Ezt olvasta már?


LMP: a Fidesz a nemzet vagyonát játssza át vagyonkezelő alapítványoknak

A Fidesz-kormány azt tervezi, hogy ingyen játssza át vagyonkezelő alapítványoknak a nemzet még megmaradt vagyonát - mondta Schmuck Erzsébet LMP-társelnök szombati online sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: Orbán Viktor a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán ahelyett, hogy azzal foglalkozna, lakosságarányosan ne Magyarországon haljanak meg a legtöbben a világon, "soha nem látott támadást indított a közvagyon lenyúlására, a magyar emberek és a jövő nemzedék kifosztására".

Hozzátette: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiba a "Fidesz hűbéreseit" nevezik ki, nem pozícióhoz kötik a tisztséget. Ráadásul a kuratóriumok 2022-ben az alapítói jogokat is megkapják, a kurátorok személyéről is döntenek majd. Onnantól kezdve az államnak semmi beleszólása nem lesz az átadott értékek sorsába még akkor sem, ha a választók 2022-ben leváltják a Fideszt - mondta.

Közölte: eddig 31 ilyen vagyonkezelői alapítvány létrehozásáról döntöttek, melyekkel több ezer milliárd forintot "loptak el" a nemzeti vagyonból. Sajtóhírek szerint azonban olyan törvényjavaslatot nyújt be a kormány, ami további 29 állami tulajdonú céget ajándékoz majd a "fideszes alapítványoknak". Az LMP ezért felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel "a magyar emberek kifosztásával", "álljon le a közvagyon szétlopásával" - mondta Schmuck Erzsébet.

 

MTI







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Újra bombázzák Izraelt

Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák szerte Izraelban a Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres...

A járvány miatt 11 milliárd forinttal kevesebb adót kell befizetni

Több mint 30 ezer cégnek és a korlátozások miatt érintett katásoknak jár a könnyítés.

Eladó a francia pezsgőiről híres, 150 éves pécsi pezsgőgyár

Dobra verik Magyarország második legrégebbi pezsgőgyárát, a pécsi Littke Pezsgőház Kft.-t. Hat éve abbahagyták, négy éve újrakezdték...

Akikkel eljön a tévézés jövője

Bár a neve új, továbbra is rengeteg élményt visz az otthonokba.

Kilátás a vakcinafennsíkról

Védettségi app, Kína rendíthetetlen barátai, és általános butulásunk a 444 napindító hírlevelében.

"A nők fejhangon beszélnek, a férfiak lenyomják a saját hangjukat"- interjú Vollner Judit kommunikációs instruktorral

Jól beszélni, a saját hangját használni, magabiztosan kiállni, egyértelműen fogalmazni bárki megtanulhat. Ha nekem sikerült, bárkinek...

Már a világ 44 országában azonosították az indiai mutánst

India után a legnagyobb számban Nagy-Britanniában mutatták ki a WHO közlése szerint.

Mire jó a rendőrhelikopter? ? Egyenruhások nagy fogása

Csak a levegőből lehetett felfedezni az eltitkolt autós létesítményt.

A börtön sem akadály: Bilincsben válhat feleségétől Fekete Dávid

Fekete Dávid felesége abban reménykedik, hogy még idén sikerül elválnia ezétől.

Tóth Andi Tóth Gabinak üzent legújabb dalában? Kiderült, kinek szólnak az énekesnő kőkemény szavai

Tóth Andi legújabb, máris toplistás slágerének kőkemény üzenete van. Az énekesnő most elárulta, kinek is szól.

Hoppá, elfelejtettünk valamit az elektromos töltőpontok kialakításánál

Egy elektromos Renault Masterrel nem probléma tankolni vagy megállni, ha van elég hely az út szélén. Na de tölteni! Az már kihívás!

Ki dönt végül egy járműbaleset utáni biztosítói vitában?

? Bicikliző férjemet egy autó elsodorta, sérülésébe sajnos belehalt. Két gyerekkel maradtam árván, az autós kötelező biztosítója...

Sport

Azonnal beállt az agyhalál, gyakorlatilag a baleset pillanatában elvesztettük - összetört a fiatal focibírólán...

Nagykáta és Tápióbicske közötti szakaszon az autó megcsúszott egy kanyarban és frontálisan összeütközött a szemből érkező járművel.

Focista holttestét találták meg egy parkban

Múlt szerdán tűnt el az angol játékos, végül bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottak.

Sokkoló hírt kapott meccs előtt a sztárfocista: feleségét és gyermekeit betörők támadták meg az otthonukban

Amszterdam ? Sokkoló hírt kapott a vasárnapi, a Willem II elleni holland bajnoki mérkőzés előtt a PSV izraeli labdarúgója, Eran Zahavi. A 33 éves támadó családjának amszterdami otthonába betörtek, s a tettesek b

Eldőlt, hol rendezhetik meg a Bajnokok Ligája-döntőt

Portugália, közelebbről Lisszabon, esetleg Porto lehet a Chelsea és a Manchester City közötti labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő házigazdája.

Szenzációs és világhírű edzőjelölt a Fradi kispadjára

A magyar bajnokcsapat az olasz Roberto Donadonival is tárgyalt, mert úgy tűnik, hogy Szergej Rebrov távozik.

Otthonában verték össze a PSV válogatott focistájának családját

Feleségét és három gyerekét érte kegyetlen rablótámadás.

