Ezt olvasta már?

0

Közzétették a falusi csok támogatott településeinek listáját

Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok).


hirdetés

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám település került a listára, amely a kormany.hu oldalon érhető el.

Közölte: a program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető. Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csok támogatási rendszerének a kistelepüléseken. Ha 2022-ben továbbra is van igény a programra, a kormány dönthet a folytatás mellett, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatják, akár bővíthetik is - fejtette ki a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: 2015 óta már 100 ezer fiatal pár vette igénybe a csok-ot és a magyarországi falvak szempontjából jó hír, hogy a támogatások egyharmadát falvakban, kistelepüléseken használták fel.

Ugyanakkor szerinte kihívást jelentett a csok rendszerében a falvak szempontjából, hogy az így igénybe vett támogatásokat nagyobb részben valamilyen turisztikai vagy gazdasági erőcentrum vonzáskörzetében, jellemzően nagyvárosi agglomerációban lévő kistelepüléseken használták fel, és csak kisebb részben hátrányos helyzetű településeken.

A kormánybiztos szerint ezért indította el a kormány tavaly a magyar falu programot, amelyben idén legalább 150 milliárd forintos forrásból támogatják a helyi közszolgáltatások fejlesztését, életminőség-javító beruházásokat, illetve a falusi csok-kal a lakhatást is.

Ismertetése szerint a falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.

Megelőzendő, hogy az intézkedés rendkívüli módon felhajtsa a falusi ingatlanok árait, a kormány azt a döntést hozta, hogy a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig korszerűsítésre, felújításra fordítható - magyarázta a kormánybiztos. Hozzátette ugyanakkor, a három vagy több gyereket vállaló családok esetben, amennyiben a megvásárolt ingatlan ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeg a 10 millió forintos keretig teljes mértékben felhasználható lesz felújításra , bővítésre.

A kormánybiztos szavai szerint azok a családok, akik korábban már - akár a csok lehetőségeit kihasználva - megvásárolták ingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként, megkaphatják a falusi csok támogatási összegeinek felét: egy gyermek esetén 300 ezer forintot, kettő esetén 1 millió 300 ezer forintot, három vagy több gyermek esetén pedig 5 millió forintot.

Gyopáros Alpár elmondta: bár arra készülnek, hogy a hátrányosabb helyzetű településeken lényegesen alacsonyabbak az ingatlanárak, mint a fővárosban, a megyei jogú városokban vagy az agglomerációkban, ha mégsem lenne elegendő egy család számára a vissza nem térítendő támogatás, akkor lehetőség lesz állami kamattámogatású hitel felvételére. Használt lakás vagy ház vásárlására és felújítására két gyermek esetén 10 millió forintos, három vagy több gyermek esetén 15 millió forintos kamattámogatott hitellehetőség áll majd rendelkezésre, míg meglévő ingatlan felújítása esetén, ezen összegek fele, azaz két gyermeknél 5 millió, három vagy több gyermeknél pedig 7,5 millió forint - ismertette.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy a kormány döntése szerint a falusi csok támogatását kiterjesztik az egész ország területén a külterületi lakóingatlanokra, vagyis a tanyákra is.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a visszaéléseket megelőzendő, a kormány bizonyos kritériumokat is beépített a rendszerbe, így a támogatás igényléséhez erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt büntetlen előélet és két év társadalombiztosítási jogviszony szükséges. Ezen túl - folytatta - a programban saját vállalkozás vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő lakóingatlan megvásárlására nem lesz lehetőség, a támogatás felhasználását pedig részben a települési jegyző, részben a járási hivatalok hatáskörének szélesítésével szigorúan ellenőrzik majd. A támogatást a kormány a tisztességes magyar családoknak kínálja, nem pedig azoknak, akik tisztességtelen módon visszaélnének a lehetőséggel - indokolt.

 

Íme a lista







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Pert nyert egy magyar devizahiteles a bank ellen

Hétfőn megszületett az első jogerős ítélet egy olyan perben, amelyben már figyelembe vették a Kúria devizahiteles pereket vizsgáló...

Devizahiteles ügyek: a Kúria mondott is valamit, meg nem is

A Kúria, devizahiteleseket érintő állásfoglalása olyan, hogy mondott is valamit, meg nem is mondta el a hitelsikerek.hu szakértője az ATV...

