Ezt olvasta már?

Jelentősen romlott a levegőminőség

Jelentősen romlott a levegőminőség a magas szállópor-koncentráció miatt több településen - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel.

0

Korszerűsítik a szekszárdi távhőrendszert

Szekszárdon 289 millió forintos beruházással korszerűsítik a távhőrendszert, a beruházásnak köszönhetően öt százalékkal csökken a városban a földgázfelhasználás.


hirdetés

A korszerűsítéshez a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programból ötven százalékos támogatást nyert el.

Az idén kezdődő és jövő év végéig befejeződő beruházás keretében kazánokat korszerűsítenek, nyolc hőközpontot újítanak fel, és a belvárosban 300 méter hosszan vezetéket cserélnek - közölte a város polgármesteri kabinete az MTI-vel.

A kazánok rekonstrukciójával évente mintegy 250 ezer köbméterrel csökken majd a földgázfelhasználás. A vezetékcserével felére csökken az érintett szakasz hővesztesége, és a hőközpontok a felújítás után húsz százalékkal kevesebb villamos energiát fogyasztanak.

A kabinet tájékoztatása szerint a vezetékcserével, illetve az 1845 lakás számára fűtési és használati meleg vizet biztosító hőközpontok rekonstrukciójával jelentősen nő a távhőrendszer üzembiztonsága.

 

forrás: mti







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0

hírek innen, onnan

Az elmúlt egy év legjobb tájfotói: lélegzetelállító felvételeket mutatunk

Az évente megrendezett verseny legjobbjait ezúttal közel háromezer kép közül válogatták ki.

Vereséggel tért vissza a világelső

Oszaka Naomi meglepően könnyedén kapott ki Kristina Mladenovictól a dubaji tenisztornán.

Szijjártó Péter az Euronews riporterének: ?Ne sértegesse a magyarokat, fejezze be!?

Szijjártó Péter olyan interjút adott, amilyet Szijjártó Pétertől várni lehet.

Majdnem Afrikában jött létre a modern Izrael, de az ugandai zsidók nem csak ezért érdekesek

Miért nem Ugandában ? vagy Kenyában ? alapították meg a zsidó államot? Hol halt hősi halált az izraeli miniszterelnök bátyja? Kik az...

Így búcsúznak a hírességek Karl Lagerfeldtől

Többek között Anna Wintour, Naomi Campbell és Diane Kruger is megemlékezett az ikonikus divattervezőről.

Meghalt Karl Lagerfeld: a divat kevesebb lesz nélküle

Karl Lagerfeld a divattörténet egyik meghatározó alakja volt, aki munkásságával nemcsak befolyásolta, hanem formálta és teremtette a...

Göndör haj, egy éjszaka alatt: természetes hatású loknik, hőhatás nélkül

Manapság annyiféle hajgöndörítő eszköz és módszer áll a rendelkezésünkre, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy szakállas...

Súlyos hatással lenne Magyarországra Trump tervezett döntése

Szlovákia és Magyarország az elsők között szenvedné meg az amerikai autóipari védővámok bevezetését - írja a Bloomberg.

Csoportgyőztes a férfi pólócsapat a Világligában

A továbbjutás már az oroszok elleni meccs előtt eldőlt.

Nem indult nyomozás a dunaharaszti gazda ellen, aki állítólag disznóval fajtalankodott

Feljelentést kapott, bűncselekmény hiányában azonban nem indított nyomozást annak az idős férfinak az ügyében, aki egy videó tanúsága...

Itthon lelhet otthonra a Budapestről kitiltott Red Bull Air Race

Eddig is sejthető volt, hogy egy Balaton-környéki helyszín lesz a befutó, ennél azonban keddtől többet is lehet tudni.

Megkezdődött a végjáték: döntőjéhez érkezett A Dal 2019 - mutatjuk hol és mikor nézheti

Döntőjéhez érkezett A Dal 2019, szombaton kiderül, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyeri el a Magyarország legjobb dala címet. A...

0

Sport

Borzalmas körülmények várnak a kajak-kenusokra a 2020-as olimpián

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint Kozák Danuta bebizonyította, ő Magyarország legjobb sportolója.

A szezon első F1-es tesztjén Vettelt megszorítani sem tudták

A Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a barcelonai teszt első napján.

Egymillió dolláros vérdíjat tűztek ki a kínai óriás fejére

Aztán összekeverték egy franciával, akinek ez lett a veszte.

A ManUnited kiverte a címvédő Chelsea-t az FA-kupából

Utolsóként a Manchester United jutott az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjébe.

Bajba kerülhet Kalmár Zsolt a DAC-Slovant követő nyilatkozata miatt

Vizsgálatot indított a Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.

Telt ház előtt játszik a magyar válogatott a világbajnoki ezüstérmes ellen

Minden jegy elkelt az Európa-bajnoki selejtezőre.

