Ezt olvasta már?


Megkapták a közös működtetésű színházak az állami támogatást

Hét budapesti és 29 vidéki kőszínház megkapta a közös működtetésű teátrumok hosszútávú működéséhez szükséges állami támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Sajtó-és Kommunikációs Főosztálya pénteken az MTI-vel.

Annál a 7 budapesti és 29 vidéki kőszínháznál, amelyek éltek a lehetőséggel, hosszútávon biztosított a működéshez szükséges forrás, szavatolva ezzel a minőségi művészi munka feltételeit és a művészi szabadságot - olvasható a tárca közleményében. Mint írják, ilyen mértékű állami támogatás még soha nem áramlott a színházfinanszírozásba. A közlemény felidézi, hogy Magyarország kormánya idén áprilisban döntött a színházak közös működtetéséről. A kormány vállalta, hogy az állam hozzájárul a színházak alapműködéséhez: a fenntartó önkormányzatokkal egyenlő arányban, központi költségvetési támogatás formájában biztosítja a színházak működéséhez szükséges pénzügyi feltételeket. A döntés célja a színházak kiszámítható és biztonságos működtetésén túl, a színházak művészeti szabadságának elismerése és biztosítása. Ezért a közös működtetők kiemelt területként kezelik a színházak szakmai és gazdálkodási biztonsága érdekében a vezetők kinevezését és a színház dolgozóinak bérfejlesztését a munkavállalók egzisztenciális és anyagi megbecsülése érdekében. Garantálva a színház szabadságát, a közös működtetők a repertoár megválasztásába, a művészi munkába nem szólhatnak bele, előzetes műsortervet nem kérhetnek be. Az igazgatók kiválasztása pedig csak szigorúan szakmai alapon történhet, az egyes szakmai bizottságok javaslatai alapján. Az önkormányzatok március 1-jéig dönthettek arról, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat, vagy sem, és ha igen, azt csak önkormányzati vagy vegyes (állami és önkormányzati) forrásból kívánják-e működtetni. Ezt követően került sor a közös működtetést szolgáló megállapodások megkötésére, és a 2020. évre szóló állami támogatás összegének megállapítására. Mint írják, 2010 óta csaknem 15 milliárd forinttal több állami pénz jut a színházak fenntartására. A kormány garantálja és biztosítja a színházak működtetéséhez szükséges forrásokat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elítélték a férfit, aki részt vett Tupac Shakur meggyilkolásában

Dicsekvése okozta vesztét, ugyanis nyilvánosan elismerte, abban az autóban volt, amelyből a gyilkos lövéseket leadták. 

Alzheimer-kór: nem a feledékenységgel kezdődik – sokkal korábban jelentkezhetnek az első tünetek

Az eredmények szerint az első fordulópont már az ötvenes életévek végén jelentkezhet, miközben az érintett még semmilyen feltűnő...

Ruff Bálinthoz került a szuper-titkosszolgálat, amit korábban Rogán felügyelt

A 2022-ben létrehozott Nemzeti Információs Központot például arra használta a Fidesz-kormány, hogy civil szervezetekről és...

A kormány döntött a Wekerle Lakásépítési Programról

Egy hétfőn megjelent határozatban két határidőt is megadtak.

A szivacs iroda jelen van, és aki egyszer kipróbálta, többé nem térne vissza egy hagyományosba

Mit értünk pontosan fenntarthatóság alatt, és mit tud egy igazán korszerű, környezettudatos iroda?

Hajszálnyi erősödéssel kezdi a napot a forint

Kismértékű erősödéssel kezdi a napot a forint. Napközben érkezik néhány makrogazdasági adat, amelyekre érdemes figyelni.

Száguldozó ámokfutót fogtak el Budapesten: meglepő, mit talált a csomagtartóban a hatóság

Egy szokatlanul sietős autózás keltette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek figyelmét...

Ezt hogyan bírtuk ki? Minden idők legmelegebb hónapja ér véget

Drasztikus hőmérsékleti rekordot hozott az idei nyár vége: a végleges adatok beérkezése előtt is szinte biztosra vehető, hogy 2026...

Dönthetnek az I. kerületiek: teljes tiltás, avagy szigorú szabályozás jön az Airbnbre?

A Budavári Önkormányzat szavazást indít a rövid távú lakáskiadás szabályozásáról, amely különösen fontos kérdés a turisták...

Már napközben is órákon át támadnak az oroszok, új, sugárhajtású drónokat bevetve

Zelenszkij szerint az elmúlt négy napban a támadások felét már ezekkel követték el ellenük. Az ukránok rohamtempóban fejlesztik ezek...

Brutális orosz dróntámadás érte Kijevet, 3 ember meghalt

Brutális orosz dróntámadás érte Kijevet.

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

0
0

Bulvár

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Országos leállás jön az egyik nagy hazai banknál: a netbankot is érinti

Több fontos szolgáltatást is érintenek a leállások.

0