Ezt olvasta már?

0

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított férfit

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szombaton az MTI-t.


hirdetés

A közlemény szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a gyanúsított letartóztatását eredményesen indítványozta a Fővárosi Főügyészség, a nyomozási bíró szombaton ugyanis elrendelte a letartóztatást a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A végzés - védelmi fellebbezés miatt - nem végleges - írta a főügyész.

A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján, hogy két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit aznap Magyarországra szállítottak. A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.

Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján azt közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen. Azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz - jelezte az ezredes.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A fenékplasztika a világ legveszélyesebb műtétje, amiben a legtöbben halnak meg

Amerikában egyszerűen csak "brazil popsiemelésnek" nevezik a beavatkozást, amiből jelenleg minden harminc másodpercben végeznek egyet....

Két tonna drogot foglaltak le Peruban

Több mint két tonna drogot foglalt le a perui haditengerészet egy hajón a latin-amerikai ország északi partjainál közölte vasárnap a...

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjei hallhatók Budapesten

A Budapesti Fesztiválzenekar decemberben több alkalommal is ad karácsonyi koncertet Budapesten. December 12-én, 13-án és 15-én Finzi,...

Három év után kijöhet a kórházból az agyvérzést szenvedett Lerch István

Csaknem három éve kapott agyvérzést Lerch István, s sokáig az is kétséges volt, életben marad-e. Néhány hónapja azonban sokat javult...

Kiégett a betegszállító autó a kórház területén, két másik autóra is átterjedt a tűz

Annak a cégnek az autójáról van szó, amelyik erősen jogszabálysértő-gyanús gyakorlatáról többször is írtunk.

Orrsérülést szenvedett a norvég kéziválogatott sztárja

Heidi Lökére vizsgálatok várnak, az egykori győri beállós nem aggódik,

Több mint két tonna drogot foglaltak le Peruban

Peruból évente 400 tonna kokaint csempésznek külföldre.

Meghalt René Auberjonois

Az amerikai tévésorozatok sztárja 79 éves volt.

Eladó egy 7 literes motorral szerelt szuperritka bálna Merci

A V12-es erőforrású luxusautó egyesen a 90-es évekbe repíti majd vissza új tulajdonosát.

Tenki Réka: Ez egy olyan film, ahol a női karakterek nem csak kiegészítők

Annyira közel a szülése azóta már meg is történt , hogy az interjúkat sem ígérhette biztosra, így nagy a megkönnyebbülés, amikor...

Egyre több az idős közmunkás, van, hogy nyugdíjasok is bentragadnak a programban

A Népszava szerint az idős, képzetlen nők vannak a legrosszabb helyzetben, ők tudnak a legnehezebben kitörni a közmunkából.

0

Sport

Ez a nehézsúlyú MMA: az utolsó másodpercekben KO-zta ellenfelét, miután végig hátrányban volt

Jairzinho Rozenstruik igazolta az MMA-közhelyet, nehézsúlyban valóban elég egy ütés a sikerhez.

DVSC-Honvéd: Kassai döntése nagy vitát generált - videó

Herczeg András is beszélt az esetről.

A Barcelona lenyűgöző összjátéka után sarokkal rúgott csodagólt Suárez

Gálázott a Barcelona a Mallorca ellen, Suárez pofátlanul nagy gólt rúgott, a friss aranylabdás Messi mesterhármasig jutott.

Ezt az eredményt a hollandok sem akarták elhinni

A német válogatott legyőzte a hollandokat a női kézi-vb-n.

Mintha csak Klicskót láttuk volna

A szombati év mérkőzésén Anthony Joshua visszavette nehézsúlyú öveit.

Valósággal szétszakadt a UFC-harcos arca a hatalmas ütésektől - videó

Jairzinho Rozenstruik már a második korábbi nehézsúlyú világbajnokot intézte el 2019-ben.

Jó erre ébredni: magyar sikerrel indult a vasárnap reggel

A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság alsóházi rájátszásában, vasárnap.

Összeszedte magát a magyar válogatott - Rasmussen értékelt

Női kéziseink nyolc góllal legyőzték Argentínát.

Gerard Piqué zseninek hiszi magát, de a teniszvilág máris átkozza

A Barcelona világbajnok sztárja egy eurómilliárdos birodalom ura. Maradhatott volna annál, amihez ért?

