Ezt olvasta már?


Magyaroknak még nem sikerült. Dollármilliók a PokerStar-on!

A PokerStars Casino az utóbbi időben több dollármilliomost is kitermelt, három játékos is 1 millió dolláros nyerőgép jackpotnak örülhetett.

Egy finn, “pkr_rager” nicknevű pókerjátékos drasztikusan javította cash flow-ját, miután 1,4 millió dollárt nyert a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, a Millionaires Island-en. Ez volt a második alkalom, hogy a 27 éves, gazdasági tanulmányokat folytató diák – aki egyébként rendszeresen pókerezik a PokerStars termeiben – belépett a PokerStars kaszinójába. Egyáltalán nem számított rá, hogy egy nyerőgépjáték teszi őt milliomossá, ráadásul ilyen gyorsan.

Miután kétszer is megnézte az egyenlegét, hogy tényleg nyert-e 1,4 millió dollárt, bevallása szerint „Ideges voltam, a szívem iszonyúan kalapált.” Felhívta a feleségét, édesanyját és barátait a hírrel. „Mindenki ledöbbent, először azt hitték, viccelek, aztán, hogy ez nem lehet igaz, hogy biztos valami hiba történt, aztán mindenki azt mondogatta, hogy nyugodjak le…”

Az újdonsült dollármilliomos így írta le, hogy milyen érzés volt, mikor nyert: „Olyan volt, mint mikor gyerekként felébredtem karácsony reggelén. Boldog voltam, de ugyanakkor valószerűtlen volt az egész, mintha álmodnék.”

 

“pkr_rager”-t, aki részidőben egy étteremben dolgozik, az csábította el, hogy játsszon a Millionaires Islandon, mert ez a gép legalább 1 millió dollárt garantál jackpot esetén. Vélhetően ugyanez motiválta azt a másik egyetemistát is, aki szintén a PokerStars Casino Millionaires Island nyerőgépjátékának köszönhetően lett milliomos. Az uruguay-i „LuisCancelaU” 1 dollárt tett fel január végén a játékra, ezzel nyerte meg az 1,5 millió dolláros jackpotot.

A 'LuisCancelaU' nicknevű játékos három perce játszott a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, és még csupán 17-szer pörgetett, mikor a tárcsákon megjelent négy Millionaires Island szimbólum – már csak egy kellett a jackpothoz.

 

“Nem fog megjelenni, ilyen dolgok nem történnek a valóságban” – mint később elmesélte a PokerStars alkalmazottainak, ezt gondolta a valódi nevét titokban tartani kívánó játékos. Aztán mégis megjelent az ötödik szimbólum is, és a játékos máris ünnepelhette sorsfordító nyereményét.

 

“Odarohantam a testvéremhez - csak mi voltunk az egész házban. Elkezdtem kiabálni, megráztam, ő pedig totál zavartan nézett rám. Megmutattam neki a játékosi számlámat, hogy elhiggye. Megöleltük egymást, és sírtunk, nem a pénz miatt, hanem mert most valamennyit vissza tudunk adni a szüleinknek, akik annyira sokat gürcöltek, hogy mindenünk meglegyen.”

Csupán 29 nappal az első 2017. évi egymillió dolláros jackpot után, az orosz „Denis N777” 1,368 millió dollárt nyert a PokerStars online kaszinójának Genie Jackpots elnevezésű nyerőgépén, és ezzel az orosz játékos lett a PokerStars Casino idei harmadik dollármilliomosa.

A Millionaires Island az egyetlen olyan nyerőgépjáték, melynek brand exkluzív progresszív jackpotja minimum 1 millió dollár, tehát minden jackpot nyertes azonnal dollármilliomos lesz.

fortunaweb







0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos milliókat spórolnak az élelmes magyar lakásvásárlók: ezeknél az ingatlanoknál most hatalmasat lehet alkudni

Az idei év első hét hónapjában mindhárom használt ingatlanszegmensben nőtt a teljes árengedmény mértéke 2025 azonos időszakához képest.

Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat

Nemzetbiztonsági, történész, levéltáros és jogász tagjai is lesznek a titkosított iratokat vizsgáló bizottságnak.

Magyarország és Japán közelebb lép egymáshoz

A pozsonyi V4+Japán találkozó alkalmával Orbán Anita külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Motegi Tosimicu japán...

Az Antarktiszon hirtelen több lett a jég, több ezer kilométerrel arrébb találták meg az okát

Évtizedek óta arról érkeznek a hírek, hogy az Antarktisz jégtakarója veszít a tömegéből, 2021 és 2023 között azonban valami egészen...

Moszkva üzent Berlinnek a képviseletek bezárása miatt: Nos, akkor megkapják a méltó választ

Az orosz külügyi szóvivő szerint csak ürügyet kerestek Németországban a lépéshez.

Zelenszkij: Véget értek a biztonságos repülés napjai Oroszország felett

Az ukrán elnök hangsúlyozta: Ukrajna nem vesz célba civil gépeket, de az orosz légtérben egyre több drónnal kell számolni, ami a polgári...

Halálos zuhanás Szegeden: a kormányhivatal épületéről esett le egy munkás

A férfi a Rákóczi téri kormányhivatal üvegfelületeinek tisztításán dolgozott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között...

Háromszor szökött meg az állatkertből a szőrös Houdini - aztán turistaként nézelődött

Ken Allen nem azért szökött meg újra és újra a kifutójából, hogy elhagyja az állatkertet: egyszerűen körül akart nézni - és...

Drámai lépésre készül a Volkswagen: négy újabb gyárat zárhatnak be egymás után

A Wirtschaftswoche üzleti lap értesülései szerint a Volkswagen igazgatósága egyhangúlag döntött négy németországi gyár...

Rainer M. János vezeti, Ungváry Krisztián is tagja az ügynökaktákat a nyilvánosság számára előkészítő testületnek

A kormány hivatalosan kinevezte a Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottság tagjait, az elnök Rainer M. János...

Több tízezer doboznyi sört loptak el, a teherautóval együtt

Egy kaliforniai sörfőzde alaposan megjárta. Az ellopott, mintegy 18 ezer liternyi amerikai lager nagyjából 70 ezer dollárt érhet, ami több...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót

Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal

Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Vérfagyasztó jelenet az NB II-ben: torkon talpalta ellenfelét a magyar focista, csodával határos módon úszta meg a kiállítást

Torkon talpalta ellenfelét Csizmadia Zoltán az NB II-ben. A bíró csak sárga lapot adott, az MLSZ utólagos eltiltást szabhat ki.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”

Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Keresi a rendőrség Tóth Gabit

Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0