Ezt olvasta már?


Mai névnapok és eredetük

Karina: Olasz, görög, német, svéd, dán eredetű, jelentése: csinos, becses. - Pécsi Napilap -

Karina: Olasz, görög, német, svéd, dán eredetű, jelentése: csinos, becses.

Március 24, Április 30, November 7, November 25

Gábor: Héber eredetű bibiliai név, a Gabriel magyar alakváltozata. Jelentése: Isten embere, Isten bajnoka vagy "Isten erősnek bizonyult".

 

Az evangéliumok és a hagyomány szerint Gábriel arkangyal Isten küldönce. Nevének jelentése más olvasatban: "én erőm: az Isten".

 

A zsidó hagyomány szerint Gabriel választotta szét a Vörös-tenger vizét, amikor a zsidók Egyiptomból menekültek.

 

Az iszlám úgy tartja, hogy Gabriel (Gibril, Dzsibril) az Igazság szelleme, aki lediktálta Mohamednek a Koránt.

 

Gábriel egy Hold-arkangyal, őt úgy is hívják, hogy a születés arkangyala, mivel az ember születési folyamatát segíti elő. ő az, aki az evangéliumokban bejelenti Jézus születését a szülőknek. Amikor az ember megszületik, mindig vannak körülötte segítő lények, segítő angyalok, a születés angyalai. Ők a gábrieliták, Gábriel arkangyal tanítványai. A halál folyamatát, azt, hogy ott minden helyesen történjen, a michaeliták segítik elő. Amikor Gábriel arkangyal domináns, tehát amikor az ő hatása a legerősebb az emberiségre, akkor mindig egy nagyot lépnek elő a Földön az emberi tudományok. Őt a tudományok arkangyalának is hívják, mivel elősegíti a Földön a természettudományok fejlődését. Ezzel szemben Michael a szellemi tudományok, a szellemi tanítások fejlődését segíti elő.

Február 27, Március 24, Szeptember 29

Ella: Az -ella végű magyar női nevek önállósult becézője. Más feltevés szerint, az Erzsébet és a Heléna női nevek önállósult becézője. Harmadik magyarázat szerint, az angolban a germán Alia névből származó, önálló névként tartják számon. Jelentése minden(ség).

Szeptember 2, Március 24, Február 13, Február 10

Katalin: A görög katharosz szóból származik, jelentése (mindig) tiszta. Más magyarázat szerint a görög Aeikatherine jelentése nyilazó, biztosan célzó. Másik feltevés szerint egyiptomi eredetű, jelentése korona. A magyarba a német Katharina vagy a latin Catharina forma közvetítésével került. Magyarországon a Katalin az Árpád-kor, illetve a keresztes hadjáratok óta a legnépszerűbb nevek egyike.

November 25, Szeptember 15, Május 9, Április 30, Április 29, Március 24, Március 22, Március 9, Február 13, December 31

Gabriella: Héber, latin eredetű név, a Gábor férfinév latinos formájából származik. Jelentése Isten embere, Isten bajnoka.

Február 4, Március 24, Szeptember 29, December 12

Simeon: Héber eredetű bibliai név jelentése meghallgattatás.

Január 5, Február 18, Március 24, Április 21, Május 24, Június 1, Október 8







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vásárlás nélkül is nyerhet értékes háztartási gépeket ebben a diszkontláncban: csak regisztrálni kell

Nyereményjáték vásárlás nélkül- elég regisztrálni az alábbi oldalon.

A bűn ugyanaz, csak a technológia változott: évente 550 millió áldozat, ezermilliárdos veszteség

A kiberbűnözés már nem informatikai, hanem társadalmi válságjelenség: a támadások évente több mint félmilliárd embert érintenek, a...

Valkusz Milán: „Ha új lennék a pályán, az X-Faktorban mutatnám meg a bennem lévő tüzet”

Valkusz Milán idén is az X-Faktor mentorszékében foglal helyes, és most, hogy elkezdődtek az élő show-k, hatalmas lendülettel,...

Visszahívtak egy bébiételt

A Nestlé Hungária Kft. visszahívja a Nestlé Pizsama Hami Kekszes folyékony gabonás bébiétel egy tételét mikrobiológiai nem...

Csúcsot csúcsra halmozott a forint, aztán jött a megtorpanás

A forint ismét erős hetet zárt: az EUR/HUF hétfő reggel már a 384-es szint közelében indult, vagyis alig pár fillérre az elmúlt egy év...

Lázár János közölte, azért vitte magával Orbán Viktor a washingtoni tárgyalásra, mert a következő időszakban feladata lesz

Három oszlopa lesz a kampánynak – mondta az építési és közlekedési miniszter.

Európában minden tizedik szál cigaretta illegális

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt...

Az NGM szerint Magyarország pénzügyei rendezettek

Vagyis: az óriási hiány ellenére lesz pénz osztogatásra.

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó...

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése...

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

0