Capello megnevezte a világ egyetlen zsenijét

Volt csapatáról is beszélt.

Komoly fejfájást okozhatnak Dárdainak a ma kapott hírek

Ráadásul a Bayernnel találkoznak hétvégén.

Újabb csapattárs hajított követ Gareth Bale-re

Nem folytathatja így sokáig a walesi.

0

Bulvár

Szavazzon kedvenc orvosára. Mutatjuk a megyei jelölteket

A kitüntetést kilenc olyan orvos kapja, akik elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal példát mutatnak a magyar egészségügyben. Hét díjról a közönség szavazata, két különdíjról a kampányt életre hívó alapítvány dönt.

Vettél ilyen olajat? Azonnal dobd ki, lágyítószer van benne

Határérték feletti lágyítószert mutattak ki az olajban.

Hihetetlen, mekkorák ezek a kutyák. Íme a 10 legnagyobb méretű fajta, akiket imádni lehet csak

Az alábbi óriási kutyafajták bizonyítják, hogy nem csak a kisebb ebek lehetnek csodálatos családtagok!

A vaginizmus

A félelem legtöbbször csak a tudatos magyarázó elve a vaginizmusnak. A szexuális zavar igazi kiváltó okának hátterében leggyakrabban lelki tényezők állnak.

Új kötelező felszerelés kell az autókba

Az automatikus vészfékező rendszert várhatóan 2022-től kötelezővé teszik az új autóknál.

Megdöbbentő meglepetés érte Palik Lászlót

Az Exatlon Hungary műsorvezetője alig akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy mi történik a pályán...

Neki ad a millióiból VV Zsuzsu

Nem csak lakásvásárlást tervez a 36 millió forintból a valóságshow-t megnyert Zsuzsu.

Bajba került az Orbán-kormány, elindult a tűzoltás

Egyes helyeken akadozik a hivatali ügyintézés, mert a tavaly létszámcsökkentés miatt nincs elég szakember az ügyek intézésére. A kormány átszervezésekkel próbál úrra lenni a helyzeten.

Szükséges a gyógyszeres koleszterincsökkentés? Íme, az új ajánlás

Öt év után adta ki új, koleszterinre vonatkozó ajánlását az amerikai kardiológiai szakmai szövetség, amelyet széles szakmai egyetértés fogadott.

Plusz 15 nap apasági szabadság? Az már elég családbarát!

A Morgan Stanley budapesti irodája számos családbarát intézkedéssel igyekszik elősegíteni a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését.

5 kedves vásárlói szokás, amit a kasszások titkon utálnak

Van néhány rossz szokás, amivel megnehezítheted a pénztárosok munkáját. Legközelebb lehet nem árt jobban odafigyelned a kasszánál!

Lefejezve találták meg az 1 hete eltűnt, gyönyörű anyukát

A holttest mellett egy levélre bukkantak, amit minden bizonnyal az üzletasszony elrablója írt.

blogmorzsák

A világ legolcsóbb új autói

Összegyűjtöttük a világ valaha volt 5 legolcsóbb autóját.

Trócsányi esete a korrupcióval és a plafonnal

A magyar kormány ellehetetlenítette a tisz­tességes tudományos kutatást.

Gundel Takács Gábor nyílt levele két példaképnek

Király Gábor és Halmosi Péter. A szombathelyi labdarúgás két emblematikus alakja. Nem fociról lesz szó.

A jelek szerint a szcientológia méreg­telenítő programját csinálta meg Curtis

Nem túl jó ötlet az egyik függőségből a másikba esni.

A pontatlan jé

Bangóné és Kunhalmi honanyák tegnap elvették a show-t az ellenzék elől.

Brüsszelben nem lesz fülkeforradalom

Az orbánizmus európai hatalomátvételének az esélye nagyjából nulla.

Félénk srácból rossz PUA

„Olyanokkal szédít minket, hogy ő csak egy­éjszakásra hajt, meg olyan lányokat ribancoz le, akiket egy narancslére sem mert meghívni.“

Kinyírja a kormány az állami csomagküldőt?

Kormányinfó: Nincs már szükség Erzsébet utalványra, nincs szükség a postára.

Hogyan választunk párt?

Rémisztő tények következnek: te az anyádra, amaz meg az apjára hasonlító párt választott magának. De miért? És biztosan jó ez nektek?

Búcsú a sárkányoktól

Végéhez ért az Így neveld a sár­ká­nyodat-trilógia. Sikerült-e meg­ugrani a harmadik résszel szemben támasztott magas elvárásokat?

A hely, ahonnan nem fogod berendezni a lakásod

Tanulj belőle, ismerd fel, ha csaló webshopba futottál bele!

A Langley-osztályú repülőgép- hordozó

Az USA több repülőgép-hordozó­val rendelkezik, mint a világ töb­bi tengeri hatalma egy­üttvéve. Honnan indult e sikertörténet?

0