Ezt olvasta már?

Megszűnik két iskola Szekszárdon

Pénzügyi okból megszűnik egy alapítványi általános és egy szeretetszolgálati szakképző iskola Szekszárdon augusztus 31-én - közölték az intézményvezetők csü...

0

Koronavírus - Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

"A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni" - fogalmazott a kormányfő, úgy értékelve: a magyar védekezés bevált. Azt mondta, "ha tartjuk azt, ahogy eddig éltünk, és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, és "a szükséges eszközöket mi gyártjuk", mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb.

Megjegyezte továbbá: a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.

Mit sem érnek azonban az eszközök, ha a szabályok nem pontosak, illetve az emberek nem tartják be őket. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a következő hullám elleni védekezésre "úgy fussunk rá, hogy ne legyen vita semmiről se" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a tervszerű, higgadt, kiszámítható védekezést nem szabad feladni, "nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás", hanem "legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk". A "nyugalom hátterében" folyamatosan több száz ember áll készenlétben "egy gépház megbízható módján" - jelezte.

A miniszterelnök elmondta: az operatív törzs ülésezik, keddenként tesz javaslatot a kormánynak az esetleges módosításokra, erről a kabinet szerdánként tud határozni, a döntések pedig pénteken lépnek hatályba. Ez elsősorban a külföldre utazóknak fontos - folytatta -, mert a veszély most a vírus behurcolása. Ezért arra kérte az érintetteket, hogy kövessék az országbesorolásokat, és külföldre utazás esetén a zöld jelzésű országokat válasszák, ne a sárgákat és a pirosakat, mert ezzel nemcsak magukra, hanem az itthon maradókra is bajt hozhatnak. A világban sok helyütt megindult a második hullám - hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozóknak is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket. A keretből 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.

A munkaügyi helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy a járvány miatt összességében ugyan megtört a foglalkoztatás lendülete, de ezt már sikerült visszaállítani, néhány hét múlva pedig az is kijelenthető lesz, hogy teljesült az a kormányzati vállalás, amely szerint annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit tönkretett a vírus.

A kormány a gazdasági védekezés egy speciális változatát alakította ki - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy sokat szokott segíteni neki a "szellemileg nagyon bátor" Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint "kanyarban kell előzni", vagyis ki kell találni olyan speciális magyar válságkezelő lépéseket, amelyekkel előnyre lehet szert tenni a válság időszakában.

Más országok válságkezeléséhez képest a legfontosabb eltérésnek a kormányfő azt tartja, hogy Magyarország nagyon jelentős összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén. Ez pedig jövőre fantasztikus eredményeket fog produkálni, 2021-ben egy olyan "beruházási boom" mutatkozik majd meg a magyar gazdaságban, amire régen volt példa, és "jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk" - értékelt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt egy bizonytalansági tényező zárójelbe teheti: ha van második hullám, és az térdre kényszerít bennünket.

A rádióműsorban szó volt arról is, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Veszprém, amiről a kormányfő azt mondta: ez egy lehetőség lesz arra, hogy ezt a fantasztikus országot megmutassák a világnak, de akkor az nem lehet koszos, viharvert. Veszprém egy ékszerdoboz, a lábainál pedig ott a Balaton - fogalmazott.

A kulturális fővárosi program jó kezekben van, Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes fogja össze kormánybiztosként, és a térségre összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak - ismertette.

A legutóbbi EU-csúccsal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt: a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint "amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb", hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert "az a mienk, azért mi dolgoztunk meg". A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért "jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni, különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.

"A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba" - közölte Orbán Viktor.

 







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Starthoz álltak a versenyzők: itt vannak a kisbéri fogathajtó derbi első eredményei

A HelloVidék az indulás napjától kezdve követi az eseményeket és az aktuális eredményeket. A versenyen induló fiatalokat is megéri...

Meghalt Reigl Judit festő

Az egyik legsikeresebb kortárs magyar művész volt.

A kórházparancsnokok csaknem harmadát lecserélték

Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A bolgárok nem tűrik el a vezetőiktől, amit a magyarok igen

A bulgáriai tömegtüntetésekről közölt cikket Düh Európa ellen címmel a német Friedrich Ebert Alapítvány portálja. Az emberek négy...

Változás a kórházparancsnokoknál

Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Durvul a járványhelyzet, egyik szomszédunk szigorított Csehországgal szemben

Csehországban még mindig nem esik 200 alá az újonnan regisztrált napi fertőzöttek száma. A cseh egészségügyi minisztérium legfrissebb...

Drasztikus lépésekhez vezetett a járvány Németországban

Van, ahol öt napja már elkezdődött a tanév, de két iskolát máris bezártak koronavírus-fertőzés miatt.

Kemény szavak: csúnyán megbántott egy 11 éves kisfiút a híres műsorvezetőnő

Egyre több dolog derül ki Ellen DeGeneresről, akit az elmúlt időben a mérgező munkakörülmények miatt érik vádak. Most egy újabb...

Meghalt a legkeresettebb magyar művész

Művei a világ legfontosabb amerikai és európai múzeumaiban megtalálhatóak.

