencse szerepéről...

Mikor lesz itthon euró? Bemondták a dátumot, ekkor jöhet a csatlakozás

Bár az aszálykárok és a magas olajárak miatt a vártnál jóval nagyobb lehet a magyar költségvetési hiány, Magyarország 2032-ben...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0