Változás az időjárásban, kiadták a figyelmeztetést

Kedd estig a Kárpát-medence fölé egy anticiklon peremén eleinte még váltakozó nedvességtartalmú, majd egyre szárazabb, kissé melegebb...

Rosszul sült el a reklám, banánért vette meg az autót

A kereskedés azt írta, 10 ezer banánért el lehet vinni az autót. Aztán valaki megjelent 10 ezer banánnal.

Lelketlen kópia lett a szegény ember Notting Hillje

A Csekély esély olyan, mintha egy verset hiba nélkül, de a jelentését egyáltalán nem értve kántálnánk.

Oroszország visszakapja a szavazati jogát az Európa Tanács közgyűlésében

A határozat alapján a közgyűlés 18 orosz tagja visszakapja szavazati jogát, még időben az Európa Tanács új főtitkárának szerdai...

Benézel a lábai közé? Miniben terpeszt a nagy mellű dokinő

Chels Marie bevállalós képpel örvendeztette meg követőit az Instagram oldalán.

Valaki érti ezt? A világ 5 legnagyobb, máig megoldatlan rejtélyei

A világ tele van megfejtésre váró rejtélyekkel, melyek már évszázadok óta keltik fel a kíváncsiságot az emberekben. A piramisok...

Miért híznak nyáron a gyerekek?

A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit...

Tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz

Újabb tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp), amelyben már kilenc vállalat vesz részt -...

Autóipari K+F központot épít Érden az AVL

A motor- és hajtáslánc-fejlesztéssel foglalkozó osztrák tulajdonú AVL Hungary Kft. tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és...

0

Sport

Kigyulladt egy sportközpont Budapesten, egy kislány belehalt a sérüléseibe

Tűz ütött ki egy XII. kerületi sportközpontban. A Blikk úgy értesült, hogy egy embert a helyszínen újra kellett éleszteni.

Úristen, milyen popót vitt magával a nyaralásra a Fradi kézilabdázója!

Szoktunk mutatni csinos sportolócsajokat, de azért egy magyar fenék sokkal izgalmasabb, lényegesen formásabb tud lenni. Mégiscsak hazai.

60 méterről lőtt szabadrúgásgólt a 93. percben - videó

Könnyen lehet, hogy ez kupadöntőt ér a francia játékos csapatának.

Halálos balesetet szenvedett a népszerű raliversenyző

Háromszoros címvédpője volt annak a versenynek, amely elvette az életét.

Ez mégis mi volt? Nem gyakran látunk ilyet Lionel Messitől - videó

Hatalmas ziccert hagyott ki a Copa Américán Lionel Messi.

A Forma-E-ben sem csillapodnak a kedélyek a hétvégi futam után

Maga a küzdelem kevés izgalmat hozott, ellenben érdekes büntetésekkel borzolták a kedélyeket.

C. Ronaldo még nála is nagyobb legendával fotózkodott - kép

Ilyen az, amikor két világklasszis találkozik.

Neymar megüzente Barcelonába, visszamegy-e

Vissza kellene vonnia a Barcelona elleni pert, ha menni akar.

Neymar évi 14 millió euróval kevesebbet keresne Barcelonában

És vissza kell vonnia a Barcelona elleni keresetet is, amivel újabb 26 milliótól esne el.

Ian Thorpe és az olimpiai arany átka: Depressziós drogos alkoholistából harcos aktivista  

Ian Thorpe a világ egyik legnagyobb úszója volt, miközben pokol legsötétebb bugyrait is megjárta.

Több millió eurós az adóssága, elárverezik a teniszsztár trófeáit

Az eladásból befolyó pénz sem lesz elegendő.

0

Bulvár

Meghalt a legendás magyar zenész

Elhunyt az A.M.D. nevű zenekar gitárosa, Lőrincz Sándor.

Mitől sárgul a leánder?

S. László kérdése: Leánder bokraim tömegesen hullatják le sárga leveleiket. Foltokat, állatokat nem látok rajtuk Mi okozhatja?

Váratlanul távozik a Mokka műsorvezetőnője - Ezért búcsúzott sírva az adás végén

Szabó Dóra két és fél év után távozik a Mokka csapatából.

Olyan kút nyílt az M0-snál, amilyet magyar autós itthon még nem látott

Nagyon régóta várt fejlesztés valósult meg.

