Ezt olvasta már?

0

Márciusban érkezik Budapestre Az inkák aranya című kiállítás

Márciusban nyílik Budapesten Az inkák aranya című kiállítás, amely az Andok vidékét egykoron uraló népek különleges kincseit mutatja be interaktív formában a közönségnek.


hirdetés

A tárlat több mint 100 tárgyat, köztük ékszereket, maszkokat, vallási és kultikus tárgyakat, hatalmi jelképeket vonultat fel Peruból. Az egykor élt ötvösök alkotásainak értéke meghaladja a három milliárd forintot is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető különleges kerámia leletekkel gazdagítva ad betekintést azoknak a kultúráknak az életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és Dél-Amerikában virágoztak.

Az Andok hegyvonulataitól az óceán partjáig évszázadokon keresztül egyedi civilizációt építő, hatalmukat több ezer kilométerre kiterjesztő inkák az aranyban a Napot és az isteneiket látták. Ez a nemesfém testesítette meg számukra a meleget, a fényt, az életet, uralkodóik a Nap leszármazottjaiként aranytárgyak tömegével vették körbe magukat. A különleges műalkotások megidézik az európaiak érkezése előtt virágzó kultúrákat, valamint bemutatják, hogyan borította vérbe a dél-amerikai kontinenst a nemesfém csillogása.

A tárlat a Komplexben lesz látható március 13-tól.







0
0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Már csak ez hiányzott, beszólt a Fradinak a magyar focista

A Ferencváros felforgatott kezdőcsapattal, 4-1-re kapott ki a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában.

Hatalmas habkősziget úszik Ausztrália felé

Egy víz alatt vulkánkitörés eredménye, a kőzet még hasznos is lehet a Nagy-korallzátonynál.

Quintana: "Így még nem nyertem"

Egy bátor és váratlan támadás, Quintana tőle szokatlan módon nyert szakaszt tegnap a Vueltán.

Fontos bejelentést tettek a rezsiutalványokról

Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik -...

Olajat talált a Mol

A pakisztáni TAL blokkban talált olajat és gázt a Mol. Nagyságrendileg napi 200 hordó olaj, és 300 hordó olajegyenértékes mennyiségű...

Futurista terepjáróval megy az Audi a Frankfurti Autószalonra

Úgy tűnik terepre is önvezető járművel járhatunk majd.

Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa

Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik -...

0

Sport

18 forró fotó bizonyítja, a női röplabda a sportok királynője

A női röplabda bizonyos tekintetben verhetetlen. És mi tudjuk, hogy te is tudod, mire gondolunk.

Négyet kapott Felcsúton az Európa-liga-csoportkörbe vágyó Fradi

A Ferencváros egyetlen meccsre, egyetlen győzelemre van az El-csoportkörtől, ezért a bajnokságot kissé hanyagolják. Meg is lett az eredménye a Panchóban.

Snooker VB, magyar döntőssel

Révész Bulcsú 85-ös breakkel és döntővel zárta az U16-os világbajnokságot.

Griezmann pótolta Messit és Suárezt, ötöt rúgott a Barcelona

A nyáron igazolt francia világbajnok két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, a Barca pedig szép játékkal magabiztosan nyert.

Jürgen Klopp Alessandro Del Pieróhoz hasonlította egykori játékosát, Philippe Coutinhót

Nagy dicséretet kapott egykori edzőjétől a Bayern München új igazolása.

Új edzőt akarnak a Honvéd-szurkolók

Budapest Vasárnap este még az olasz Giuseppe Sannino (62) volt a Budapest Honvéd futballcsapatának edzője, bár a szurkolók egy része már arról értekezett, kit kellene leültetni a helyére.

Világbajnok lett a női kajak négyes 500 méteren

Megvédték a világbajnoki címüket a lányok Szegeden, és emellett nyolc tokiói kvótát is szereztünk.

Újabb aranyérem a szegedi kajak-kenu világbajnokságon

Ezúttal 5000 méteren született győzelem.

De Ligt nem látta jönni, hogy csak csere lesz

Matthijs De Ligtért öldöklő csata folyt a nyáron, végül a holland védő a Juventust választotta a Barcelonával szemben. Elsősorban a játékpercek miatt.

