Ezt olvasta már?


Megérkezett az első fekete gólya a Gemencre

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj egyede kedd reggel az ártéri erdőben lévő, bekamerázott fészket foglalta el - közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.

Az erdőgazdaság finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően már nyolcadik éve folytatódhat a fekete gólyák tudományos megfigyelése - írták.

A most érkezett madár 6 óra 31 perckor szállt le a fészekre. Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője elmondta: a példányon nincs gyűrű, így nem lehet megállapítani, hogy a tavaly itt fészkelt madár tért vissza, vagy egy másik fekete gólya foglalta el a fészket. Valószínűleg hímről van szó, mert eddig minden esetben a hím foglalt először fészket - tette hozzá.

A gemenci erdőben a kamerás megfigyelést 2013-ban kezdték el, 2018-ig ugyanaz a gólyapár, Tóbiás és Sára foglalta el a fészket, majd 2019-ben új hím és tojó érkezett.

Csontos Péter arról is beszámolt, hogy az eltelt hét évben harminckét tojást raktak a tojók, amelyekből 14 fióka kelt ki. A fiókák főleg a hideg, esős tavaszi, kora nyári időszakokban pusztultak el, tavaly például június közepére a négy közül egy sem maradt életben, de előfordult az is, hogy a hím pusztított el egy fiókát.

A Gemenc Zrt. közleményében azt írta, hogy az eddigi megfigyelések szerint a fekete gólyák elsőként megjelenő egyedei gyakran több, még el nem foglalt fészket is megnéznek, keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. A remények szerint a most érkezett gólya megfelelőnek találja a fészket, a megfigyelők így részesei lehetnek egy újabb költési időszaknak.

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. A múlt évben több mint egymillió alkalommal nézték meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit - írta az erdőgazdaság.

Hozzátették: a webkamera felvételeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének; ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek.

Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencen. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya.

A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület. A leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. A Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma, ami azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek.

A zrt. arról is beszámolt, hogy az általa kezelt területeken - a felelős erdőgazdálkodás eredményeként - az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma a 100 évesnél idősebb erdőállományok területén. A 90-100 év közötti korosztály területe háromszorosára nőtt, a 80-90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére. A költési időszakban az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónákkal, az erdészeti munkák időszakos átszervezésével, a túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak nyugalmának megőrzését.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Déli körvasút – Ultimátumot adott a kerület a kormánynak

A kerületben élők érdekében érdemi egyeztetést, azonnali intézkedéseket és garanciákat követel a kormánytól a budapesti XI. kerület...

Autópályán is elnémulhat a hajtás: több mint 30 ezer Toyotát hívnak vissza

Összesen 30 978 Toyota RAV4 Plug-in Hybridet hívnak vissza az Egyesült Államokban, mert az autók hajtásvezérlő szoftverének hibája...

Hidegen tartja a sört, és még kényelmes is – eszméletlen újítás a Toyotától

A hosszú terepezések, tóparti kirándulások és szabadtéri kalandok egyik legkellemesebb pillanata, amikor az ember végre megpihenhet....

Napokon belül Budapestre érkezhet Volodimir Zelenszkij: meghívást kapott a magyar kormánytól az ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök ma tartja első hivatalos kétoldalú egyeztetését Brüsszelben, Zelenszkij...

Halálos fertőzés terjed az újszülöttek között – megrázó adatokat közölt a miniszter

2026 első nyolc hónapjában 100 veleszületett szifiliszes esetet regisztráltak, és 23 csecsemő halt meg a fertőzésben, pedig a korai...

433 ezer forint volt a nettó kereset mediánértéke 2026 augusztusában

2026 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600, a nettó átlagkereset 519 900 forint, az előbbi...

Szoboszlai visszatérésére még van esély, a Liverpool edzője nem mondott le róla

Szoboszlai Dominik még visszatérhet a Liverpoolba a Brentford elleni bajnokin, de egyelőre nem született végleges döntés a szerepléséről....

Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij

A pénteki, kétoldalú találkozó előtt hívták meg Magyarék az ukrán elnököt az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából.

Másfélszeresére drágult egy év alatt a honvédségi ingatlanok üzemeltetése, szerződést bont a minisztérium

A NER-hez sorolt cégeknél volt olyan szolgáltatás, amit a többi ügyfelükhöz viszonyítva jóval drágábban számláztak a tárcának

Festmény, Dubaj és Matolcsy Ádám - vagyonmenekítés "okosan"?

A Népszabadság Online egy olyan műkincsvásárlást ismertet, amiben egy Matolcsy Ádám üzleti köréhez köthető figura is felbukkan. Az...

Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése

Alig húsz percig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, amit azért hívtak össze, hogy korlátozzák a főpolgármester...

Zelenszkijt is meghívták Budapestre, az október 23-ai ünnepi eseményekre

Az ukrán elnök is meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulójára rendezett eseményekre. Ez európai vezetők közül...

0

Sport

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0