Kulturális örökségeket vettek lajstromba
Újabb öt értékkel gyarapodott a Tolna Megyei Értéktár – határozott a testület legutóbbi soros ülésén, amelyen hét települési értéktár bizottság 25 felterjesztéséről döntött.
Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:
Gebauer freskó, Nagydorog
A nagy értékű freskót 1943-ban Gebauer Ernő festőművész készítette 3000 pengőért. A főoltárképet özv. Varga Józsefné 4000 pengős adományából fedezték – melynek monumentalitását az is jelzi, hogy november 3-tól december 12-ig tartott a festés. A monumentális főoltárkép a templom keleti apszis falán található, magassága 5,6 m, szélessége 5,9 m.
„Mivel templomunk védőszentje Szent István király, ezért a művész a festmény központi helyén őt ábrázolja, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának. A kép két részre osztható. A felső részen a magyar szentek: Szent László király és Szent Imre herceg a bal oldalon, Árpád-házi Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet alakja a jobb oldalon látható az angyalok előterében Az oltárkép alsó részén , a Szent István jobb oldalán álló apród az országalmát és a jogart, a bal oldalon látható két apród az Árpád-házi magyar címert tartja kezében. A térdeplő Szent István királyt udvartartása veszi körül. Bal oldalon feltűnik hitvese, Boldog Gizella királyné, karján a gyermek Imre herceggel. A szekkó (valójában freskó szerk.) jobb oldali alsó részén Boldog Mór pécsi püspök áll.”
A főoltárképet az egyik legismertebb dunántúli festőművész, Gebauer Ernő (1882-1962.) készítette. Gebauer tanult családból származott, felmenői között több kiváló művész is volt. A monarchia osztrák területén született, Hartbergben. Tanulmányait Grazban és Pécsett végezte, rajztanári képesítést 1905-ben szerzett.
A képzőművészeti főiskolán 1906-1910 között Székely Bertalan tanítványa volt, aki nagy hatással gyakorolt rá. Freskók és seccók számtalanját alkotta meg, főként Baranya és Tolna megyében. Mivel több, mint 50 vallási témájú freskót készített, a „templomfestő” nevet kapta. Szabó József népzenész munkássága, Medina Szabó Józsefet, szülőfalujában Medinán, zenész kollegái, tanítványai körében szeretet és nagy tisztelet övezi. Népzenészként elért sikereit, és a gyerekek zene oktatásában kifejtett munkáját nagyra becsülik. Mindig azt képviselte, amit tanítása is híven tükrözött, a zenei hagyományok megőrzése, a fiatalabb generáció bevonásával, tanításával.
Pályafutása során színvonalas, egyben önzetlen munkájával, mint népzenész, és mint zenepedagógus kultúrateremtő értéket képvisel, a művészeti nevelés, a kultúra közvetítő és megőrző tevékenységével, amely minden generációnak példa értékű, elismerésre méltó.
Pillés vidék
A pille a Kapos – Koppány vidék jellegzetes fejfedője, mely a 19. század második felétől vált e vidék jellegzetes darabjává. Egyedi viselet, mely csak a Kapos - Koppány menti falvak jellegzetessége. A pille településenként részben eltérő, ám az alapelve mindegyik faluban ugyanaz. Kezdetben a forma és az anyag is egyszerűbb volt, egyszínű, lógós selyem pillét használtak, később ezeket hímezték is. Idővel a hímzett kendőt a keménypapírból készült szögletes kontydobozra rögzítették. A lelógó sarkakat eleinte hagyták lógni, később szárnyszerű alakot igyekeztek kialakítani belőlük keménypapír behelyezésével. Innen kapta a fejviselet a nevét, hiszen a kialakult fejdísz a lepkére, pillére hasonlított. Anyaga a ’40-es évekre kibővült, már kasmír, brokát selyem, szatén, taftselyem voltak, melyek színei és díszei a viselt ruha színéhez illeszkedtek. Ezt a viseletet a fiatal házas nők hordták.
Garay Ákos grafikus, festőművész, etnográfus munkássága, Tolna Garay Ákos (1866 - 1952) grafikus, festőművész, etnográfus, fotográfus a magyar képzőművészeti élet egy különleges alakja. Munkásságára különösen jellemző a lovak, huszárok, népi életképek festése, rajzolása, a nagy háború (I. világháború) grafikusaként is szokták emlegetni. Az 1910-es években járta a vidéket és néprajzi témájú fotókat (kb. 300 db-ot) készített, amelyek ma a Néprajzi Múzeum anyagában találhatóak. A Régi magyar férfi hajviseletek és a Szlavóniai régi magyarfaluk címmel értekezése jelent meg a Néprajzi Értesítőben is. Karikatúrái megjelentek a Kakas Márton, Borsszem Jankó és jó néhány más lapban is. Sok könyvet, képeslapot illusztrációival adtak ki.