Tizenhatról kapásból rúgott védhetetlen ollózós gólt

Giorgian De Arrascaeta megrúgta az év egyik legnagyobb ollózós gólját.

0

Bulvár

Lefotózta új szobáját a szüleinek, de elfelejtette levenni az ágyról a szexjátékot

A diáklány csak meg akarta mutatni a frissen dekorált szobát az édesanyjának, de a bilincs ott maradt az ágy fejfáján.

Az amerikai színész, aki szupergyorsan megtanult folyékonyan magyarul

Miért állt neki önszorgalomból egy amerikai fiú magyarul tanulni, hogyan lát minket, a nyelvünket, a panaszkodásunkat vagy épp a kajatukmálást? Olvassátok el Trembácz Éva Zsuzsanna írását!

Mérgezzük-e magunkat, ha májat eszünk?

Bár a máj méregtelenítő szerv, fogyasztása mégsem ellenjavallt.

Most jött a hír: tömegkarambol az autópályán, áll a forgalom Budapest felé

Az M5-ös autópályán történt vasárnap dél körül súlyos baleset.

Ne lepődj meg, ha holnap furcsa konvojokat látsz az utakon!

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint hadgyakorlatok kezdődnek.

Ezek az alapélelmiszerek drágulnak ~10%-ot szeptembertől

Megint nem mi járunk jól, az biztos. Körülbelül tíz százalékot drágulnak szeptembertől a legalapvetőbb élelmiszerek.

Három magyar sütemény is felkerült a világ 50 legfinomabb édességeinek listájára

Szingapúr egy kókuszos-babos édességgel került fel a listára.

A csirkehús így betegíthet meg

A csirkehús felelős a legtöbb élelmiszer okozta megbetegedésért, a halálesetek túlnyomó többsége mögött pedig három kórokozó áll.

Most kaptuk a hírt: rendőrök állnak az úton, hatalmas lángok Budapesten

Egy autó gyulladt ki hétfő reggel a XI. kerületben.

Vége a nyárnak - zsúfolt hét jön Magyarországon

Lassan vége a nyári szünetnek, nemcsak az iskolákban, hanem a mindennapokban is ezt mi sem mutatja jobban, minthogy több fontos makroadat várható a jövő héten, és hatással lehet a pénzpiacokra a jegybank keddi kamatdöntő ülése is.

blogmorzsák

Lenyűgözően szexi sztárok, akiknek a kor csak egy szám

Miért jó, hogy már nem csak a húsz­éves modelleké a világ? Hoztunk néhány szuper indokot!

A társkeresés sötét oldala

Mikor lép be életünkbe a félelem, az első látásra szerelem helyébe? A kor előrehaladtával miért nehezebb az ismerkedés?

Férfiak: időnként segíthetnétek!

„Egyetlen pasi sem mozdul meg, hogy segítsen, vagy csak fél millimétert is arrébb menjen, hogy könnyebb legyen a pakolás.“

Már árulják a Grönlandot az USA részeként ábrázoló pólókat

Amerikában nem mindenki tartja rossz viccnek Trump ötletét Grönland megvásárlásáról.

A MÁV megint a helyzet magaslatán

Az elromlott klímájú hálókocsi helyett a legjobb pótlás egy elromlott klímájú sima kocsi.

3 étel, amitől szebb lesz a bőrünk

Tovább tartó barnaságra és hidratált bőrre vágysz?

Az önkielégítés kívül-belül átváltoztat

Egy gyönyörű nő bebizonyítja a természet lágy ölén. Videó.

Így éld túl, ha a szomszéd már megint felújít!

Mosolyfakasztó tippek következnek!

A fokhagyma ezer arca

Így lesz enyhe, intenzív vagy édes.

A kamu ponty-patkó bundában

Ugyan badarságnak tűnhet a bunda nyáron, de azért van amikor tényleg jól jön. Például a rántott patiszonon!

Éjjelek és nappalok - az alvás fontossága

Az alvás sokkal összetettebb annál, mint hogy hány órát aludtunk éjszaka.

0