Lezárulhat Lovasi András büntetőügye: közleményt adott ki a zenész
Visszavonta büntetőügyének ismételt tárgyalására vonatkozó indítványát Lovasi András. A zenész, aki autójával 2019 márciusában okozott balesetet, minderről a közösségi oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot. Azt is elmondta, miért döntött így.
Ahogy korábban a Blikk is megírta, Lovasi András 2019 márciusában balesetet okozott Budapesten: terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört.
Lovasi elismerte a felelősségét a balesetben, az ügyészség pedig egy év után vádat emelt ellene. Úgy tudjuk, a zenész szerette volna elkerülni, hogy bíróság elé kelljen állnia, így korábban megkísérelt peren kívül megegyezni a baleset sérültjeivel, ám erre végül nem kapott lehetőséget. A Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetővégzésében végül 225 ezer forint pénzbüntetést és egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki vele szemben.
Lovasi tudomásul vette és elfogadta a bíróság döntését, ám aztán az ügyvédjével mégis a fellebbezés mellett döntöttek, tárgyalás megtartását kérve. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ennek kapcsán az igazságügyi orvos szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, amely megállapította, hogy a közlekedési baleset a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett. „Erre az új körülményre figyelemmel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádirati tényállás módosítása mellett a cselekmény jogi minősítését is maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította” – tájékoztatott lapunk megkeresésére dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyésze január elején.
Büntetőügyével kapcsolatban a zenész most egy közleményt adott ki a közösségi oldalán, amelyben pontról pontra leírja a történteket, tákékoztatva a nyilvánosságot arról, hogy ügyének tárgyalására vonatkozó indítványát visszavonta. Összefoglalója végén Lovasi András még egyszer bocsánatot kért a baleset miatt, illetve mindazért, amit ezzel okozott. A zenész további jobbulást kíván a vétlen sofőrnek.
A közleményt itt tudja elolvasni:
„Az alábbiakban a nagy nyilvánosságot kapott büntetőügyemmel kapcsolatban szeretnék bejelentést tenni. Valamint – a tisztánlátás kedvéért – szeretném összefoglalni az eddig történteket. Ezt ti, önök kezelhetitek, kezelhetik nyilvános és hivatalos tartalomként is.
Már legelső gyanúsítotti kihallgatásom alkalmával – 2019 május elején – elismertem a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti büntetőjogi felelősségemet. Mindkét sértettől bocsánatot kértem, egyúttal indítványoztam a közvetítői eljárás lefolytatását. Ehhez a hozzájárulást, bár azt a sértettek maguk is kifejezetten kérték, az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megtagadta, 'a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel'. Továbbá vádat emelt ellenem.
Közvetítői eljárás hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzést hozott velem szemben, amelyben megállapította bűnösségemet közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. 225.000 forint pénzbüntetést, valamint 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki.
A bíróság büntetővégzésével szemben az ügyészségnek, nekem és az ügyvédemnek, mint meghatalmazott védőnek is jogában, jogunkban állt tárgyalás megtartását indítványozni, de az ügyészség ezt nem tette, tehát tudomásul vette a velem szemben kiszabott büntetést.
Ügyvédem – kifejezetten 'a járművezetéstől eltiltás mellőzése érdekében' – azért kérte az ügyben tárgyalás megtartását, mert – tekintettel '25 éves, kifogástalan közlekedési előéletemre' – nem tartotta arányosnak a járművezetéstől eltiltás kiszabását, illetve annak mértékét sem.
A bíróság által kirendelt orvosszakértő a 2020. november 24-i keltezésű orvosszakértői véleményében azt állapította meg, hogy a baleset egyik sértettjének kulcscsonttörése 'a bal felső végtag terhelhetőségének csökkenése hátrahagyása mellett gyógyult, ami maradandó fogyatékosságot jelent'.
Ügyvédem, akinek védőként az az álláspontja, hogy az általam okozott cselekmény 'súlyosabb jogi minősülésének lehetőségére figyelemmel, várhatóan a bíróság nem adna helyt a járművezetéstől eltiltás mellőzését célzó védői indítványnak', velem egyetértésben visszavonta a tárgyalás megtartása iránti indítványt.
A tárgyalás megtartására irányuló indítványt egyebekben az indítványozó – jelen esetben a védő – az előkészítő ülés megkezdéséig bármikor visszavonhatja.
Ezáltal a bíróság döntése jogerőre emelkedik, így (vélhetően és remélhetően) véget ér az eljárás.
Ügyvédem azt a véleményét is jelezte, hogy amennyiben az ügyészség – a sértettek és a magam egybehangzó kérelmének helyt adva – eleve közvetítői eljárást rendelt volna el, a sértettek már a 2019-es évben hozzájuthattak volna a nekik járó jóvátételi összeghez, valamint 2019-ben jogerősen le is zárulhatott volna az egész büntetőügy.
Még egyszer bocsánatot kérek a balesetért, az okozott gondokért, bajokért és legfőképp a baleset egészségügyi következményeiért. További jobbulást kívánok a vétlen sofőrnek.
Lovasi András”
blikk.hu
hírek innen, onnan
Elég volt a villanyból? Új korszakot nyithat a Porsche
A New Yorkban leleplezett új tanulmányautó megjelenése ízelítőt ad a márka megújult formanyelvéből – amely már az új formatervezési...
Már zajlik az európai kiszavazóshow: csak néhány kínai márka maradhat talpon
Ahogy arról az Autószektor is beszámolt: párizsi autószalonon idén már nem az volt a kérdés, megérkeztek-e a kínai gyártók Európába,...
205 milliárd forint már a gazdáknál: újabb támogatási utalások következnek
Öt támogatási jogcímen mintegy 205 milliárd forint jutott el a mezőgazdasági termelőkhöz még az október 16-án kezdődő normál...
Hadházy Ákos újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.
Elszabadultak az indulatok a Városházán, gúnyos tapssal és szokatlan "ajándékkal" üzentek Karácsony Gergelynek
Hamar véget ért a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli tanácskozása, miután a képviselők leszavazták a Fidesz által javasolt...
Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Kollégánk az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt.
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Orbán Viktor mindössze 25 pontot kapott.
Devizaváltás: hogyan lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit?
Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre...
Rakétameghajtás és plafonra tapadás: így írja át a fizika alaptörvényeit az új Tesla Roadster
Elon Musk nagy dobása a fizika határait feszegeti, ráadásul így kerül gyártásba is.
Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj...
Matolcsy György szerint megvan a jegybanki alapítványok vagyona, csak kevesebbet ér
Matolcsy György videóüzenetében azt állította, hogy az MNB-alapítványok vagyona közép-európai ingatlanokban van, értéke ugyanakkor...
Észak-Magyarország legrégebbi gyógyvíz-minősítése több mint 90 éves
Egykor még a helyi újság címlapján is beszámoltak arról, hogy hivatalosan elismerték ennek a két termálvíznek a gyógyhatását. Az...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