Albon egyre jobban ráérez a Red Bull autójára

Bár csak a 11. legjobb időt érte el pénteken, a Red Bull ifjú versenyzője, Alexander Albon azt mondja, egyre kényelmesebben érzi magát...

Sport

Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt

Nagyinterjú az utóbbi idők egyik legeredményesebb, de kétség kívül egyik legmegosztóbb edzőjével.

Újraindul a Bajnokok Ligája, a Real Madrid már ki is eshet

Közel féléves kihagyás után folytatódik zárt kapuk mögött az elitsorozat. A végeredmény megjósolhatatlan.

Gareth Bale nem hajlandó pályára lépni a Real Madridban

A walesi szélső kimaradt a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő keretből. A Real Madrid edzője, Zidane szerint nem sérült a játékos.

Lemondott Erdei Zsolt

Lemondott a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben viselt társelnöki tisztségéről az éjszakába nyúló elnökségi ülésen Erdei Zsolt.

Hiába a 147-es break, kiesett a négyszeres világbajnok a sznúker-vb-n

Az előző három világbajnokságon a döntőig jutó, négyszeres bajnok John Higgins meglepetésre már a második körben kiesett a sznúker-világbajnokságon.

Az egyik leggyorsabb futballistát babaolajjal kenik be, hogy ne tudják megfogni a védők

Nem elírás a cím, Adama Traoréről van szó, a világ egyik leggyorsabb futballistájáról.

Csúcsrangadóval tér vissza a képernyőre a Bajnokok Ligája

A Manchester City-Real Madrid árnyékában is lesz még mit nézni pénteken.

Zidane elárulta, hogy miért maradt ki a keretből Bale

A BL-párharc első mérkőzését, februárban a Manchester City vendégként 2-1-re megnyerte, a visszavágó pénteken 21 órakor kezdődik.

Meghalt a Crvena zvezda amerikai kosarasa

A játékos edzés közben kapott szívrohamot.

Felébredt a kómából a horrorbalesetet szenvedő kerékpáros

Fabio Jakobsen túl van az életveszélyen, de felépülése hosszú lesz.

Miért bukott ekkorát a Premier League egyik legizgalmasabb játékosa Manchesterben?

Alexis Sánchez sztárként igazolt a Manchester Unitedhez, de jobb napjain is csak egy minőségi kiegészítő ember szintjén futballozott.

A Real elleni sajtótájékoztatón jelentette be Guardiola, hogy távozik a spanyol játékos

A spanyol tehetség nem hosszabbítja meg szerződését a Manchester Cityvel.

0

Bulvár

Meghalt a NOX együttes táncosa

A hírt Péter Szabó Szilvia közölte a rajongókkal.

Meghalt a NOX együttes állandó táncosa, Baraté Péter

A hírt a zenekar énekesnője, Péter Szabó Szilvia jelentette be.

Félelmetes látvány fogadott egy nyíregyházi férfit a WC-be lépve.

Sokak titkos félelme az, hogy egy családi házban vagy éppen egy panellakásban élve, előbb-utóbb valamilyen állat megjelenik a csövekben vagy éppen a WC-ben. Voltak már videók és fotók WC-ben megjelenő patkányokról vagy éppen kertben mászkáló madárpókról, de nemrégiben Nyíregyházán egy lakó döbbenetes látvánnyal szembesült, amikor elment WC-re. Az esetről az egyik televíziós csatorna számolt be, [...]

Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó

A gyász talán feledteti a régi sérelmeket.

5 dolog, ami jólesik a nőknek szeretkezés közben, de a férfiak nem tudnak róla

Legyen szó tartós párkapcsolatról vagy akár egy rövidtávú kalandról, a jó szex igenis fontos. Ha meg akarunk őrizni és jól akarunk működtetni egy szexuális kapcsolatot, akkor nem elég rutinosan követnünk az eddig beváltakat, mert minden nő más és más. Nézzük, mire érdemes figyelnie a pasiknak szex közben, ha jót akarnak maguknak, és persze főként nekünk!

Balatoni villájában vették őrizetbe a milliárdost - videó

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a NAV nyomozói - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Régi szavak kvíze: tudod, mi volt az asztalfia és a vánkos? - Mennyit ismersz közülük?

Tíz régi szó jelentésére kérdez rá a következő kvíz.

Ezek az Alzheimer-kór és a demencia első jelei

Honnan is tudhatja az ember, hogy hozzátartozója Alzheimer-kórban vagy más demenciában szenved? Ha feledékenyek vagy könnyen összezavarodnak a szüleink, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy progresszív neurodegeneratív betegség alakult ki náluk. Mindenkinél másképp és eltérő súlyossággal jelentkeznek a tünetek, ám vannak olyan jelek, amik már korán óvatosságra inthetnek. Az alábbi változásokban ragadhatóak meg leggyakrabban a [...]

Kiderült, melyik milliárdost vették őrizetbe a nyomozók Debrecenben

A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai.

Négy országot ajánl a nyaralásra Orbán Viktor - védőoltást rendelt Magyarország

Az ország intelligenciaszintje, utazási-nyaralási célpontok, munkahelyteremtés és némi újabb libernyákozás - ezek a témák is szóba kerültek a pénteki miniszterelnöki rádióinterjúban, ahol kiderült: 5 millió védőoltást rendeltünk az EU programján keresztül.

0