Duplázott Liu Shaolin - olyat tett, amit magyar versenyző még soha

Liu Shaolin Sándor megnyerte a második 500-as távot is.

Kilencgólos előnyről vesztettek pontot a spanyolok a kézilabda-vb-n

A németek legyőzték Hollandiát, a románok nagyon kikaptak az oroszoktól.

0

Bulvár

Hatalmas szél jön: kilenc megyére adtak ki vészjelzést

Ráadásul újra fagyni is fog jövő héten.

Így a legkártékonyabb a mikró: ha ezt tapasztalod, ideje lecserélni

Ezt ellenőrizd, hogy biztonságosan használhasd a mikródat.

Kiderült, miért nem mosolygott soha Karády Katalin

A melankólia nagyasszonya utolsó interjújában árulta el, miért nem tükröződött az arcán egyszer sem a boldogság.

Félresikerült karácsonyfák - besírsz a röhögéstől.

Néha a türelem fogy el, máskor a muníció a lényeg, hogy tudjunk nevetni magunkon is, ha az alábbiak netalán velünk történnének meg!

A Modern Talking szőke sztárját ma már lehet, fel sem ismernéd - A 65 éves Dieter Bohlen így megváltozott

Így néznek ki napjainkban a '80-as évek legjóképűbb férfi énekesei.

Nem azért forralták régen a bort, mert finom volt: miért kezdték el készíteni a téli italt?

Gusztustalan oka van, miért kezdtek forralt bort gyártani: ma viszont mindenki imádja.

Nem fürdik, smucig, fogat sem mos - alkalmazottak mondták a világsztárokról

Lady Gaga, Charlize Theron, Kim Kardashian - mindegyikről kiderült valami titok.

Lassítja az öregedést a szeretkezés, de csak ha elégszer csinálod. Mutatjuk, mi a minimum.

Nem mintha még külön indokot kellene rá keresni, de a szexnek számos kedvező élettani hatása van, amit régóta ismerünk: segít csökkenteni a vérnyomást, megszünteti a stresszt, de még a jobb alváshoz és az erősebb immunrendszerhez is hozzájárul, amellett, hogy természetesen a partnereddel is közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz, ha aktív szexuális életet éltek. A jó tulajdonságok azonban itt még nem érnek véget.

Sokkoló hír: a reptéren vesztette életét a világhírű rapper - Nicki Minaj partnere volt, a budapesti koncerten...

Tragikusan fiatalon, minden bizonnyal agyvérzés következtében vesztette életét a tehetséges rapper, Juice Wrld.

Heti horoszkóp deccember 9-től 15-ig: a Kost öröm éri, a Vízöntő szerelmes lesz

Pozitív hetet jósol a heti horoszkóp, főleg szerelmi téren.

Péterfy Gergely: "Berágott a mi kis gulyás-Napóleonunk"

Szerinte a rezsim minden kritikus hangot el akar némítani.

blogmorzsák

Kábítószer kereskedelem a „balkáni úton“

Az Europol 2019. évi jelentése súlyos és aggasztó megállapítá­sokat tartalmaz.

Így maradj mentálisan erős egy szakítás után!

A nassolás és az alkohol csak pillanatnyi örömöt okoznak. Ezek a tippek viszont tartós és pozitív változást!

Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család?

Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

A hetedik napon pihenjünk meg mi is

Csaba testvér arra buzdít minket, hogy álljunk meg és gyönyörködjünk az életünkben.

Pozitív várakozás

Ádvent a várakozásról szól, azonban ez a foga­lom az utóbbi időkben negatív jelentéssel társult.

Ananászos vanília pie

Relatíve egyszerű amerikai pite, amit biztosan sokan szeretnének kipróbálni.

Buddha tál az új trend

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése.

Beszélhetünk-e önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben.

„Nem adom a Katonát!“

Mire kell nekik egy színház, amikor ők egy végtelenített Nélküledet akarnak hallgatni szlovák whiskyvel, szotyival?

10 hasznos tanács izraeli utazáshoz

Egy izraeli utazás előtt nagyon sok kérdés merülhet fel. Prakti­kus tanácsok saját tapasztalat alapján.

Habos álomsüte­mény mogyoróval a közepén

Mintha apró boldogságszéru­mok rejlenének min­den falat­já­ban. Csupa hab, csupa meglepetés!

Karády az embermentő

Karády Katalint hőstettei sem mentették meg Rákosiéktól. Menekülni kényszerült.

0