Ezt olvasta már?


MSZP: tragikus a Tolna megyei önkormányzat költségvetési helyzete

A Tolna megyei közgyűlés MSZP-frakciója szerint tragikus a megyei önkormányzat költségvetési helyzete, miután idén 1,8 milliárd forintos kiadást kell hitelből finanszírozni.

Ez az eddigi legnagyobb hiánya a megyei önkormányzatnak az elmúlt huszonegy évben - jelentette ki Takács László frakcióvezető a képviselőcsoport hétfői szekszárdi sajtótájékoztatóján.

Frankné Kovács Szilvia szocialista képviselő hangoztatta: a Tolna megyei önkormányzat 2011-ben 1,9 százalékkal kap több állami támogatást, mint 2010-ben, ami 61 millió forintot jelent. Ez az összeg az inflációt sem kompenzálja - jegyezte meg. A politikus szóvá tette, hogy a fideszes többségű közgyűlés múlt pénteki ülésén a költségvetés vitáját ügyrendi javaslatra zárták le, így az MSZP-frakció több kérdésben nem tudta elmondani a véleményét.

Frankné Kovács Szilvia kitért arra, hogy a költségvetési rendelet a működés finanszírozásához jelentős ingatlanok - például a szekszárdi laktanya területének, illetve a megyei önkormányzat zamárdi üdülőjének - értékesítésével is számol, viszont kérdéses, hogy ez esetben az önkormányzat milyen ingatlanfedezetet tud biztosítani a hitelhez.

Az MSZP-s közgyűlési képviselő úgy vélte: kérdésessé válik, hogy a megyei önkormányzat képes-e biztosítani a közszolgáltatásokat. A rászorultak, idős betegek gondozása, a fiatalok oktatása került veszélybe - hangoztatta.

A Tolna megyei közgyűlés február 18-án fogadta el az idei költségvetést 16,16 milliárd forintos főösszeggel; az 1,8 milliárd forintos hitelfelvételt a könyvvizsgálói jelentés kockázatosnak minősítette, az összeggel ugyanakkor az önkormányzat várhatóan még nem éri el a törvényben meghatározott hitelfelvételi plafont.

forrás:MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

2030-ig marasztalná kulcsjátékosát az AC Milan.

A jelenlegi szerződése 2028 nyaráig érvényes!

Globális küzdőtér lett a hazai piac: a külföldi óriások diktálják a tempót a magyar e-kereskedelemben

Bár a magyar online kiskereskedelem ötször gyorsabban bővül a hagyományos bolti piacnál, a növekedés jelentős részét a nemzetközi...

Ez az apró mozdulat mindent elárult Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatáról, mégis alig vette észre valaki

Augusztus végi költözésük óta először jelent meg hivatalos eseményen Meghan Markle és Harry herceg Nagy-Britanniában. A pár...

Ismeretlen drónok léptek a román légtérbe a Fekete-tengernél

Románia mindkét drónt perceken belül elfogta.

Selena Gomez egy este alatt két látványos Prada-lookot is megmutatott, csak úgy vonzotta a tekinteteket

Selena Gomez két külön, egyedi Prada-ruhában érkezett a Rare Impact Fund gálára. 

Hadházy Ákos nyilvánosan ment neki Magyar Péternek a brüsszeli csúcs utáni megszólalása miatt, súlyos hasonlatot vágott a fejéhez

Nyilvános bírálat a brüsszeli csúcs utáni interjú miatt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó lezárulta után adott...

Videón ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Donald Trump teljesen kiszámíthatatlanná vált, ami miatt már erősen aggódnak Ukrajna kapcsán

Az amerikai hírszerzési adatok megvonása és a műholdas internet leállítása súlyos csapást mérhet a védekező Ukrajnára.

Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök

A feketébe öltözött tüntetők kövekkel, üvegekkel támadtak a hatóságokra, míg a rendőrség könnygázzal és vízágyúval próbálta...

Szakíthatott Házasság első látásra Laci és Maya, kitálalt a férfi: "Nem az igazi arcát ismertem meg..." - videó

A Házasság első látásra fináléjában Koós Maya és Darmos László a válás mellett döntöttek, de megegyeztek abban, hogy a kísérlet...

Lengyel külügyminiszter: Orbánék együttműködtek az oroszokkal, pénzutalásokkal és felvételekkel is bizonyítani tudjuk

A politikus egy szombati interjúban beszélt birtokukban lévő anyagokról. Hangfelvételekről eddig is tudni lehetett, ugyanis kiszivárogtak a...

0

Sport

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Hiába küzd a dobogóért, belső feszült-ségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője

Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

0
0

Bulvár

Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma

Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre

Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.

Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma

Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja

Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén még országos irányított véradást szerveztek a kollégái.

Ne feledd, jövő vasárnap óraátállítás! Október 25-én erre kell tekerni az órát

Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő eljárást kezdeményezett vele szemben.

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy

A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városv

Ettől lesz isteni a töltött káposzta főzőleve: a séfek így csinálnak belőle mártást

A töltött káposztához sokan tejfölt esznek, pedig a levéből isteni mártást lehet csinálni.

0