Koronavírus - Meghaladta a kétmilliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 2 064 115 lett csütörtök reggelre, miközben világszerte 137 020-an vesztették életüket a Covid-19-ben, és 512 092 a gyógyultak száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Szerda reggel 1 982 281 volt a fertőzöttek száma, 126 722 a halálos áldozatoké és 487 471 a gyógyultaké.
A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
A legtöbb regisztrált fertőzött továbbra is az Egyesült Államokban van: 638 111. A halálos áldozatok száma 30 844, a gyógyultaké 52 640. Eddig 3 242 755 tesztet végeztek el, ebből 526 012-t a járvány által leginkább sújtott New Yorkban. Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fehér Házban azt mondta, az adatok arra utalnak, hogy az ország túl van a járvány csúcspontján. Bejelentette azt is, hogy csütörtökön előterjeszti a gazdasági újraindítást felvázoló kormányzati tervet, hangsúlyozta azonban, hogy az ország gazdaságát csakis a tagállamok kormányzóinak egyetértésével indítja újra.
Spanyolországban 180 659-re nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, 18 812-re az elhunytaké, a gyógyultaké pedig 70 853. A járvány miatt kihirdetett szükségállapot egyelőre április 25-én éjfélig van érvényben, de újbóli meghosszabbítása várható.
Olaszországban 165 155-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma és 21 645-re a halálos áldozatoké. A gyógyultak száma 38 092. A polgári védelmi hatóság tájékoztatóján hangsúlyozták, hogy a májusban az egész országban tervezett újraindulást "óvatosan és fokozatosan" kell bevezetni.
Németországban 134 753 fertőzöttet regisztráltak eddig, közülük 3804 elhunyt. A gyógyultak száma 72 600. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdán kötött megállapodása szerint április 20-án megkezdik a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások fokozatos lazítását.
Franciaországban 134 582 fertőzöttet és 17 188 halálos áldozatot tartottak nyilván csütörtök reggel. A gyógyultak száma 31 470. Emmanuel Macron elnök május 11-éig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozásokat.
Az Egyesült Királyságban 99 489 dokumentált fertőzött és 12 894 halálos áldozat van. A gyógyultak száma 368. A brit kormány célkitűzése az, hogy a hónap végéig 100 ezerre emelkedjen a naponta elvégzett koronavírustesztek száma.
Iránban 76 389 a regisztrált fertőzöttek száma, az elhunytaké 4777, 49 933-an pedig felgyógyultak a betegségből.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.
Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 83 402 esetet tartottak nyilván szerda reggel. A halálos áldozatok száma továbbra is 3346, csütörtökre virradóan nem jelentettek új halottat. A betegségből már 78 370-en felgyógyultak.
hírek innen, onnan
Karácsony Gergely a botrányos közgyűlés után: Bizonyos dolgokat rendbe kell tenni, akkor is, ha ez konfliktusokkal jár
Nincs vége a vitának.
Virtuálisan folytatódott a csata a főváros rendkívüli közgyűlése után
A fővárosi Fidesz-frakció azért indítványozta a rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy megvitassák az állam és a főváros...
Magyar Péter elmondta, miről állapodtak meg Zelenszkijjel Brüsszelben
A miniszterelnök négyszemközti tárgyalást folytatott Brüsszelben Ukrajna elnökével, melynek részleteiről maga számolt be. Szóba került...
Négyszemközt tárgyalt Brüsszelben Magyar Péter és Zelenszkij ukrán elnök
A magyar kormányfő teljes szolidaritásáról biztosította az ukrán elnököt a hazája ellen majdnem 5 éve tartó „embertelen orosz...
Szikla zárta el a fontos tengerparti utat Rodoszon
Heves viharok nyomán földcsuszamlás történt Rodoszon, ahol egy lezuhanó szikla elzárta az Anthony Quinn-öbölhöz vezető egyetlen utat,...
Beismerte tettét a fiatal, aki vascsővel verte agyon a kismalacokat – videón a felkavaró eset
„Nem szeretem bántani őket, de ilyenkor sajnos ez a dolgom velük” – mondta az elkövető.
Bódi Sylvi megmutatta a családi dióültetvényüket, itt tevékenykedik a modell napközben
Bódi Sylvy aktívan kiveszi a részét a családi diószüretből: a háttérmunkák és az üzletfejlesztés mellett egy hirtelen ötlettől...
Kevés a szakember, a betegeket pedig nincs hol elhelyezni – Válságban a budapesti belgyógyászati ellátás
A belgyógyászatok túlterheltsége a sürgősségi osztályokon is komoly fennakadásokat okoz, hiszen emiatt az új páciensek fogadása is...
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
Magyar a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként tekint a kisebbségi törvény elfogadására, valamint szolidaritásáról...
Négy évtizedes korszak zárul le a Sonynál
A Sony az év végén leállítja az utángyártott autórádiók szállítását.
Hatalmas tűz a Fertő-tónál – képek
Ruszton 250 tűzoltó küzdött a lángokkal. Lángolt a ruszti öböl, 220 hajóállás és 200 hajó is odaveszhetett.
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


