Labdarúgó NB I - Az év végi elsőség a tét
Szombaton rendezik a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as idényének idei utolsó fordulóját, amelyen eldől, hogy a Videoton vagy a Ferencváros "telel" a tabella tetején.
A két élcsapat egy hete az Üllői úti Groupama Arénában találkozott egymással, itt a házigazda zöld-fehérek lehengerlő játékkal múlták felül legfőbb riválisukat, így eltüntették a két együttes közti pontkülönbséget, s már csak jobb gólkülönbsége miatt áll az élen a fehérvári gárda.
A Videotonnak várhatóan nehéz dolga lesz, ugyanis a Haladás otthonába látogat, a szombathelyiek pedig az új vezetőedző, Michael Hipp irányításával három bajnokiból kettőt megnyertek, ráadásul új stadionjuk avatóján éppen a Ferencváros hosszú veretlenségi sorozatát törték meg.
A lendületben lévő Ferencváros ezzel szemben a legrosszabb formában lévő együtteshez, a Vasashoz látogat az újpesti Szusza Ferenc Stadionba: az angyalföldiek azt követően, hogy szeptember 30-án 4-1-re nyertek a bajnok Budapest Honvéd otthonában, hét mérkőzés óta nem tudták begyűjteni a három pontot, ráadásul ötször kikaptak, a Diósgyőr (5-0), valamint a Debrecen (1-5) is kiütéses vereséget mért a piros-kékekre.
A címvédő kispestiek ezúttal a Paksot fogadják, míg a legutóbbi öt meccsén három győzelmének és két döntetlenjének köszönhetően a negyedik helyre feljött Újpest a Puskás Akadémiához látogat.
OTP Bank Liga, 19. forduló:
szombat:
Swietelsky Haladás-Videoton FC 15.30, v.: Kassai
Budapest Honvéd-Paksi FC 15.30, v.: Berke
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30, v.: Andó-Szabó
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 15.30, v.: Iványi
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC, Mezőkövesd 15.30, v.: Bognár
Vasas FC-Ferencváros, Szusza Ferenc Stadion 19.30, v.: Pintér
A tabella:
1. Videoton FC 18 11 5 2 41-21 38 pont
2. Ferencvárosi TC 18 11 5 2 36-17 38
3. Debreceni VSC 18 9 4 5 32-20 31
4. Újpest FC 18 6 8 4 25-23 26
5. Budapest Honvéd 18 7 4 7 30-30 25
6. Paksi FC 18 6 6 6 27-29 24
7. Diósgyőri VTK 18 6 4 8 29-28 22
8. Vasas FC 18 6 3 9 24-35 21
9. Puskás Akadémia 18 5 5 8 24-30 20
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 18 4 6 8 24-28 18
11. Swietelsky Haladás 18 5 2 11 18-33 17
12. Mezőkövesd Zsóry FC 18 3 6 9 20-36 15
hírek innen, onnan
Polgár Zoltán kapta az idei Seiwerth Gábor-díjat
A hazai takarmányipar és szójaágazat több évtizede meghatározó szakembere vehette át az elismerést.
Hadházy kiperelte az e-ingatlan rendszer iratait, az OLAF már vizsgálódik
A volt országgyűlési képviselő szerint a kormány már 2022-ben tudta, hogy baj van a 16 milliárd forintos fejlesztéssel, mégis működő...
A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyalt Japán a V4-országokkal
Orbán Anita a megbeszélést hasznosnak nevezte.
Táncos buliba torkollott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban – fotók
Vannak iskolák, ahol a tanévnyitó a tűző napon állásról és a hosszú beszédekről szól, ám a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban már...
Megugrott az olaj és a földgáz ára, a tőzsdék beestek
A Közel-Keleti hangulat egyre fokozódik, az arany ára ugyanakkor csökkent.
Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásból
Ehhez törvényt is kéne módosítani, a cég az önkormányzatokkal egyeztet első körben.
Karácsony Gergely kinevezte a BKK új vezérigazgatóját, megújult vezetéssel indulhatnak a nagy budapesti fejlesztések
A korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettes foglalja el a pozíciót.
Még a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagja
Big Daddy Laca, a Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja, aki több mint három évtizede hűséges a zenekarhoz, most egy másik esküt is...
Közel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a főváros
A Tisza-kormány kedden nyújtott be erről törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Donald Trump zsarol és fenyegetőzik, a kanadai házak előtt kezd erdő nőni a juharfaleveles zászlókból
Kanada befogadó, de nem a merkeli Willkommenskultur szerint, a bevándorolni kívánók pontozási szisztémája kiállítási tárgy: azzal...
Sokkoló tragádia: az utcán gyilkolták meg az amerikai óriásbank fiatal vezetőjét
Hétfőn késelés történt a New York-i Times Square-en, a támadásban életét vesztette a Bank of America egyik alelnöke, Erin Piacenti. A...
Megcsúszhat néhány Otthon Start-nagyberuházás az új törvényjavaslat miatt
A kiemelt beruházások építési engedélyeit egyeztetnék a készülő lakásépítési programmal.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona
Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének
Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
blogmorzsák
A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala
Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.
„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”
Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


