Ezt olvasta már?


Koronavírus - Országos tisztifőorvos: a járvány lecsengő szakaszában van

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: 430 embert kezelnek kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztetett arra, hogy két hete még az aktív fertőzöttek körülbelül fele volt kórházban, most már kevesebb mint egyharmaduk. Vagyis az aktív fertőzöttek is jellemzően könnyebben vészelik át a fertőzést - közölte.

A pozitívként regisztráltak életkor szerinti megoszlásának adatait ismertetve elmondta: a 3756 emberből 1 éves kor alattiak hárman voltak, 1-2 évesek 9-en, 3-5 évesek 7-en, 6-9 évesek 10-en, 10-14 évesek 21-en, 15-19 évesek 30-an. A regisztrált fertőzöttek között 20-29 évesek 267-en, 30-39 évesek 318-an, 40-49 évesek 529-en, 50-59 évesek 587-en, 60-64 évesek 264-en, 65-79 évesek 946-an, 80 év felettiek pedig 765-en voltak.

Az elhunytak életkor szerinti megoszlásáról az országos tisztifőorvos közölte: 29 éves kor alatt nem halt meg senki koronavírus-fertőzéssel összefüggésben Magyarországon. Hozzátette: 30-39 éves korban hárman, 40-49 évesesen nyolcan, 50-59 évesen 19-en, 60-64 évesen 24-en, 80 éves kor felett 228-an haltak meg a betegséggel összefüggésben. Kiemelte, 100 ezer lakosra öt elhunyt és 38 beteg jut.

Müller Cecília kitért arra is, hogy vidéken újra megnyitnak az óvodák és a bölcsődék. Kiemelte, hogy minden helyszínen megtörtént a fertőtlenítés, nagytakarítás, a gondozók, óvónők felkészülten várják a gyerekeket.

Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a kedvező járványügyi helyzet lehetővé teszi a népegészségügyi szűrővizsgálatok június 1-jével történő újraindulását is.

A nők mammográfiai szűrővizsgálata és a nőgyógyászati onkológiai szűrések, valamint az 50-75 éves korosztálynak szervezett vastagbélszűrés elindítása szükséges, hiszen a magyarországi halálozások 25 százalékáért valamilyen daganatos megbetegedés felelős - mondta.

Jelezte, ezen szűrővizsgálatok fájdalommentesek, az általuk időben felfedett elváltozások pedig jó eséllyel gyógyíthatók, így arra kért mindenki, éljen a szűrések lehetőségét.

Azzal kapcsolatban, hogy mikorra áll helyre a járvány előtt elérhető egészségügyi ellátások teljes köre, Müller Cecília nem tudott pontos dátumot mondani, azonban hozzátette: a közfinanszírozott ellátásokat fokozatosan vezetik vissza, fenntartva a járványügyi készültséget.

Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott a járvány elleni védekezésben jelentős szerepet játszó egészségügyi hatóságok munkatársainak, akik "láthatatlanul a háttérben rengeteget dolgoztak" az elmúlt hónapokban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezt kívánta Palvin Barbara a terhessége alatt - még a férjét is meglepte

Bármikor megszülethet Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse kislánya. A szupermodell és színész kedvese a várandósság bejelentése óta...

Ezektől a magyar ételektől dobnak egy hátast az oroszok, egy helyi lakos árulta el az értetlenségük okát

Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a...

Gyurcsány Ferenc: „A remény indíthatja el a társadalmi változást”

A gyenge intézmények miatt a felgyülemlett elégedetlenség hirtelen törhet felszínre. A Gyurcsány Ferenc: „A remény indíthatja el a...

Hatalmas füst szállt fel: szétbombázták Oroszország egyik legfontosabb olajcentrumát

Ukrajna az éjszaka folyamán több tucat drónnal támadta a Leningrádi megyében található kikötőt, a felvételek szerint sikerrel – írja...

A világháborús jóvátétel kifizetésére szólította fel Németországot a lengyel elnök

A korábbi lengyel kormány számításai szerint a második világháborúban elszenvedett károk értéke elérheti a 6,2 ezermilliárd zlotyt.

Itt a Fidesz reakciója a költségvetés módosítására

A be nem tartott ígéretek költségvetésének nevezte a fideszes Palóc André a 2026-os büdzsé módosításáról szóló kormányzati...

Vitézy bevallotta: voltak kétségei, de végül sikerült, ma reggel átmentek a vizsgán

Rendben elindult az ország busz- és vasúti közlekedése a tanév első napján, jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter.

Ítéletet mondott a hitelminősítő az Alteóról

Megerősítette az Alteo BB+ kibocsátói hitelminősítését a Scope Ratings, miközben előzetesen szintén BB+ besorolást adott a társaság...

Baka András: minden gyereknek jár a lehetőség, hogy tanuljon és fejlődjön

Az oktatás szellemisége formálja a közösséget, megalapozza a nemzet jövőjét - hangoztatta Baka András köztársasági elnök a Somogy...

Rendőri közbelépés a budapesti lomtalanításon – súlyos bűncselekmények

A II. kerületi rendőrök a több napig tartó lomtalanítás során számos esetben intézkedtek. A Rendőri közbelépés a budapesti...

Kiderült, miért pusztult el a negyedik zebra Hatvanpusztán

A Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaságot több mint másfél millió forintra büntette az illetékes kormányhivatal....

Ő Bud Spencer 33 éves izompacsirta unokája: Carlo nagyon hasonlít legendás nagyapjára

Íme Bud Spencer unokája, Carlo. A 33 éves férfi MMA-bajnokként igazi izompacsirta.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok

A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

0