Ezt olvasta már?


Kormányzati portál: tudnivalók a külföldről hazatérőknek

A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden.

A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére és munkahelyére pedig az egyik legfőbb veszélyt a vírus behurcolása jelenti. A külföldről hazatérő magyar állampolgárok fő szabály szerint 14 napos hatósági házi karanténra számíthatnak, ez alól csak két, a beutazást követően Magyarországon készült negatív PCR-teszt esetén kaphatnak felmentést - írták.

Tudatták, hogy a munkájuk miatt ingázók segítésére a szomszédos országok állampolgárai és a magyar állampolgárok karanténmentesen jöhetnek be az országba, vagy térhetnek haza, ha a határtól 30 kilométeren belül laknak. Ők Magyarországon és a szomszédos országban is csak a határtól számított 30 kilométeres sávban tartózkodhatnak.

A szabályok értelmében a külföldről érkező magyar állampolgárok és magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalomban a Magyarországra történő belépéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelyet kötelesek eltűrni. Ha a vizsgálat során fertőzés gyanúja merül fel, az állampolgárnak az illetékes járványügyi hatóság - a magyarországi lakóhely/tartózkodási hely szerint illetékes járási/kerületi hivatal - által kijelölt karanténban vagy 14 napos hatósági házi karanténban kell lennie. Erről már a határátlépéskor hivatalos dokumentumot kap, a hatósági házi karantént jelző piros cédulát pedig köteles a lakás bejárati ajtajára kiragasztani, és otthonában tartózkodni - írták.

Hozzátették: a hatósági házi karantén betartását a rendőrség ellenőrzi személyesen, vagy az érintett hozzájárulása esetén elektronikusan.

Az érintettek önköltségen két alkalommal - a belépést követő öt napon belül legalább 48 óra különbséggel - elvégeztetett negatív PCR-teszt esetén felmentést kaphatnak a karantén alól. Ez esetben az érintettnek a belépés után ügyfélkapun vagy e-mailben kérelmet kell benyújtania a magyarországi lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalhoz, Budapesten a kerületi hivatalhoz.

A kérelem benyújtásának díja háromezer forint.

Ismertették: az ügyfélkapus kérelmet bejelentkezés után a www.epapir.gov.hu felületen a Dokumentumok alatt lehet feltölteni. Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett Eljárási illetékbevételi számlára, a 10032000-01012107 számlaszámra kell utalni. A kérelmező ezután kapja meg az engedélyt, amellyel a tesztelés idejére elhagyhatja a karantént.

Ha mindkét PCR-teszt negatív, a területileg illetékes járási vagy kerületi járványügyi hatóság határozatot ad ki a hatósági házi karantén alóli felmentésről. A karantén csak a határozat megérkezése után hagyható el. Hangsúlyozták: a PCR-teszt nem kötelező, csak abban az esetben kell elvégeztetni, ha az illető szeretne felmentést kapni a karantén alól.

Kitértek arra is: ha valaki a karantén ideje alatt koronavírus-fertőzés tüneteit - láz, fáradtság, száraz köhögés, íz- és szaglásérzékelési zavar - észleli, maradjon otthon, ne menjen közösségbe, és telefonon értesítse háziorvosát. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak - például nehézlégzés, tüdőgyulladás -, a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről.

Azon laborok listája, ahol SARS-CoV-2 PCR-teszt rendelhető, a www.nnk.gov.hu/index.php/mintavetel-celjabol-felkeresheto-intezmenyek honlapon található.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiszivárgott: titokban Amerika techmilliárdosok fizették Trump hajmeresztő ötletét

Az Nvidia és az Apple egyaránt 25-25 millió dollárt ajánlott fel Donald Trump tervezett fehér házi báltermének megépítésére –...

Itt vannak a friss számok: kiderült, mennyit keresnek a magyarok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatása szerint meghaladta az 519 ezer forintot a nettó átlagbér augusztusban, a...

Ingyenes rollerezést kínál a Revolut Magyarországon

Új partneri kedvezménnyel bővült a Revolut előfizetőinek kínálata: a Premium, Metal és Ultra csomag ügyfelei havonta egy díjmentes...

Életveszélyes hibát találtak ezeknél a gyereküléseknél,visszahívást rendelt el a német autóklub

A gyermekek biztonsága az autóban minden szülő számára elsődleges, ezért különösen fontos, hogy mindig megbízható gyermekülést...

Fontos információt tett közzé Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán

A háború 2022-es kitörése óta első alkalommal került sor házelnöki szintű kétoldalú tárgyalásra Magyarország és Ukrajna között:...

Tálcán kínált cseh bukta a Fradinak: "Azt sem tudom, mit látott a játékvezető, szerintem nem volt 11-es" - lapszemle

Így látták a cseh lapok és portálok a csütörtöki Ferencváros-Viktoria Plzen Európa Liga-mérkőzést (2-1). Lapszemle.

Mentális egészség a munkahelyen: új uniós fókusz

A pszichoszociális kockázatokat nem lehet többé kizárólag egyéni stresszkezelési kérdésként kezelni. 2026 őszétől a munkahelyi...

Döntöttek a Házasság első látásra szereplői: Laci zokogva mondott nemet

Nem voltak könnyű helyzetben a Házasság első látásra szereplői.

Karikó Katalint ez a legendás színésznő játssza majd el a színházban: döbbenet, hogy átalakult a szerepért

Karikó Katalin Nobel-díjas kutató történetét színpadra viszik, legendás magyar színésznő játssza el a kutató szerepét.

Többtucatnyi magyar pártot szüntetne meg az ügyészség: van köztük olyan, ami egyesületként tovább működhetne

Összesen 61 olyan pártot fenyeget a megszűnés, amelyek az elmúlt két választás során egyetlen jelöltet sem indítottak. Van, amelyik...

Meghívták Zelenszkijt az október 23-i megemlékezésre, Budapestre érkezhet

Az ukrán elnök helyettes kabinetfőnöke beszélt erről. Azt nem tudni, elmegy-e.

0

Sport

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0