Ezt olvasta már?


Már a héten bekerülhet a Telekom kínálatába a Spíler 2

A Világgazdaság úgy tudja, hogy akár már a héten bekerülhet a Spíler 2 sportcsatorna a Telekom kínálatába.

„A Világgazdaság televíziós ágazati forrásai szerint a Magyar Telekom Nyrt. szerezheti meg a Spíler 2 sportcsatorna sugárzási jogait” – olvasható.

A lap tudomása szerint a TV2 Csoporthoz tartozó sportcsatorna akár már a héten bekerülhet a Telekom kínálatába, s a felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a témában.

A Világgazdaság megkereste az ügyben a Telekomot, amely megerősítette, valóban zajlik az egyeztetés.

„A Magyar Telekom mindent megtesz annak érdekében, hogy több mint egymillió ügyfeléhez a lehető legszélesebb és legváltozatosabb csatorna- és tartalomkínálatot juttassa el. A Spíler 2 csatorna kapcsán folyamatos az egyeztetés, amelynek során az előfizetőink számára lehető legjobb megoldás elérésére törekszünk, hogy a Spíler csatornákon elérhető új sporttartalmak hozzáférhetővé váljanak számukra.”

A Spíler 2 adja majd többek között a labdarúgó Bajnokok Ligája 19 órás küzdelmeit, valaminta La Liga összecsapásait.







0
0
0

hírek innen, onnan

55 millió eurót fizetett az Aston Villa a PSG 18 éves tehetségéért

Unai Emery támadószekciója nagy erősítést kapott

Átrendezi az Atlanti-óceán élővilágát a felmelegedő tengervíz

A több észlelés részben a fejlettebb megfigyelésnek is köszönhető. A Átrendezi az Atlanti-óceán élővilágát a felmelegedő tengervíz...

Steiner Kristóf hírt adott a házasságáról, szem nem marad szárazon a vallomástól

Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan-Steiner a görögországi Mykonos szigetén ünnepelték a nyolcadik házassági évfordulójukat,...

Feszültség és dráma: Justin és Hailey Bieber vitáját fotózták végig egy esküvőn

Justin és Hailey Biebert egy heves vita közben fotózták le Billie Eilish testvérének, Finneas O’Connellnek a kaliforniai esküvőjén. A...

Iskolát kezdett Tóth Gabi és Kulcsár Edina lánya, az egyikük reggele teljes káoszba fulladt

Tóth Gabi kislánya, Hannaróza, és Kulcsár Edina gyermeke, Nina is megkezdte az első osztályt, mindketten posztoltak képet a közösségi...

Az MFB teljesítette az uniós RRF-keret lehívásához szükséges vállalásait

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) határidőre teljesítette a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) forrásainak lehívásához...

Hullámvasúton a forint

Kismértékű erősödéssel kezdte a napot a forint, délelőtt azonban esésnek indult. Napközben érkezik néhány makrogazdasági adat,...

Korszakváltás a világ legértékesebb cégénél: nehéz örökséget vesz át az Apple új vezérigazgatója

Tim Cook tizenöt év után adja át az Apple vezérigazgatói székét John Ternusnak, a cég hardverfejlesztésért felelős vezetőjének. Cook...

Az új NX: a Lexus sikeres SUV-modellje új szintre lép

Azóta tovább erősítette pozícióját: Európában a Lexus egyik meghatározó, világszerte pedig kulcsfontosságú modelljévé vált. A...

Figyelem Yettel-ügyfelek: nagy változás élesedett, fontos újítás jött a mobilcsomagoknál

Új mobilcsomagokat vezetett be a Yettel: az alapcsomag 4490 forinttól érhető el, az 5G pedig minden tarifánál használható.

Vége lehet a filléres Shein-korszaknak? Egyre nehezebb fenntartani az ultralacsony árakat

A Shein 26,2 milliárd dolláros vállalatértékelést ért el a hongkongi tőzsdén, ez azonban messze elmarad a korában becsült, közel 100...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0