A ma Szedreshez tartozó Apáti-pusztán (akkor közigazgatásilag Tolnához tartozott) született 1866. október 5-én, s Budapesten, 1952. január 25-én halt meg. Garay Ákos országosan ismertté a lovakról, ménesekről és a magyar huszárokról készült festményeivel, rajzaival vált. Forrásértékűek a népélet témaköréből készült festményei, tus és ceruzarajzai. Gyakran festett sárközi témájú képeket is, melyekhez olykor modellje a sárközi népviseletbe öltözött felesége (Soós Gizella) volt. Garay Ákos alkotásainak legnagyobb gyűjteményét a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban, gyűjtőmunkájának dokumentumait a Néprajzi Múzeumban őrzik. Továbbá számos alkotása található a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a debreceni Déri Múzeumban és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében.
Garay Ákos festményeivel a magyar hazaszeretetet, magyar kultúrát gazdagítja. (A Tolna Városi Értéktár Bizottságon kívül felterjesztést készítettek a Garay János Gimnázium és a Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája középiskolás diákjai is, akik a Kincses Tolna Megye Értékvetélkedőn nyújtották be javaslatukat. „Nagyon jelentős, elismert festő a maga stílusában, azonban a sok kiállítás ellenére sem olyan ismert az átlagemberek körében. Ezen szeretnénk változtatni a Tolna megyei értéktárba történő javaslattal.” – írja felterjesztésében a Garay Történész Gyöngyök csapata.).
Martinek József festőművész munkássága, Tolna Martinek József 1904-ben született Pécsett. A család 4 gyermeke közül ő a Püspöki Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói oklevelet 1922-ben és 2 Vajtán töltött év után érkezett Tolnára. Közel akart maradni Pécshez, a szülőkhöz, és a festői hajlamát, a természetben festés lehetőségeinek szépségét találta meg itt. A polgári iskola akkori rajztanárában, Pallai Józsefben pedig festőtársra és barátra talált.
Művészeti tanulmányait Budapesten, az Aba-Novák Festőiskolán kezdte, majd a bajai Rudnay iskolát látogatta. Tolnára kerülésével egy időben a helyi képzőművész kör vezetője lett, majd a Tolna megyei Tanács és az Országos Képzőművészeti Szövetség megbízása alapján 1959-től 1964-ig vezette a megyei képzőművészek munkacsoportját.
Főként korai képein lehet érezni, hogy nagy hatással volt rá Ferenczy Károly és Egry József alkotói világa. A plein air és a posztimpresszionizmus formajegyeinek sajátos ötvözete Ferenczynél és az ún. atmoszféra-festészet Egrynél - a jellegzetes fénytörések, a távlatok kitágítása - a tolnai festő ecsetjárásában egyéni alkotói világot teremtett. Ezen belül minden érdekelte, ami új, számára a festészet kiapadhatatlan tárháza a titkoknak és az benne a csodálatos, ahogy meg kell küzdeni érte. Nagyon mély és állandó kapcsolatban él a művészettel.
Jó tudni, hogy ez a nagyon sajátos Martinek-festészet már elfoglalta helyét a múzeumok képtáraiban, de az is jó, hogy ott van szinte minden tolnai család lakásában. Tőle tanulhattuk, hogy az alkotás tehetség és tisztesség dolga együtt, melynek örömében lelheti meg az emberi lélek a nyugalmat. Martinek József festőművész munkásságával bemutatta a tolnai tájat, tolnai embereket, szervezője volt a város és a megye képzőművészeti képzésének is. Jelenleg 54 településen folyik értékgyűjtő munka és 368 érték szerepel a megyei értéktárban.
hírek innen, onnan
NB I: A második ellen aratott győzelmet a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK - videó
Kibírta az emberhátrányt is az MTK, így négy nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni a fővárosi alakulat.
Jude Bellingham és a Real rövidesen nagy bejelentést tehet.
A várakozásoknak megfelelően?!
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket
Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei....
Kirabolták a Megafon óbudai irodáját, nyomoz a rendőrség
Kirámolták a Megafon óbudai irodáját, két laptopot vittek el a betörők. A 444 pénteki értesülése szerint a rendőrség lopás...
Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja
Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén...
„Úristen. Én azt hittem, a Bandi lesz itt...” – Sugárzó arccal állt át a sötét oldalra Vasvári Vivien új Gyilkos társa
Drámai fordulatot vett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adása, miután valamennyi társa kiesését követően Vasvári...
Házasság első látásra: egyetlen pár sem maradt együtt házaspárként a negyedik évad végére
Véget ért a Házasság első látásra negyedik évada, amely bővelkedett váratlan fordulatokban, érzelmi hullámvölgyekben és meglepő...
Már a harmadik legnagyobb a történelemben: elképesztő méretűre duzzadt az amerikai költségvetési hiány
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a 2026-os pénzügyi évben közel 2000 milliárd dollárra emelkedett, ami az elmúlt öt év...
Megvannak az Eurojackpot nyerőszámai
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...
Egy elnökválasztáson múlhat, hogy megmenekül-e a világ legnagyobb esőerdője
A brazil kormány legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt az amazóniai erdőirtás mértéke, a mérések 1988-as kezdete...
Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár
Október 16-án a KDNP a budapesti Belvárosi plébániatemplomba hirdetett „fogolykiváltó imát”.
Trump elszólta magát, jobban bízik a zsarolásban, mint a választási győzelemben
Az elnök állítása szerint terhelő információkkal rendelkezik Hillary Clintonra, Joe Bidenre és Barack Omabára, amelyeket eddig nem akart...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