Botrány a sportlövészeti világkupán: pozitív lett a doppingtesztje az egyik magyar sportlövőnek

Pozitív doppingtesztet produkált egy magyar sportlövő a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) által rendezett idei nemzetközi versenyen.

Végső búcsút vettek a tragikus módon, koronavírusban elhunyt Igaly Diánától - Fotók

Végső búcsút vettek az április 8-án, koronavírus miatt elhunyt sportoló ikontól, Igaly Diánától a törökbálinti temetőben.

Rég volt ekkora játékosmozgás a Ferencvárosnál: ők pótolhatják a távozó négyeket

Mit azt a Ferencvárosi TC a hétfői közleményében közölte. Négy, lejáró szerződésű labdarúgójukkal nem hosszabbítják meg a szerződést, így távozik Lovrencsics Gergő, Marcel Heister, Isael és Michael Skvarka.

Danyi győri menesztése a válogatott egyensúlyát is boríthatja

A másfél éve megálmodott összefogás, a Fradi és a Győr edzőjének koprodukciója számára is kihívást jelenthet Ambros Martín visszatérése az ETO kispadjára.

A Barcelona megint elszórakozott egy meccset

Ronald Koeman csapata ezek után aligha lesz bajnok.

0

Bulvár

Ijesztő időjárást jósolnak Magyarországra

Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - figyelmeztet Péliné Németh Csilla meteorológus.

Jönnek az új szabályok a beoltottaknak: ezekre számíthatunk

Jelenleg, még ha valaki már mindkét oltását meg is kapta a koronavírus ellen, akkor sem mentesül a mindenkire érvényes szabályok alól.

Művész úr, értse meg, ön halálos beteg!

Forgács Gáborral egy évvel ezelőtt közölték a rossz hírt az orvosok.

Német külügyminiszter: ?Mindenki ki tudja találni, mi az oka?, hogy Magyarország megvétózza a Kína elleni unió...

Heiko Maas szerint Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kapcsolata túl jó és szoros ahhoz, hogy hazánk elfogadja a kínai ellenzék vegzálása miatt hozott közös határozatot.

Halálos fekete gomba terjed a Covid-betegek között

Egyre több koronavírus-fertőzött vagy a vírus okozta Covid-19-ből éppen felépült ember betegszik meg Indiában egy ritka és halálos kimenetelű gombás fertőzésben - közölték hétfőn indiai orvosok.

Itt a bejelentés, ilyenek lesznek az új magyar rendszámok

Napokon belül megjelenhet a rendelet, meglepő formátum jön.

Lantos Gabriella keményen nekiment Müller Cecíliának a Sinopharm vakcinája miatt

Az egészségügyi szakember szerint a tisztifőorvosnak azonnal lépnie kellett volna, amikor kiderült, hogy nem biztos a kínai oltóanyag hatékonysága.

Orbán Viktor és Áder János is részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak

A miniszterelnök és a köztársasági elnök is részvétet nyilvánított Oroszország elnökének a kazanyi iskolában kedden történt fegyveres támadás miatt.

Azonnal beállt az agyhalál, gyakorlatilag a baleset pillanatában elvesztettük - összetört a fiatal focibírólán...

Nagykáta és Tápióbicske közötti szakaszon az autó megcsúszott egy kanyarban és frontálisan összeütközött a szemből érkező járművel.

Meghalt Demény Attila

A zeneszerző 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2020-ban az Emmi minisztere Erkel Ferenc-díjat adományozott neki.

blogmorzsák

Rendszerváltó csibészek, akik kék tollal írtak történelmet

Készül az egyik legjobban várt magyar animációs film, a Kék Pelikan.

Gender és ember 2021-ben

A gender szó lett az egyik legtöbbet használt és a hírekben is felmerülő fogalom az utóbbi he­tek­ben.

Elon Musk semmibe veszi a ható­ságokat

A Tesla és a SpaceX miatt is meggyűlt már a baja a hivatalos szervekkel a feltaláló-vállalkozónak.

Megbüntethet a rendőr azért, ha nincs a kocsiban láthatósági mellény

Sok érdekes sztori kering a közvéleményben a láthatósági mellénnyel kapcsolatos bírságok miatt.

Jó lenne elolvasni, amit megosztunk

A Facebook erre szeretne rávenni minket.

Miért játszunk?

A videójátékok összekötnek minket, de szét is tudnak választani.

15+1 legjobb EU raktáras kínai cucc 5000 alatt - május

Ime, itt az e havi válogatás, egy rakat olcsó, de használható

Tényleg fontos az, hogy kövér vagy sovány egy politikus?

A kérdést a legújabb Karácsony- Orbán csörte tette aktuálissá.

Hogyan rombolja a NER a szállodapiacot és a szak­mát?

"Az a szomorú tapasztalatom, hogy az elmúlt hónapokban egyre több szakmabeli kapitulált a hatalomnak."

Pofátlan átverés terjed a használtautó-piacon

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a használtautó-eladót csaló vásárlók verik át.

Meseházikó a Sagrada Familia tövében

Na de vajon mi célt szolgálhat ez a girbegurba épület azon túl, hogy hangulatos és kedves?

Ezek Csányi Vilmos etológus professzor legnagyobb áttörései

A kutyák egyedülálló módon kötődnek és működnek együtt az emberekkel. Talán egyszer beszélni is képesek lesznek?

0