Ezt olvasta már?


Megállapodtak az Európai Unió intézményei a szerzői jogi irányelv vitatott módosításáról

Megállapodtak a szerzői jogi szabályozás tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei. A kompromisszumos megoldást máris sokan bírálják, mondván, egyes rendelkezések veszélyeztetik az internet szabadságát.

Az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács képviselői egésznapos tárgyalás után hozták tető alá az előzetes egyezséget.

A tervezettel biztosítani kívánják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-re. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnének a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

Egyelőre nem tudni, hogy a valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmak törlésére milyen előírásokat tartalmaz a megállapodás, a pontos részleteket a közeljövőben fogják nyilvánosságra hozni. Ez volt a korábbi tervezetek leginkább vitatott pontja, és noha az EP illetékes sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs szó kötelező előzetes szűrésről, a bírálók szerint a platformok valószínűleg így is algoritmusokat vezetnek majd be, hogy megfeleljenek az új szabályoknak.

A tisztségviselő elmondta, a frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek illegálisan az internetes platformokon szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.

Közleményében az Európai Bizottság üdvözölte a "minden fél számára előnyös" megállapodást, amelynek nyomán korszerűsíthető a 2001-ben életbe lépett, mára elavult közösségi irányelv.

"Nehéz volt a tárgyalás, de a lényeg, hogy tisztességes és kiegyensúlyozott megoldás született" - emelte ki Andrus Ansip, a brüsszeli testület digitális egységes piacért felelős alelnöke.

Axel Voss európai parlamenti jelentéstevő fontos lépésnek nevezte a módosítást a jelenlegi helyzet orvoslása érdekében, melyben "pár nagyvállalat óriási pénzeket keres az alkotók és újságírók ezreinek munkáján, azok megfelelő díjazása nélkül".

Hangsúlyozta: számos rendelkezést elfogadtak a világháló szabadságának garantálására, a bírálatokra reagálva minden korábbinál erősebb biztosítékok fogják védeni a véleménynyilvánítás szabadságát, ahogy például a mémeket és a gifeket is.

Az EP zöld frakciója szerint azonban az egyezmény "fenyegetést jelent a kis kiadók, a szerzők és a felhasználók számára, és azzal a veszély jár, hogy a ma ismert internet kizárólag a technológiai és médiaóriások kezébe kerül".

Kiemelték, a szűrők nem képesek különbséget tenni a szerzői jogok valódi megsértése és például a törvényeknek megfelelő paródiák között, még a legfejlettebb szoftverek is rendszeresen blokkolnak jogszerű tartalmakat.

Hosszú bénultság után a tagállamok múlt héten elfogadták a német és a francia kormány által kidolgozott kompromisszumot a még 2016 őszén kezdeményezett módosítás kapcsán, és így megkezdődhettek az intézményközi tárgyalások az EP-vel.

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősíteniük az uniós társjogalkotó szerveknek, ez várhatóan a következő néhány hónapban megtörténik. Ezután a tagállamoknak két évük lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Videón az őrült autós, aki 11 év börtönt kaphat rongyos 40 ezer forint miatt

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki fizetés nélkül akart távozni az autószerelőtől. Akár 11 évre is...

„A tűzkarikán átugró oroszlánok ideje lejárt” – mi lesz ezután a cirkuszi állatokkal?

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter pontot tett az évek óta zajló vitára: jövő évtől a vadon élő és veszélyes...

Vigasztalásnak szánod, de egy életre mély sebet hagysz ezzel az 1 mondattal a gyerekben

Egy hétköznapi, jóindulatú mondatról van szó, amit szinte minden szülő kimond hetente többször is.

Érelmeszesedés és szívroham - A megelőzés lehetőségei

Az érelmeszesedés (atherosclerosis) hosszú évek, gyakran évtizedek alatt, kezdetben észrevétlenül kialakuló folyamat. Jelentőségét az...

Tömegével ragadnak be a lakások Budapesten: meglepő, melyik megyékben indult be most a roham

Idén augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti kereslet éves összevetésben.

Ilyen autókra költ 47 milliárdot az állam

Több mint négyezer jármű bérlésére és flottakezelésére szerződött az állam. Mutatjuk a részleteket.

„Az oktatási rendszerünk olyan, mintha könyvből tanítanának úszni” – fiatalok a reformokról

Jelentősen átalakítaná a kormány a magyar oktatási rendszert: nagyobb önállóságot kaphatnak az iskolák és az igazgatók,...

36 ezren voltak kíváncsiak az első napon a Közhangra

A kormánypárt a közmédiáról kezdte el a társadalmi egyeztetését.

Napi száz kamionforduló Szeged egyik kertvárosában: 9 kilométerrel arrébb kezelhetik a BYD-gyár ipari hulladékát

A környéken élők a teherforgalom növekedésétől tartanak és tiltakoznak, mivel az útba eső vasúti átjáró eleve túlterhelt. A...

Lakóházakat és erdőt is veszélyeztet a tűz Gyál határában

Kedden kigyulladt a száraz aljnövényzet a település Puskás utca közeli részén. A katasztrófavédelem közlése szerint a fővárosi...

Új irányt vehet a Netflix valaha volt legnézettebb sorozata

A Wednesday harmadik évada Párizsba repíti a főhőst, ami előkészítheti a franchise következő nemzetközi történetét.

Napi 5 kávé tényleg beleférhet? Friss kutatás kimutatta, a kávé vagy az energia ital a jó választás

Reggel egy kávé, délelőtt még egy, ebéd után a harmadik, délután pedig már azon gondolkodsz, hogy egy újabb presszó vagy inkább egy...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót

Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

0