Kínos helyre tévedt az elefánt ormánya - videó

A bikinis lány nem így tervezte a közös fotót.

Már csak annyit hallottam, hogy lecsapja a telefont" - Ügyfélszolgálatosok emlékezetes történetei rólunk

Néha meglepő, de a vonal másik végén is egy ember van (már amikor épp nem egy robot). Most ők mesélnek arról, hogyan kérünk telefonon segítséget mi.

Ő a 2019-es Magyarország Szépe - Ezért háborognak a nézők Nagypál Krisztina miatt

Képeken a 2019-es Miss World Hungary győztese, Nagypál Krisztina szépségkirálynő és udvarhölgyei.

Te jó ég, mit művelt az audis nő a dugóban, látni kell a reakcióját is

Olyan képet vágott, amit nehéz lesz egykönnyen elfelejteni.

5+1 bizonyíték, hogy a mennyország létezik

Idézeteket válogattunk dr. Eben Alexander idegsebész túlvilágon töltött visszaemlékezéseiből, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy van élet a halál után is. Ez a tény a tudat többsíkúságát igazolja, amelynek magasabb rétegeihez ma már különböző módszerekkel és kellő nyitottsággal egyre többen vagyunk képesek hozzáférni.

Szerdán megáll az üzemanyagárak csökkenése. Jön a drágulás!

A Mol 3 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé 5 forinttal lesz több.

7 tárgy az otthonodban, ami mindenkinél balszerencsét hoz - Szabadulj meg tőlük.

Biztosan te is érezted már azt, hogy üldöz a balszerencse, és hogy az egészre már keresztet vethetsz, úgysem alakul jól a napod. Ugyanúgy, ahogy bizonyos tárgyak pénzt, szerelmet, szerencsét vonzanak, vannak olyan dolgok, amelyek épp ellenkezőleg mozgatják az energiákat. Jobb lesz hát, ha minél gyorsabban megszabadulsz tőlük!

blogmorzsák

Beatrix és Ulászló különös házassága

Beatrixet Mátyás király feleségeként ismerjük, de az uralkodó halála után az özvegy feleségül ment II. Ulász­lóhoz. Ez a házasság Beatrix számára rengeteg megaláztatást tartogatott.

Te ki voltál, megfulladt menekült?

Saját hajót küldenének a német evangélikusok a Földközi-tengerre, mert nem akarják tétlenül nézni a kormányok kudarcát.

Figyelek arra, hogy ne csesszük el

A Halott Pénz főnökével másnaposan írt slágerekről, lájknyomasztásról, segges csávóságról, Led Zeppelinről is dumáltunk.

Egy tömb mézből 16.000 szál? A ko­reaiak csodákra képesek

A megkeményedett mézet széthúzzák és tekerik, amíg 16.000 selyemszerű szál nem lesz belőle.

A Szállás.hu és Pórul járt fogyasztó találkozása a GDPR-ral

"Hogy jönnek ahhoz, hogy ha jelzem, hogy azonnal töröljék a nevemet, ők a fülük botját sem mozdítják?"

System error – gondolatok a Csernobil minisorozatról

Mérnöki szemszögből azok a folyamatok, amelyeket a filmben látunk, nem csak a Szovjetunióban voltak lehetségesek.

Himmler gombászik nyári szabadsága alatt

Az Idaho Falls-i SL-1 kísérleti re­ak­tor balesete, amerikai űrkuta­tók tervezik a holdraszállást és számos érdekes fotó a múltból.

Tényleg pártot alapítana Pálinkás József?

Akár még az is lehet a kezde­ményezésükből. Szerinte az értelmiség nagyobb veszteség a Fidesznek, mint nekik a Fidesz.

Szexszel, vagy szex nélkül?

A testünkre és lelkünkre is hatást gyakorol a jó, vagy a nem létező szexualitásunk. Miért jó a szex, és miért hiányzik?

Suto Orizari, a világ roma fővárosa

Milyen az élet egy olyan helyen, ahol 80%-ban romák élnek? Kik laknak ott és milyen jövőkép vár rájuk?

Mekkora fizetést kérhetek?

Milyen szempontok szerint tárgyalj a fizetési igényedről?

Csontkinövést okozhat a túlzásba vitt mobilozás

A fiatalok közel felénél már kialakult a "fejentyű".

0